SZÉPIRODALOM

Az első tárgyalási napon meghallgatták Hortobágyinét is. Ő elmondta, hogy Varró rendőrnek a konyhában lediktálta ex férje személyi adatait. Részlegesen visszaemlékezett arra a látványra is, amikor a rendőr után ment a nappaliba. A kopasz, Labanc őrmester épp akkor rántotta hanyatt székestől Bélát. Említett a bíróságnak néhány ütést, de ezeket inkább a sértett megtörésének minősítette.
Azt, viszont, hogy volt férje az esemény után milyen elesett állapotba került, és milyen nehezen gyógyult, hitelesen írta le. Részletesen sorolta fel Hortobágyi testén láthatóvá vált elszíneződött ütésnyomokat, amelyek – érdekes módon – már jóval emlékezetesebbek voltak számára, mint az intézkedés során rámért ütlegek.
A bírónak arra a kérdésére, hogy „miért fordult a rendőrséghez, miért tett bejelentést? – amikor láthatta az ablakon keresztül, hogy a sértett elaludt a számítógép előtt”, így válaszolt:
– Szerettem volna, ha jegyzőkönyvet vesznek fel a kiérkező rendőrök arról, hogy nem tudok bemenni a házba, de ez végül nem történt meg.
– Miért kellett önnek az a jegyzőkönyv? – kérdezte a bíró.
– Úgy gondoltam, hogy jól fog jönni a válóperi tárgyalásunkon egy ilyen tanúsítvány.
– Mit gondolt, milyen előnnyel járhat egy válóper során a bíróságon, ha van írásos feljegyzése arról, a férje elaludt a számítógépnél, miközben bezárta az ajtót, és bennmaradt a kulcs az ajtózárban?
– Akkor úgy véltem, hogy ez számított volna. Később már megbántam, amiért a rendőrséghez fordultam. Ezt az ügyészségi beadványomban is leírtam, amikor tanúvallomásomat megtettem.

A következő tanú, Napvirág is beszámolt Béla sérüléseiről. Leírta szerzőtársa arcát, ahogy az esemény utáni napon látta:
– A szeme körül bevérzések, véraláfutások, ún. monoklik díszelegtek. Orra csíkokban sérült a szemüvegtől, a homlokán hámsérülés látszott. Csuklója – a bilincselés durvaságát jelezve – körben sebes, vágott volt.
A törzsén elől 5-6 erősebben elszíneződött, duzzadt ütésnyomot láttam, és a szíve fölött éktelenkedett egy nagyon sötét, szinte fekete tónusú vérömleny.
A hátán, a lapocka környékén tapintottam egy nagyméretű duzzanatot, és még 6-7 ettől kisebb ütésnyomot. Ezeket rendszeresen próbáltam gyógykrémes masszírozással eloszlatni.
Én hordtam orvoshoz Hortobágyi Bélát, aki az autómba is csak nagynehezen tudott beülni. Ahányszor kisebb kátyúba hajtottam, annyiszor, eltorzult arccal feljajdult. Hat hét után kezdett úgy mozogni, mint ahogy azt előtte láttam, amilyennek megismertem.

A bíróság csak egyetlen rendőrtanút látott érdektelennek. Azt a nyugállományú főtörzszászlóst – a térfigyelők akkori irányítóját –, aki megemlítette: "a vádlottak vissza sem mentek aznap a szolgálati helyükre, arra hivatkozva, hogy bonyolult az ügy, benn maradtak a kapitányságon". A nyugdíjas rendőr feladata annyi volt, hogy átolvassa és továbbítsa két beosztottja jelentését az ügyeletes tisztnek.

A többi rendőrtanú érdekeltsége úgy nyilvánult meg, hogyha tényállításaikkal ellentétesen tanúskodnak, akkor magukra tesznek terhelő vallomást. Magyarán: beismerik saját felelősségüket az intézkedés szabálytalanságát tekintve, és a fogvatartás törvénytelenségében is részt vállal némelyikük.
A bíróság érdekelt tanúnak minősítette a mentőszolgálat elsőként kiérkezett ápolóját is, aki azóta doktornővé érett.

A vád képviselője – egy fiatal ügyésznő – nem sokat szólt az elhangzottakhoz, szinte eltűnt a pulpitus mögött, észrevétlenül süppedt gondolatai közé. Egyszer kérdezett a sértettől, ám akkor is szinte támadóan:
– Hogyan védekezett az önt ért ütések ellen?
– Megfeszítettem izmaimat és jajveszékeltem – válaszolta Béla.

A második tárgyalást a bíró azzal az ügyészi javaslattal zárta, hogy a zászlósnő által megemlített nyilvántartófüzet adatait bekérik a bíróságra és megvizsgálják, a sértett előállítása után ki, és milyen adattárból kérdezett le információkat

Béla a tárgyalások közötti időszakban az ügyet elemezve érezte, a vádlottak módszeresen ki akarnak bújni a felelősségrevonás alól (az orvosi látleletek és a tanúvallomások ellenére folyamatosan tagadtak), ezért írt a egy beadványt, amiben felhívta a bíró figyelmét – tizenhárom pontba foglalva – a nem elhanyagolható konkrétumokra:



Tisztelt Bíró Úr!

Néhány, a bírósági eljárás során felmerült gondolatomra szeretném felhívni a figyelmét:

1., Az eddigi tárgyaláson nem lett – számomra – világosan, egyértelműen kimondva, megállapítva, hogy a két gyanúsított rendőr – tiltakozásom ellenére – otthonomba történt behatolása, benntartózkodása, ottani viselkedése, intézkedése törvénysértő volt.
Tudomásom szerint ugyanis a rendőrségről szóló törvény kimondja:
A rendőr magánlakásba – általában - csak bebocsátással, vagy erre vonatkozó hatósági határozat birtokában léphet be.
Ez alól kivételek – többek között – az alábbi esetek (azaz ilyen esetekben nem szükséges bebocsátás vagy hatósági határozat):
– Segélyhívás esetén, vagy öngyilkosság megakadályozása céljából.
– Bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása vagy a bűncselekmény elkövetőjének, vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása céljából.
– Végrehajtási eljárás lefolytatása céljából, ha az abban való közreműködés – jogszabály alapján – a rendőrség számára kötelező.
– Az elővezetés végrehajtása érdekében.
– A szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából.
– Ha az előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges.
Mivel a szóban forgó esetben egyetlen ok, indok sem állt fenn, a rendőrök behatolása, és benntartózkodása tulajdonomba – a felszólításom ellenére – jogellenes volt.
A törvény ilyenkor az intézkedés miatti ellenszegülést is engedélyezi.
A rendőröknek – az ingatlan udvaráról is – a legrövidebb időn belül távozniuk kellett volna, amikor látták, hogy a felébredő tulajdonos beengedte a feleségét.
Mivel – jól láthatóan – szabálysértés sem történt, mindenféle további intézkedés szükségtelen és jogtalan volt.
Ezt igazolja az is, hogy a rendőrségen semmiféle eljárás nem indult.
Miután tévesen mérték fel törvényadta lehetőségeiket, és magánlakásban jogtalanul tartózkodva igazoltattak, megkérhették volna a volt feleségem az irataim előszerzésére a garázsból, ameddig engem presszió alatt tartottak.
Azután pedig, hogy ezt az egyszerű lehetőséget sem ismerték fel, az előállítás helyett – szabályos körülmények között – kötelességük lett volna a garázshoz vezetni, mivel tudták az irataim helyét.
Azaz, ha az igazoltatás, a személyazonosság megállapítása a rendőrségre előállítás nélkül – más, kevésbé korlátozó módon is eredményes lehet, a rendőr köteles azt a megoldást választani.
A jogtalan intézkedés során, a gyanúsítottak elkövettek egy újabb hibát azzal, hogy személyi okmányaim közelségéből – tiltakozásom ellenére – elszállítottak a távolabbi fogdába.

2., Mivel a rendőrök tulajdonomban tartózkodása jogellenes volt, így az ott végrehajtott felesleges, erőfitogtató igazoltatási procedúra is törvényt sértett. Amennyiben viszont (tévesen) az igazoltatás közterületi szabályait vették figyelembe: annak is kifogástalanul eleget tettünk, mivel a volt nejem bediktálta személyi adataimat, amit a másodrendű vádlott lejegyzett.
Személyi adatok hitelt érdemlő igazolásnak minősül:
– A rendőr által ismert, vagy más jelen lévő, ismert kilétű személy (azaz olyan személy,
aki pl. személyi igazolvánnyal tudja magát igazolni) közlése az igazoltatott személyazonossága vonatkozásában.

3., Ezek után, a megtörtént rendőri intézkedés, a használt hang és modor érthetetlen túlkapásnak; a szakszerűtlen kényszerítés, bántalmazás - durvaságnak, még közterületen is súlyosan aránytalannak minősülne, nemhogy egy békés, adózó polgár otthonában.
"A rendőrnek meg kell tartania az arányosság követelményét."
Ez egyfelől azt jelenti, hogy az adott intézkedés összességében (az intézkedés során alkalmazott kényszerítő eszközökkel együttesen értékelve) nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan aránytalan az intézkedés elérni kívánt céljához képest.

4., Felmerül a kérdés: a tárgyalás folyamán nyilvánosságra került rendőrségi kaotikus állapotokat elemezve, egyáltalán tudta-e valaki a hivatali szereplők közül, hogy mit is csinál?
Vagy csak a folyosói pletyka, félreértések, nemtörődömség, hiányos tudás, rossz munkavégzés, esetleg önbíráskodás áldozata lettem, ami több mint négyhetes fájdalmakat, munkakiesést, valamint erkölcsi és anyagi veszteséget okozott.
Az XXX. /2007 ideigl. számú, xxx-én 12:00 órára keltezett rendőrségi idézésen tanúként szerepelek. Ezt a meghallgatást – végül is – „okafogyottság” miatt nem tartották meg. Az idézést Kobozi György r. őrmester írta alá ÜTI minőségében.
Felvetődik ismét a kérdés: ki is volt akkor ténylegesen aznap az ÜTI?

5., Kérem a tisztelt bíróságot, mivel anyagi helyzetem, munkabírásom az eseményeket követően annyira megromlott, hogy máig is adó és TB. tartozásaim vannak, késedelmi pótlékokat fizetek, tegye lehetővé sértett jogaim érvényesítésére pártfogó ügyvéd kirendelését a következő tárgyalásra, mivel érzésem szerint a gyanúsítottak módszeresen igyekeznek kibújni a felelősségre vonás alól (az említett ügyvéd-költő barátom sajnos nem foglalkozik büntetőügyekkel).

6., Magánindítványként kérem – az elszenvedett bántalmazásért – az elkövető/elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását.
Erkölcsi, és anyagi károm megtérítését.

7., Írásban is kérem a T. Bíróságot, hogy a rendőrök hangulatkelő megnyilvánulásait, folyosói pletykákat, rossz híremet keltő mendemondákat, iszákos ember látszatát keltő beállításomat; becsületsértő kijelentéseket pl.:
– veri a családját,
– részeg volt,
– trágár szavakat használt,
– garázda magatartást folytatott (lakásában, a számítógép előtt aludva* [saját megjegyzésem]) –,
szorítsa vissza, mert ezek hamis vádak, csakis a bíróság előtti lejáratásomat célozzák!
A rendőrhadnagy elmondása sem helytálló: "a feleség egy kisgyerekkel tett bejelentést a rendőrségen".
(A lányom nem kisgyerek, fejlett nagylány, nyolcadikos volt az esemény időpontjában, és nem is lehetett a feleségemmel együtt a rendőrségen, mert az iskolában tartózkodott.)

8., A védelem részéről engem – mint tanút – ért, szinte felelősségrevonó kérdéseket is sérelmesnek vélem.
Rokonaim rendfokozatának kikérdezése, és egy másik tanúra vonatkozó egészségügyi állapot jellemzése sem tartozik – véleményem szerint – a gyanúsított rendőrök törvénysértését tanúsító ügymenetbe.
(Egy ilyen súlyos bántalmazási trauma után, még az sem róható fel a sértettnek, ha azt találja mondani, hogy az állampolgári jogok biztosához fordul panaszával.)

9., Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a – szerintem – lényegtelen kérdéseket, pl.:
– melyik bejáraton közelítettük meg fogdát?
– hányan voltak a cellában, mikor az első mentő személyzete érkezett? (amit még a mentőtiszt sem tudott)
– mikor a szekrényhez kapaszkodtam mennyire volt eltörve a szemüvegem?
hagyja figyelmen kívül.
Az ilyen súlyos és kiábrándító, saját otthonában elszenvedett bántalmazás okozta trauma után az ember elsősorban a sérelmekre emlékezik. Főleg a bántások, és nem annyira a mellékes körülmények vésődnek élesen a memóriába.
Ha mégis szükségesnek tartja a T. Bíróság az ilyen jellegű kérdéseket, akkor ez legyen a gyanúsítottakra is egyenlően kiterjesztve.
Tegye fel kérdésként a gyanúsítottaknak pl. a következőket:
– Hány szekrény volt a szobában, ahol a jogszerűtlen bilincselés, és a bántalmazás zajlott?
– Milyen típusú, kinézetű az ajtózár, amiben állítólag ráfordítva benne maradt a kulcs?
– Milyen mintázatú a rács az ablakon, ahol kopogtak?

10., Ha belenéz a Tisztelt Bíróság a válóperi anyagunkba, akkor láthatja: a családi házunkra én építettem örökségemből egy új szintet. Új tetővel és új vakolattal, színezéssel láttam el az épület.
A feleségemet ez az új – kizárólagos örökségből épült – tulajdoni rész nem illette volna meg, de egy ilyen súlyos bántalmazás és dehonesztáló eljárás után – folyamatos nyomást gyakorolva rám – beleegyeztem az 57– 43 %-os ingatlanelosztásba. Normál körülmények között az ingatlan min. 65%-a illetett volna engem.
Feleségemnek tehát a válás során anyagi haszna is származott a kreált, jogtalan és az életemet teljesen felbolygató rendőrségi ügyből.
A válóper alatt ráadásul a feleségem azt is állította, hogy ellenem folyik bírósági eljárás, nem pedig Labanc Lajos r. őrmester és társa ellen. Kénytelen voltam ennek az ellenkezőjét a Fővárosi Bíróság idézésével cáfolni.

11., Megjegyezni kívánom még, hogy az elsőrendű vádlott – Labanc Lajos – beszélt feleségemmel, amíg én a Péterfy Sándor utcai Kórházban voltam. E találkozás egyik eredményének tulajdonítom be feleségem kijelentését, amikor másnap azt mondta: „semmit sem tudsz bizonyítani, mi hárman vagyunk”.
Később, amikor volt feleségem az ügyészségen mégis megtette vallomását, utána röviddel ismeretlen tettes megrongálta az autóját munkahelye előtt, – kb. 150.000.- Ft kárt téve összekarcolta a fényezését. A súlyos anyagi teherrel járó káresemény ellenére volt nejem nem tett a rendőrségen feljelentést.

12., A kórházból hazaszállító taxis tanúkénti meghallgatását is kértem, de az ügyészségnek nem sikerült beidézése, mivel elírták a nevét.
Most újra leírom: Szántai Frigyes, xxx taxi, urh xxx-es gépkocsivezetője, aki szintén tanúsítani tudja az esemény utáni állapotomat: mozgásom korlátoltságát és az arcomon látható sérüléseim.

13., A tisztelt Bíró Úr feltette a kérdést volt feleségemnek a tárgyaláson: "mit gondol, milyen előnnyel járhatott volna a válóper során a bíróságon, ha van egy írásos feljegyzése, hogy a férje elaludt a számítógépnél, és bennmaradt a kulcs a bezárt ajtóban?".
Nos, ez tényleg nem jelentett volna bírósági előnyt (bár nem is készült soha ilyen feljegyzés).
Ám a rendőrökre úgy látszik, más törvények vonatkoznak, mint a bíróságokra. A rendőrök hiába látták, hogy semmilyen szabálysértés, bűncselekmény nem történt – csak egyszerűen elaludtam olyankor, amikor feleségemnek nem is kellett volna otthon tartózkodnia, mivel munkaidőben volt (semmiképp sem lehetett tehát az ajtó állítólagos bezárása célzatos), mégis behatoltak a házba, és kioktató, modortalan viselkedésükkel, jogtalan benntartózkodásukkal aránytalanul nagy nyomást gyakoroltak rám . Feleslegesen – törvényt, jogot sértve – nagy erőt alkalmaztak, ami végül bántalmazásomat, sérüléseimet, valamint személyes szabadságom korlátozását és jogtalan fogvatartásomat eredményezte.

Összegzésül:
-----------------------

– A gyanúsított rendőrök jogellenesen tartózkodtak – felszólításom ellenére – a magántulajdonomban.
– Rosszul mérték fel törvényadta lehetőségeiket, és rosszul informálták a helyzetről a rendőrségen tartózkodó feletteseiket.
– Nem vették figyelembe feleségem – személyazonosságom – hitelt érdemlő igazolását.
– Az előállítással fenyegetődzés előtt, kihagyták az iratok garázsból történő előszerzésének lehetőségét, akár feleségem, akár általam.
– Megakadályoztak – rendőrségre telefonálás közben –, hogy a kapitánysággal felvegyem a kapcsolatot.
– Szakszerűtlenül alkalmaztak kényszerítő intézkedést, úgymond „ütve-verve” bilincseltek – nem a tanult fogásokkal –, ezzel rettegést váltottak ki belőlem otthonomban, valamint több hétig gyógyuló zúzódásokat és fájdalmakat okoztak.
– Fogvatartásomról nem készült jegyzőkönyv, nem közölték mivel gyanúsítanak.
– A fogdában több órán keresztül – embertelenül – figyelmen kívül hagyták egyre erősödő fájdalmaim miatti jajongásom és segélykérésem.
– A mentő megérkezése után is hosszasan várakoztattak, és a mentőt is feltartották.
– A másnapi, tanúkénti meghallgatásomat a rendőrségen – az idézés ellenére – egyszerűen „okafogyottnak” aposztrofálták.

Megköszönve észrevételeim, kiegészítéseim figyelembevételét.

Tisztelettel üdvözlöm: Hortobágyi Béla


Béla leírta a Magyar Helsinki Bizottságnak is az őt ért atrocitást. Kérte a szervezet jogi segítségét.
Összeszedte minden lehetőségét és maradék lelkierejét, hogy valamivel optimistábban nézzen az utolsó, a mindent eldöntő tárgyalás elébe.


(folyt. köv.)