Acélodat folyton fened,
küzdelem a lételemed,
arcolsz, harcolsz,
cél a cél -
csúcs az, aki csúcsra ér.
…
Ám hovatovább -
hova
tovább?
Alkotói biográfia: Poroszlay Gabriella
Kamaszkori próbálkozásaim után, az új évezred elején engedtem szabadjára versíró késztetésemet. Több irodalmi portálon is megfordultam, több antológiában és egyéb kiadványokban jelentek meg műveim. Nem mondanám azonban magamról, hogy költővé formálódtam. Maradtam az, aki voltam: építész, belsőépítész, enteriőrtervező, újabban pedig nyugdíjas pepecselő, kertszépítő. A fotózás és rejtvényfejtés mellett szívesen olvasgatok. Remélem, hogy a vállalkozói terhek alól felszabadultan, előbb-utóbb a verselés ízére is újra ráérzek!
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Interjú tabuk nélkül 7. / Online beszélgetés főszerkesztőnkkel, Czinege Lászlóval
Márkus Míra publikálta: május 11, 2019, 10:00, Online beszélgetés
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Témák címkék szerint
- szépírások (500)
- vers (305)
- versek (129)
- líra (100)
- novella (83)
- tokio170 (81)
- olvasnivaló (80)
- próza (75)
- szépirodalom (65)
- irodalom (37)
Havi archívum
2026
- január (5)
2025
- december (5)
- november (6)
- október (8)
- szeptember (6)
- augusztus (3)
- július (2)
- június (3)
- május (11)
- április (10)
- március (13)
- február (8)
- január (18)
2024
- december (19)
- november (9)
- október (7)
- szeptember (8)
- augusztus (5)
- július (4)
- június (8)
- május (10)
- április (10)
- március (5)
- február (8)
- január (1)
2023
- december (7)
- november (1)
- október (2)
- szeptember (3)
- július (2)
- június (4)
- május (2)
- április (5)
- március (6)
- február (8)
- január (8)
2022
- november (2)
- október (2)
- június (1)
- május (1)
- április (3)
- március (1)
2021
- december (1)
- november (2)
2020
- augusztus (1)
- június (2)
- április (2)
2019
- december (1)
- május (1)
- január (3)
2018
- december (1)
- november (6)
- október (1)
2017
- június (1)
- április (1)
2016
- december (2)
- szeptember (1)
- április (3)
- január (3)
2015
- december (5)
- szeptember (1)
- augusztus (1)
- május (10)
2014
- október (1)
- szeptember (1)
- augusztus (6)
- július (1)
- június (6)
- május (7)
- április (6)
- március (13)
- február (13)
- január (7)
2013
- december (6)
- november (7)
- október (15)
- szeptember (7)
- augusztus (9)
- július (4)
- június (5)
- május (6)
- április (12)
- március (19)
- február (3)
- január (9)
2012
- december (15)
- november (10)
- október (14)
- szeptember (24)
- augusztus (17)
- július (8)
- június (10)
- május (18)
- április (30)
- március (24)
- február (27)
- január (27)
2011
- december (22)
- november (41)
- október (23)
- szeptember (41)
- augusztus (30)
- július (41)
- június (20)
- május (16)
- április (12)
- március (14)
- február (25)
- január (41)
2010
- december (16)
- november (10)
- október (13)
- szeptember (32)
- augusztus (8)
- július (12)
- június (13)
- május (17)
- április (31)
- március (22)
- február (26)
- január (48)
2009
- december (36)
- november (55)
- október (43)
- szeptember (21)
Hozzászólások
Valóban, majd két évtizede írt műved jottányit sem veszített időszerűségéből.
Versed eleje erősen dinamikus és férfiasan kemény képekkel dolgozik: acél, fenés, küzdelem, harc, csúcs. Ez egy olyan létállapotot rajzol fel, ahol az ember identitása szinte teljesen a teljesítményre és az előrehaladásra épül. A rövid, pattogó sorok és az alliterációk („arcolsz, harcolsz”) ezt a folyamatos feszültséget és hajszát ritmikailag is erősítik.
A „cél a cél” különösen beszédes: mintha a cél már nem is valami konkrét érték vagy értelem lenne, hanem önmaga igazolása. Nem miért megyek, hanem csak megyek. A „csúcs az, aki csúcsra ér” pedig ironikusan az embert az eredményére redukálja — aki nem ér fel, az mintha nem is számítana.
És aztán következik a törés.
Az „Ám hovatovább – / hova / tovább?” hirtelen lelassítja a lendületet. A sortörések szinte vizuálisan is megakasztják a mozgást. Itt jelenik meg az egzisztenciális kérdés: ha mindig csak felfelé mentünk, mi történik, amikor felérünk? Van-e még tovább, vagy csak az üresség?
Hát igen... bizonyos körökben ma is ez a tempó dívik.
Gratula + ötös pacsi!
Előfordul mostanában, hogy olvasgatva a beküldött műveket, eszembe jutnak róluk régi, saját, verssé formált gondolataim. Ez is egy olyan kis bökvers, anno 2007 -2009 környékéről. Tulajdonképpen még ma is aktuális.