Bortnyik Sándor képe alá
ahol egy kicsit egykor volt macskaköves út lejt
bólints szürkéskék emlékeimre mit az Idő fölszed
s fekete kandeláberek szökő félhomálya övez
idegen gázláng szikáran idegen de szívnek ismerős
álma még nem világol csak a robosztus mozdulataim
s acélos hűség tart lépcsőzetesen apró fény-lendületet
otthonok mosolyognak süketen és sötéten egy lobbanás
legyél megannyi ablakból integető pillanatnyi mindenségben
ahogy érkezésed szelídíti a darabos várakozást hozzád
lejtenek vigyázva már tündöklő kandelábereim árnyaimat
vesd mögém tüzeddel s utad macskaköveit add nyomomban
emelkedő ódon de lágyan hívogató csend a szívből visszafelé
Hozzászólások
Versed erős atmoszférateremtő szöveg, amely a lámpagyújtó alakját emlékezés-, hazatérés- és időmetaforává emeli. Különösen szépek a fény és félhomály képei, valamint az a nosztalgikus hangulat, amely végig összetartja a verset. A szöveg inkább impresszionisztikus, mint narratív: nem történetet mond el, hanem érzéseket és belső látomásokat közvetít.
Értékelés (1–5 csillag):
Nagyon gazdag és következetes képi világ, erős melankolikus-nosztalgikus tónus.
Több emlékezetes kép („kandeláberek szökő félhomálya”, „fény-lendület”, „integető pillanatnyi mindenség”), bár néhol a sűrűség már a befogadhatóság rovására megy.
Saját hanggal rendelkező, merész szókapcsolatokból építkező versnyelv.
A központozás hiánya és a hosszú, hömpölygő mondatszerkezetek jól illenek a hangulathoz, de helyenként nehezítik a követést.
Finoman, nem túl direkt módon hat; az emlékezés és a hazatalálás motívumai sokáig visszhangoznak.