Kapaszkodnál az időbe,
De minden csak rágja tested,
Mint rossz kerítés, kidőlve
Te is csak utad kerested.
S ahogy az eső földet ér,
A mi utunk is csak ennyi?
Rövíd az élet, s köt a vér,
Boldog aki tud szeretni!
Ki melletted áll, fogd kezét,
Innen nem viszünk el semmit,
Sok a göröngy, de te ne félj
Az úton hitünk növekszik.
S mint gabonaszáron a mag,
Az élet érik szívünkben,
Már az idő is csak kacag,
Ahogy múlik önfeledten.
Hiszem, eljön értünk az Úr,
Beteljesíti igéit,
S ha majd trombita hangja zúg,
Elragadja az övéit.
Hozzászólások
Amikor a párok egymásra találnak, a közös úton elkapja őket a lendület. Ilyenkor már valóban nincsen idő szöszmötölésre. Kézen fogva, egymást segítve, sebesen szállnak el az évek. Időnként persze nem árt lassítani, és élvezni a megérdemelt "termést".
Nemes érzelmű, megszemélyesítésekkel, alliterációkkal átitatott, természeti képekben gazdag vers.
Elismeréssel gratulálok!
Kedves Gábor!
Gyönyörűen és mélyen fejezed ki az élet mulandóságát és a szeretet fontosságát. Az eső, a gabonaszem és a kacagó idő, mind erőteljes szimbólumok, melyek az élet ciklusait és az emberi kapcsolatok lényegét ragadják meg.
A versed első része az idő múlásával való küzdelmet és az élet útjának keresését írja le. A második versszak az élet rövidségét és a szeretet erejét hangsúlyozza, míg a harmadik versszak a hűség és a hit fontosságára hívja fel a figyelmet. A zárósorok pedig a beteljesedés és a megbékélés érzését közvetítik.
Tetszik!
Szeretettel: Kata
Köszönöm szépen kedves Kata mély és bölcs értékelésed szerény versemnél, örülök látogatásodnak! Legyen szép a napod!
Szeretettel: Gábor.