Hatalmat ölelve, tébolyult vággyal
tapostak a kor hazug csillagai.
Illúziók fénye kábulatában
hurrázott a nép apraja, s nagyjai.
Diktátori béklyó szépséget sugallt,
felsőbbrendűséget más népek felett,
kommunák jólétét, felhőtlen álmot,
vagy isteni császár mutatott jelet.
Egymással versengtek megváltó tanok,
majd a gyilkos ösztön lobbantott lángot,
Mózesnek népét szemétre seperték,
s félelem űzte a tudós világot.
Einstein, s Tellerék, majd ezrek
leltek otthont messzi óceánon túl.
Felnéztek ott az igényes elmékre,
kik kutatták titkát, pokolban mi dúl.
Pokol kínja ült Óceánián is,
Japán vad dühétől izzott Pearl Harbor
Auschwitzban lobbant „égő áldozat”,
s röhögve vicsorgott két sötét lator.
Ragyogó elmék féltve a világot,
tudás oltárán atomot boncoltak,
hátha gyógyír lesz tűz a tűzzel szemben,
bénul az önkény, s több vért már nem onthat.
Oly vadnak odvát nyitották csodálva,
hol atom sugára csillaggá robbant,
és folyt a világ vad tűznek ölében,
bár kísérlet volt, a lélek megtorpant.
Pokol tüzét látni így valójában,
iszonyú élmény, a félelem szülte.
Fegyverként jogos ember ellen vinni,
dúlt a kétely, a tudatot megülte.
Hiába a féltés, diplomácia,
foglyot téptek golyók, nem volt kegyelem,
kamikázé robbant, dúlt az őrület,
beteg vadság ült a japán nemzeten.
Százezrek haltak, végét kellett vetni,
ne táncoljon senki borotva élén!
Hívjuk a tudományt újabb tüzével,
nagy sebet ejtsünk a büszkeség férgén!
Gyenge szív felett kegyetlen düh győzött.
Vessetek véget az esztelen harcnak,
Little Boy a tudás ékszere legyen
gyilkosa a dúló, eszelős dacnak!
Rakták a bombát az Enola Gay-re,
gyászos lélekkel indult a küldetés,
tizenkét katona pulzusa gyorsult,
hisz kezükben a rettentő büntetés.
Motorok zúgtak rezgett a levegő,
monoton zajban közelgett a reggel,
Hirosima népe álmából ébredt,
s szétömlött a tűz, mint valami tenger.
Ezrek égtek, vagy párologtak nyomban.
A sugár roncsolt a légnyomás tépett,
halálnak fénye gombafelhőt ontott,
egy városnyi lét ily rútan ért véget.
Nagasaki volt, mit a tűz még elnyelt,
„soha ilyent”, sikoltott a félelem.
Ember nem lehet önmaga hóhérja,
utat tör az erkölcs, győz az értelem.
Hozzászólások
Sajnálatos, hogy ennek a záró tragédiának Szilárd Leó, Teller Ede és Wigner Jenő munkássága ágyazott meg. Oppenheimer csupán a "producer" szerepét töltötte be.
Feszült, borús hangulatú, igen erőteljes, háborús őrülettel határos képeket felvonultató, ám mégis patetikusan reménykedő versed olvasva magam is bízom, hogy előbb-utóbb győz az értelem. Addig viszont még az imperialista törekvések számtalan életrontó, keserű hozadéka kerül felszínre.
Elismeréssel gratulálok - sai keirei.
Az USA hadigépezete 79 éve, 1945. augusztus 6-án és 9-én dobta le az atombombákat. A Hirosimát és Nagaszakit romba döntő két atombombát (Little Boy, illetve Fat Man) a levegőben robbantották, így a sugárzás nagy része szétszóródott. Ma már újra normális az élet az atomcsapás sújtotta területeken. Mindezek ellenére természetesen nem lehetnek büszkék az amerikaiak embertelen, népirtó cselekedeteikre. Sajnos világukban még mindig él a "Győzteseknek mindent szabad, a vesztesekre pedig minden mocskot rá lehet kenni" beidegződött szokás, illetve az erősek hatalmát támogató, tradicionális kettős mérce.
Remekül összefogott, tanulmányszerű versedben (pol)korrekten vezeted le azt a sajnálatos folyamatot, ami végül létrehozta az évfordulós megemlékezés elborzasztó alapját. A legszomorúbb viszont az, hogy érezhetően semmit sem tanult az emberiség, manapság is vannak hasonló háborús törekvések, amelyek ugyanilyen irányba tendálnak. Senki sem mer viszont (népszerűtlenül) tiltakozni ellenük. Helyezkedő gondolkodóink, kitüntetett íróink is általában utólag szuperokosak.
Értékes visszatekintés, gratulálok!
Kedves Mira, ez a fajta megjelenítése az erőnek, ma már megdöbbenti a józan gondolkodót. Ma, amikor a bankok, a pénzemberek könnyedén fel tudják forgatni a rendet, minek a vérfürdő minek a gyilkolászás? Az elvadult múlt hibáit igenis felvetjük minden módon, hogy a legalapvetőbb borzalomtól elriasszuk a hatalmasokat. Eszembe jutott, hogy egy idekapcsolódó versem van valahol, megkeresem, és bemutatom itt azt is..
Félelmetes döntés, borzalmas elhatározás kellett ahhoz, hogy uszkve 120 000 embert egy pillanat alatt hamuvá változtassanak (és végül ennek a számnak nagyjából a duplája veszítse életét). No, de ilyen a világ - erőfitogtató -, egyeseknek minden megengedett, másoknak viszont békésen tűrniük kell, hogy a szót is beléjük fojtsák a hatalmasok.
A Csernobil szinopszis c. régi versemet juttattad eszembe, amelyben utalok én is Hirosimára. Szörnyű, hogy a kiemelkedő kutatási eredményeket azonnal hadi célokra fordítják, illetve az is elgondolkodtató, hogy a felelőtlen, gyakran hibázó emberiség alkalmas-e egyáltalán egy rendkívül veszélyes energiaátalakító folyamat kézbentartására.
Magam is reménykedem, hogy megvalósulnak gondolataid:
"...Ember nem lehet önmaga hóhérja,
utat tör az erkölcs, győz az értelem."
Nagy gratula + ötös pacsi!
Igen, kedves László, az emberben azonnal felvetődik, fenőtt-e azemberiség, vagy estleg tévút a fejlődésünk? Estleg felfordult a társadalmi rend, és legfajsúlytalanabbak uralják-a jövőnket? Olvastam a versedet, és a döbbenetedet, hogy „Több ezer év magány, tíz másodperc tompa gondolkodás miatt – felrobbant a bomba” A tompán gondolkodókat nem szabad engednünk, mert…