Fullasztó hőséggel árasztotta el a Földet az óriási Nap, s az emberemlékezet óta mélykék ég, vörös volt.
Hátát háza omladozó falához támasztotta. Mozdulatlan, hunyorgó szemekkel — egy ideje rosszabbul látott, mint fiatal korában —, nézte a semmiből jövő síneket eltűnni az ismeretlenben.
Évek óta nézte a vonatokat. Így ülve, mint most, háta a falnak támasztva hallgatta a sínek énekét, mikor egy vonat közeledett. Az erősödő ének acél- és energiaorkánná változott.
Jól tudta, hogy nagyvárosból jött a vonat — számára ismeretlen —, de nem tudta hová ment. Eltűnt a kanyarban, és utána minden elcsendesedett.
Két vonat között ismeretlen, távoli tájakról ábrándozott. Honnan jött, hová ment, és az állomások, ahol megtorpant néhány percre. Vágtató képzelete látta az embereket szaladni dolgaik után.
Háta mögött a ház is élt. Egy pólyás sírt az egyik szobában, és gyerekek játszottak körülötte a bokrok között. A szomszédból lágy zene szólt, a fülledt melegtől és ezektől az ismert hangoktól feje álmosan bólogatott. Ezek az örökös délutánok, amit csak néhány robogó vonat zavart, volt az élete. Időnként egy űrhajó félelmetes távoli morajától megremegett a levegő és a ház ablakai, de soha nem látott egy űrhajót sem leszállni.
Egy reggel a sínek között ment, és meglepődött, hogy nem jött több vonat. Előbb a föld remegett, majd a levegő, és életében először látta a megszámlálhatatlan űrhajót! Irtózatos erőfeszítéssel szálltak fel nyugat felé, és a szél olyan erősen fújt, hogy borzongva feküdt a sínek közé.
Majd a csend visszajött. Újra nézte a síneket, de nem jött több vonat. Mögötte a ház is elnémult. Senki nem lakott benne. A csecsemő nem sírt, és a lágy zene sem szólt, és nem játszottak a gyermekek a napégette bokrok között.
Csak most értette meg, hogy elfelejtették. Elmentek mielőtt a Nap felfújta magát, és az égő vörösség mindent elönt. Tudta, hogy egyedül maradt, és szomjas volt. Nem jött többé a vonat… A Nap… A szomjúság. Nehézkesen felállt, és a Föld utolsó kutyája eltűnt házában.
Hozzászólások
Nekem tetszenek a történet ellentétei. Megfog a vonatok figyelésének lagymatag hangulata és az elmúlás hétköznapi egyszerűsége.
Gratulálok.
A másik műved alá írt javaslatomat ismételten kérem, olvasd át és fontold meg!
Szerencsétlen öreg, jól otthagyták a hátsó kertben.
Számomra nem követhető ez a mondat: "Jól tudta, hogy nagyvárosból jött a vonat — számára ismeretlen —, de nem tudta hová ment."
Így talán jobban hangzana: Jól tudta, hogy számára ismeretlen nagyvárosból jött a vonat, de nem volt vele tisztában, hová ment. Az "...életében először látta a megszámlálhatatlan űrhajót!" közlés miért felkiálltójeles? Semmi sem indokolja.
Skicc jellegűnek tartom ezt az írást, ki lehene precízebben dolgozni.
Különleges hangulatú írás. Szinte érezni a perzselő forróságot és az elmúlás hiábavalóságát. Naív összekapcsolásnak tartom azonban, hogy a távoli jövőben ócska, omladozó falú ház tövén ülve vonatokat lessen valaki. Addigra az ilyen képek már rég eltűnnek. Ez a történet úgy lenne rendben, ha nem jönnének űrhajók, nem fúvódna a Nap, és csupán a környezeti leírásnak megfelő (korhű) esemény következne be. Így viszont olyan, mintha az árnyékban valami haucinogént (pl. csattanó maszlagot) rágcsált volna a "Föld utolsó kutyája".
Kedves Nagy Manyi,
Ne felejtse el, hogy ma, amikor a Marsba készulunk, Vannak még kis poros faluk az egész vilàgon, még Magyarorszàgban is, nem beszélve Afrikàrol vagy Azsiàrol.
Udv
Art
Nos, ezért nem érdemes folyton a ház mögött kuksolni. Ott hagyják simán az embert. A pöfeteg Nap pedig jól felfújja magát. :)
Reméljük, a vörös óriás stádium majd csak úgy 7,59 milliárd év elmúltával következik be. Számítások szerint viszont csillagunk 1 milliárd év múlva eléri a legforróbb állapotát, ekkor energiakibocsátása 26 %-kal magasabb lesz a jelenleginél. Ennek következtében elpárolognak az óceánok, és a Föld újra olvadt állapotba kerül. Tehát "vonatnézésre" sajnos már évmilliárdokkal a Nap felfúvódása előtt nem lesz senkinek sem lehetősége.