SZÉPIRODALOM

Béla már fél órája állt a sor elején, a treffen. Üres tekintettel nézett ki a fejéből, nagyon teli volt a hócsukája. Régen ezen a droszton soha nem kellett ennyit ácsorogni, akkor még jól mozgott a Keleti. Néha négy-öt liftet is megcsinált hét órára. Most meg… Ötkor jött ki, de négyen már itt álltak előtte. Ők elfogytak másfél óra alatt.
- Én meg már itt szívok két órája, aztán sehol sámli - mormogta félhangosan.
Unalmában vizsgálni kezdte az egyik óriásplakátot, de olyan elmélyülten, mintha ma látta volna először.
- Már megint micsoda akciók, csak legyen pénze a hülyéjének - a magamfajta taxisnak -, gondolta bárgyún, és megvizsgálta brifkóját. Akárhogy számolta, elölről, hátulról kezdve, nyolcezer hétszáz volt benne, meg némi apró. Tekintete visszatévedt a plakátra, hátradőlt az ülésben, a reklámhölgy rákacsintott egyet, kettőt, hármat, a szeme elhomályosult, a betűk összefolytak...

Benyomott egy mezítlábas Tulipánt a szája sarkába, és elgondolkodva nyúlt a gyufáért, ami rendesen a taxióra tetején a cigi mellett szokott lenni, egy széles befőttes gumival leszorítva. Most azonban sehol sem találta. Lenézett a műszerfal alá, és elsőre megállapította, hogy ráférne egy alapos belső takarítás az öreg ˝puposra˝ - a Warszawára. Éppen meglátta a gyufát a radiátor előtt, amikor mintha az ég dördült volna meg, akkorát döngött a kocsi oldala. Ijedtében rögtön lefejelte a kormányt, szódásüvegtalp szemüvege meg - valahová - a gyufa mellé eshetett. Mire végre kitapogatta szemüvegét, és mint egy távcsöves ürge, ki tudott kémlelni a kormány alól, még néhányszor koppant a karosszéria.
- Mi a rohadt…! - kezdte, de ekkor már rájött, hogy senki sem csattant neki az autónak, hanem egy kucsmás, bajszos, prémes kabátos öreg áll a jobb első ajtónál, és épp újra le akar sújtani fokosszerű botjával. Ahogy csak tudott, kikecmergett a kocsiból, és ráordított az öregre:
- Mit csinál maga Fater, legyen már észen! - ez nem a szürke szamár, bár a színe valóban hasonló.
- Jó napot, osztán erő meg egíssíg! - válaszolt az öreg. A többi kocsis munta, ho verjem meg a kocsi ódalát, mer kend tán megalutt itten. Egyébkínt meg Karácson Bandi vónék Poroszlóról.
Béla mérgesen mérte végig az öreget, megtapogatta a ˝pupos˝ ajtaját, de a két milliméteres lemez rendesen állta a sarat, még a festék sem pattant le róla. Az öreg széles vigyorral nézett rá, pirospozsgás arca kerek volt, apró gombszemei kíváncsian csillogtak.
- Osztán, mír olyan erűs a hangja? - a jó előbb meg míg alutt. Há ín csak felíbresztettem.
Béla nyelt egy nagyot, rájött az ˝öreg˝ vele egykorú, ötvenes lehet.
- Mit akar? - kérdezte valamivel nyugodtabban.
- Há, ín nem akartam semmit, de muszáj vót gyünni, mer az asszony beteg lett, amikó meghallotta a nagy hírt. A kít fájin fijam meg Kelet-Nímetországba dógozik, maj csak karácsonyra gyünnek meg szabadságra.
- Akkor meg mi a szarért veri a kocsi oldalát? - nekem ezzel el kell számolni.
- No, ha iccer megalszik, akkó mé háborog?
- Haver, húzzál el innen nagyon gyorsan, mert arrébb raklak!
- Nem kő engem pakógatni, nem vagyok ín kódús! - megfizetem ín magát, ha meg tudunk igyezni. Elintízem a dógum itten, oszt míg haza is kő maj vinni Poroszlóra.
- Mi a túró az a Poroszló? - pörgött veszettül Béla agya. Lehet, hogy egy jó húzós vidék?
A kucsma Bandi - vagy micsoda -, meg mintha gondolatolvasó tanfolyamról került volna ide, a szent Keleti drosztra, már nyöszörögte is:
- Egyszázötven kilómíter az tesvírek között is.
- Miről lenne szó? - kezdte kicsit engedékenyebben Béla.
- Há itt a papíron a cím: Sport-foga-dási és Lot-tó I-gaz-ga-tó-ság.
Béla meredten nézte a levelet… Egy ilyen manus, ez nyert hatszáznegyven ezret?
- Ember, ez halál-komoly?
- Há, nem, akkó minek gyünnék ín ide potyára?
A kucsmás akkurátusan berakta az első ülés elé a batyuját, bőröndjét pedig az ülésre helyezte.
- Na, üljön be, menjünk! - szólt rá Béla. Annyira azonban nem engesztelődött ki, hogy segített volna a kucsmásnak ne a kalaptartón csücsüljön.  Karácson ugyanis ahogy az rálépett a küszöbre, onnan azonnal fellépett az ülésre, és úgy kuporgott a kalaptartón, mint kocsis a bakon. Így mentek végig a városon.

A kucsmás délutánra elintézte a formaságokat, nagy vászonkendőbe kötötte a pénzt, és úgy tette bele a zsíros bőrkofferbe.
- Na, ugyi megmuntam ín, hogy pik-pakk, oszt mán mehetünk is hazafele!
Poroszló felé már kölcsönösen tegeződtek. Béla azt számolgatta, hogy ennyi pénzből hány doboz Tulipánt lehetne venni.
- Valahogy úgy jönne ki, hogyha még élnénk háromszáz évet, akkor sem tudnánk elszívni. - vigyorgott a kucsmásra.
Egy dűlőút leágazásánál megálltak, mert Karácsonra rájött a vizelhetnék. Béla mereven nézte a bőröndöt. Csend volt, sehol semmi mozgás, csak a kucsmás szuszogott nagy igyekezetében. Hirtelen elhatározással lenyúlt az ülés alá, előhúzta a méretes szerelővasat…

Valami nagyot koppant a kocsi ajtaján. Riadtan kapta fel a fejét. Észrevette, hogy kifolyt nyála a kormány alá csurrant. Óvatosan balra sandított, ám ott csak a reklámhölgy kacsintott a plakátról. Jobb oldalt viszont, egy kucsmás vénember ütötte az ajtót fokosszerű botjával.


Budapest, 2006. 09. 23.