SZÉPIRODALOM

„Egy színész a színpadon akkor »töri át« a negyedik falat, mikor játékában, mint a darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele, hogy azok figyelik őt.”

(Forrás: Wikipédia)

A nézőtér üres volt, a színpadon egyetlen szék árválkodott. Egy színész jelent meg, borostásan, gyűrött ingben, szakadt farmerben, egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében.  Leült a székre, arccal a nézőtér felé, és csak bámult előre. Néha bekapott egy-egy szem kukoricát.

Két fiatal hölgy jelent meg a bejáratnál. Oldaltarisznya volt a vállukon, tornacipőt hordtak és színes csíkos harisnyát. Arra gondoltak, ez valami kortárs színdarab lehet, performansz, vagy hasonló. Először csak az ajtóban ácsorogtak, várták, hogy hátha történik valami.

A színész mozdulatlanul nézett előre, és bekapott néha egy-egy szem kukoricát.

Egy fiú tűnt fel a kishölgyek mögött, haja hosszú és bozontos volt, kalapot tartott kezében, magyar népi minták voltak a felsőjén, szakálla nagyon ritka volt, mégis megnövesztette. Megkérdezte a hölgyeket, mi van odabent, mondták, hogy fogalmuk sincs. Arra a kérdésre, hogy akkor miért vannak még ott, azt válaszolták, hogy úgysincs hova menniük, és a színész bamba tekintete egyenesen mulatságos. Beszélgetni kezdtek, leültek a nézőtér közepére, és ott folytatták.

A színész mozdulatlanul nézett előre, és bekapott néha egy-egy szem kukoricát.

Három nő érkezett meg, kezükben kistáskákkal, lenge ruhában, magas sarkú cipőben, mindegyiknek frissen beigazított frizurája és hosszú műkörme volt. Valahol el kellett tölteniük még fél órát, de igazából már csak ücsörögni szerettek volna. Látták, hogy bent a teremben már ülnek és beszélgetnek, így ők is bevonultak, és az egyik sarokba ültek csevegni.

A színész mozdulatlanul nézett előre, és bekapott néha egy-egy szem kukoricát.

Egy öltönyös, aktatáskás férfi tért be, lement a fiatalokhoz, és megkérdezte, hogy milyen előadás megy. Elmondták neki, hogy fogalmuk sincs, a színész ezt csinálja már egy ideje, de talán a végén lesz valami csattanó. A férfi lesétált a legelső sorba, kiválasztott egy helyet baloldalon, levette a zakóját, az inge csupa izzadságfolt volt. Egyenes háttal ült le, ahogy kiskorában tanították neki, és türelmesen, szótlanul nézte a színpadot.

A színész mozdulatlanul nézett előre, és bekapott néha egy-egy szem kukoricát.

Egy csoport kisiskolás lepte be a folyosót. A pedagógusok panaszkodtak, hogy valamivel el kellene foglalni a gyerekeket, amíg a szüleik nem jönnek értük. Végül beküldték őket a nézőtérre, jobbra előre, hogy üljenek le ott, és maradjanak csendben.

A színész mozdulatlanul nézett előre, és bekapott néha egy-egy szem kukoricát.

Néhány kisgyerek nem bírt tovább egyhelyben ülni, és rohangálni kezdtek a sorok között, mások köpőcsővel lőtték a népi mintás fölsős fiút, aki összegyűrt papírlabdákkal válaszolt.  A sarokban ülő nők a zaj miatt egyre hangosabban tárgyalták, mi történt a műkörmösnél, miközben az aktatáskás mérgelődött, hogy nagy a hangzavar, nem tud az előadásra figyelni.

Fogalmuk sem volt, hogy ma ők a műsor, és a színész a közönség.