Az emberek – mint a sakkban – sémákat másolnak, mivel nem érnek rá gondolkodni. Így aztán nem is láthatnak tisztán. A szem csupán befogadja az ingereket, a kép az agyban válik valóra, ott történik az ideghártyán kialakult, kicsinyített, fordított kép értelmezése, és magasabb szintű feldolgozása. Ezért fordul elő gyakran, hogy valamennyien egyre mutatunk, ám mégis más-mást látunk.
Egyeseknek annyira befolyásolja az agyukban tárolt, megrögzött séma – gátló információ – a látásukat, hogy abban sem hisznek, amit látnak, vagy egész másról beszélnek. Ez persze a kívülállóknak nyilvánvaló hantázásnak, hazabeszélésnek, esetleg csúsztatásnak tűnik.
Vannak akik behunyt szemmel is ugyanazt a fals képet látják. Ők az elvakult szélsőségesek.
Akik pedig szlogenként sajátítanak ki hangzatos jelszavakat, és azok árnyékában kaparják ki gesztenyéjüket, miközben nem tesznek egyebet, csak hazudnak, – nos ezek a társaink a legundorítóbbak. Ők a köznép hiszékenységére építő, jól menedzselt ideológiai háttérrel megtámogatott, semmirekellő, lenyúlós futóragadozók.
Az embernek ideje lenne fellelni földi célját, mert a mai törekvések kizárólag a globális pusztításra épülő létfenntartást szolgálják. Mindenkinek lehetőségei, és igényei szerint.
Míg a kártékony „gyalogok” apró lépésekben, napi távlatokban gondolkodnak, addig a „futóknak” fényévnyi előnyük van. Ők a rontás nemzetközi nagymesterei.
…és akkor a lovakról, a bástyákról, illetve a főméltóságokról még nem is beszéltünk.
1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét tokio170 nicknéven az interneten. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Interjú tabuk nélkül 7. – Online beszélgetés főszerkesztőnkkel, Czinege László dányi vállalkozóval
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Témák címkék szerint
- szépírások (446)
- vers (244)
- tokio170 (73)
- próza (73)
- versek (66)
- novella (66)
- líra (61)
- olvasnivaló (37)
- szépirodalom (32)
- czinege lászló író (30)
Havi archívum
2024
- november (9)
- október (7)
- szeptember (8)
- augusztus (5)
- július (5)
- június (8)
- május (10)
- április (10)
- március (5)
- február (8)
- január (1)
2023
- december (7)
- november (1)
- október (2)
- szeptember (3)
- július (2)
- június (4)
- május (2)
- április (5)
- március (6)
- február (8)
- január (8)
2022
- november (2)
- október (2)
- június (1)
- május (1)
- április (3)
- március (1)
2021
- december (1)
- november (2)
2020
- augusztus (1)
- június (2)
- április (2)
2019
- december (1)
- május (1)
- január (3)
2018
- december (1)
- november (6)
- október (1)
2017
- június (1)
- április (1)
2016
- december (2)
- szeptember (1)
- április (3)
- január (3)
2015
- december (5)
- szeptember (1)
- augusztus (1)
- május (10)
2014
- október (1)
- szeptember (1)
- augusztus (6)
- július (1)
- június (6)
- május (7)
- április (6)
- március (13)
- február (13)
- január (7)
2013
- december (6)
- november (7)
- október (15)
- szeptember (7)
- augusztus (9)
- július (4)
- június (5)
- május (6)
- április (12)
- március (19)
- február (3)
- január (9)
2012
- december (15)
- november (10)
- október (14)
- szeptember (24)
- augusztus (17)
- július (8)
- június (10)
- május (18)
- április (30)
- március (24)
- február (27)
- január (27)
2011
- december (22)
- november (41)
- október (23)
- szeptember (41)
- augusztus (30)
- július (41)
- június (20)
- május (16)
- április (12)
- március (14)
- február (25)
- január (41)
2010
- december (16)
- november (10)
- október (13)
- szeptember (32)
- augusztus (8)
- július (12)
- június (13)
- május (17)
- április (31)
- március (22)
- február (26)
- január (48)
2009
- december (36)
- november (55)
- október (43)
- szeptember (21)
Hozzászólások
A legszomorúbb, hogy rontók legtöbbje nem is tudja, mit tesz, csupán a falkaszellem hajtja előre, valamiféle megfelelési, összetartási kényszer. Nap mint nap feltétlen kötődésüket fejezik ki romboló agresszivitásukkal és mértéktelen gőgjükkel.
Köszönöm a véleményed Erzsi!
Kedves Laci...
A rontás, a másoknak betartás, az örömtelenség, a kapzsiság nagymesterei társaink a sakktáblán... Sokszor álruhában, alattomosan támadnak..., és csak tiszta fejjel, mindig előre - a holnapra - gondolva védhetjük ki ártó lépéseiket.
Írásod erénye, meggyőző ereje az egyenesség. Bár mindenki, és mindenütt ilyen érthetően, pontosan, és józanul fogalmazná meg mondandóját! ... Gondolok itt a parasztoktól a főméltóságokig mindenkire, aki fegyvert - szólási lehetőséget - kap.
Nagyon tetszik esszéd! Szeretettel gratulálok!