Látod a fény hogy alszik el a válladon,
miként egyetlen lépés mozdítja az időt,
nem kell beszélni, nem kell, hogy mondjam,
az est ismer minket, mint Föld a régi követőt.
Kezedben illatok hajolnak egymásra,
halk rezzenésekben őriznek engem,
nem kérdem honnan érkeztél,
hisz mindig voltál, mint a csendem.
Azt hittem, a szél csak a fákat érinti,
de látom hajadban valamit elidőz,
nézlek, s a világ peremén egyensúlyozva
elindul felém a mézízű ősz.
Hozzászólások
Csend, nyugalom, békesség, az őszi ízek emlékezete és egy megértő társ. Kellhet-e ennél több egy poétának, hogy érzéseit megosztva velünk - olvasókkal, ámulatra hangoljon bennünket szelíden árnyalt soraival?
Engem teljességgel elbűvöltél. Gratula + ötös pacsi!