ALKOTÓ

A föld alól is


12399070673?profile=RESIZE_400x


Hol mélyről böffent kormos lángot
sistergő kanóccal a gyertya,
s egy torka-zárt bacchusi látnok
száján a bor nem más, mint pletyka,
s a füst elönti egész egét
a pincébe rekedt sötétnek:
(csak verse marad némi ebéd
költő alatt a mérges mérleg),
ott sírtam föl előszörre én,
s lettem vakon, torzó költemény.

A fényre lassan merészkedtem.
Eretnek szemembe folyt a Nap.
S mert látszott, hogy nem lógómellen
ittam a lírát, mi elapad
rendre erem lüktető lován:
(poroszkáló lélegzetvétel
volt a Biblia és a Korán),
s tudtam, a Mennyország csak éter
ezen a szentségtelen Földön,
mely élőnek, holtnak is börtön.

Emlékem mégis nyárvégi lomb,
vízre-váró, hulló falevél,
ki érzi, az ősz szele kibont
majd lazult fészket, s már nem remél
falansztert, füttyöt, hisz’ az ősi
eszme elcsitul a madárral,
ha az nem is annyira hősi,
mint elvándorolt minden párbaj,
s nem marad becsülete sehol,
elporladt befejezésekor.

Ám a színek terültek egyre,
s hogy véremmé vált idővel mind,
a sokaságon elmerengve
kapargálni kezdtem a felszínt.
Láttam zsolozsmát mondó papot,
s rabot, ki hitte szolgálatát,
midőn szájuk más-mástól dadog
s nem oldja meg egyikük baját,
ahogy a másiknak ópium,
mindkettőnek completorium.

Kőbe faragott Istent néztem,
szúrt-sebbel rogyadozott lába,
s rajta napozó, déli férgen -
bábozódott imágólárva.
Arcom felét a hit járta át,
ám túloldalát repedt mosoly,
könyörgő Krisztus hivatalát
széllé tépte az eszme-fogoly.
Vészharang nyöszörgött elesvén,
süket füleim Őt keresvén.

Szülém, ki volt, és van most nékem,
a tűzhely árnyékára mutat,
midőn kopottan, egyik éjjel
elvesztette párját, az urat.
Hogy alkony volt e, vagy hajnalköd,
mi kiszívta belőle lelkét
oly mindegy már, mert a tompaszög
rozsdája vájt beléje ekét.
Pecséttel élek megsebezve,
se múltat, jövőt nem feledve.

Országomnak kis csonka szívét
ím’ megzavarták a századok.
Tébolyult humanisták hitén
húztak ránk huszonegyre lapot.
A szabadság is olyan sérült,
mint fejetlen Niké Pécs felett:
testet öltött, szárnyakká békült,
ám sose látja a felleget.
(Ha eszme a hit, s a csorda nagy,
hiába hiszed, hogy arany vagy.)

Tejfoggal állt elő a munkás,
hogy ő falat emel, palotát.
S a palotaőr másnak summáz
fejére részegült koronát.
Pökhendi lett a kapzsi fillér,
törvényt törtetőn élősködött,
bár ruhám foltján engem dicsér,
röhögve hozzá beköltözött.
Békanyál tanyáz a romokon,
velem mégis mindenki rokon.

Dalom csöndes, törött hegedű,
húrjain rezg’ a megbocsátás,
ott a dáridó is bőkezű,
itt édes borom vízzé válás.
Így éltem látva ősidőktől,
s tapogattak engem verssorok,
ábrándoztam gyémánt gyöngyökről,
ősz szakállam mögül vér csorog.
Az igazat felfalta a láng,
csak hamuval etet, a falánk.

És mégis, ahogy földbe jutok,
anyám, apámmá válok megint,
az évszakokból kibámulok
bután-fútt porhüvelyem szerint.
Írott betűim renddé állnak
s a tudás föld alól dörömböl,
szirmokkal etet minden szájat
hazátlan nép, ki honért böjtöl.
…A virága sárban gyönge még,
szelíd fűszál emeli fejét.

prayer

Szavazatok: 8
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ

    Nekem túl informatív ez a vers, túl széles utat jár be, és a követhetőnél bonyolultabb utalásokat tartalmaz.
    Megnéztem, hogy mennyire mélyed bele a mesterséges inteligencia (sajnos azonban "ő" sem vitte tulzásba, csak felületesen érinti a mellékes rétegeket):

    Köszönöm, hogy megosztottad ezt a mély és gazdag verset! Engedd meg, hogy részletesebben elemezzem és véleményt mondjak róla.

    Ez a vers tele van szimbólumokkal és mély érzelmekkel. A költő itt egyfajta önvallomást tesz, és a szavakon keresztül megpróbálja kifejezni az emberi létezés, a hit, az idő múlása és a múlt emlékeinek összetettségét. Nézzük meg néhány fontos részletet:

    1. A sötét és a fény kontrasztja:

      • A vers kezdetén a sötétség és a füst a föld alól bújik elő, ami a múlt emlékeinek és a szenvedésnek a szimbóluma.
      • A fényre való merészkedés azt mutatja, hogy a költő próbálja megérteni és feldolgozni a múltat.
    2. Az idő és az emlékek:

      • A versben az idő múlása és az emlékek állandóan jelen vannak. A nyárvégi lomb, a hulló falevél és az ősz mind az elmúlás és a változás szimbólumai.
      • A hit és az eszme is idővel változik, és a költő megpróbálja megérteni ezeket a változásokat.
    3. Az emberi kapcsolatok:

      • A szülők elvesztése és a múlt emlékei a versben hangsúlyosak. Az apa és az anya szerepe, az elhunyt szerettek és a múltbeli élmények mind az emberi kapcsolatokat és az emlékeket idézik meg.
    4. A társadalom és az emberi természet:

      • A munkás és a palotaőr szimbólumai a társadalom különböző rétegeinek és az emberi természetnek.
      • A versben megjelenő kontrasztok (pl. arany és hamu) azt mutatják, hogy az emberi létezés tele van ellentétekkel és változásokkal.
    5. A költői önvallomás:

      • A vers végén a költő önmagát ismeri fel, és a földbe jutva újra szüleivel válik egyenlővé. Ez a ciklikus természet és az örök visszatérés szimbóluma.

    Összességében ez a vers mély és szuggesztív, és a költő szavai által kifejezett érzelmek és gondolatok sokféle értelmezést engednek meg. Köszönöm, hogy megismertettél vele! 😊

    • ALKOTÓ

      Kedves Gizella!

      Nagyon hálás vagyok a megszokottól jóval hosszabb elemzésért, mert mi tagadás, ma már nem szokás elbíbelődni az olvasással, megértéssel és hozzászólással. A mesterséges intelligencia hozzám még nem jutott el, talán túlságosan konzervatív vagyok, bár inkább vallom magam szentimentálisnak, ahogy halad velem az idő. S talán épp' ezért, a tapasztalások útját járva jutok el rendre a mélyebb lélegzetvételű mondanivalókhoz, mint akár ez a vers is. Összefoglalódban a lépcsőfokok jó irányt mutatnak, s míg te nézted a kikövezett utat, én bejártam azt. Mégis, bízom a felemelkedésben. Azt nem tudom, hogy miből kellene felemelkednünk, s azt sem tudom, érdemes e, lesz e kiút. Én, csak az EXIT tábla vagyok.

      Köszönöm megtisztelő figyelmedet!

      Jó egészséget!

      Zoli (prayer)

  • ALKOTÓ

    Valahol elkezdjük. Aztán valahol kikötünk. Nagy terveink vannak menet közben, vágyaink, s örökségünkkel élve ki-ki a maga módján letesz valamit. A lényeg, hogy hittel csináljuk, még akkor is, ha néha elbukunk. Aztán majd kiderül, mindez mire elég. De én azt hiszem, a kitartásnak mindig megvan, meglesz az eredménye. Ezért csináljuk azt, amit...

    • ALKOTÓ

      Szervusz, Géza!

      Te, nagy gondolkodó vagy. Nem hamarkodod el csipcsupp érdemtelen dolgokkal az életet, még ha elsőre nem is sikerül minden. Ám a te óceánod már nagyon sok partot tisztára mosott. Ezért is szeretem összeszedeni a kagylóhéjakat az írásaid után.

      Köszönöm, hogy eljöttél!

  • SZERKESZTŐ

    Időtálló, veretes gondolatok mesteri költeménybe foglalva. Ezzel a természetes fényű, prayer gyöngyszememmel ismét bővültek ismereteim.
    Gratulálok Zoli!

    • ALKOTÓ

      Szervusz, Gabriella!
      Örülök, hogy ezt mondod, mert sokszor kapom kritikának, hogy utána kell olvasni, esetleg tanulni picit a verseimhez. De én nem bánom, mert a magyar nyelv értékét emelem ezzel, úgy hiszem.
      Köszönöm szépen a figyelmed!

  • TAG

    Többirányú, összetett, fordulatokban bővelkedő költemény. Szerintem nem csupán tapogattak a verssorok, hanem egész lényed verssé vált. Lángol, elhamvad, majd üszkéből kihajt a hozzáértő ismeret.
    Nagyot alkottál újfent, nemes gondolatokat tártál elém. Nagy elismeréssel gratulálok!

    • ALKOTÓ

      Szervusz, kedves Margit!
      A tűz, már csak zsarátnok, de naponta fújom, hogy lángoljon még egy picit. 
      Köszönöm szépen ezt az értékes véleményt!

  • ALKOTÓ

    ...s tudtam, a Mennyország csak éter
    ezen a szentségtelen Földön,
    mely élőnek, holtnak is börtön.
    Vannak azért kivételezettek, akiknek a földi élete tejjel és mézzel folyó Kánaán.
    Rengeteg információt hordoz ez a versed is. Csak kapkodom a fejem, mint csecsemő a toplessbárban.
    Cizellált poéma, elismerésem.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum