ALAPÍTÓ

Baleseti gócpont

Kezembe akadt egy retro:


Tizenegy éves írásomat olvasva eltöprengtem, hogy a felvetett problémákból azóta mi oldódott meg: mondhatni nem sok. Bár jó ideje, hogy kiköltöztem az agglomerációba, néha csak be kell szállnom a fővárosi mókuskerékbe. Legutóbb rezignáltan vettem tudomásul, hogy a Méta utca még mindig a régi, csupán a lépésben haladó kocsisorra éheskedő árusok invesztáltak be, és költöztek portékáikkal, valamint reményteljes "öjömbódogságukkal" a 220000 voltos, zizegő távvezetékek alá. Erre valószínűleg villámgyorsan meg is kapták az engedélyt az emberi értékekre figyelő, helyi hatóságtól.
Az M0-ás viszont használhatatlanabbá vált, mint az írásom idején. Megboldogult anyósom temetésére menet Fehérvárra, már sírt mellettem Gabi, a feleségem. Két és fél órát hagytunk a 60 km-es útra, ennek ellenére Nagytétényig teljesen úgy tűnt, hogy sosem érünk oda. Ezen a ponton pillantottunk meg először munkát végző embereket, addig csak felesleges sávmegszüntetések miatt torlódott az autóáradat. Végül 10 perccel a szertartás kezdete előtt mégis megérkeztünk a fehérvári szuper-stadion árnyékában megbúvó, tip-top evangélikus temetőbe. Innentől már minden rendezetten haladt, Isten akarata szerint.

20018. 09. 07.

budapest01.jpg

 

 

Éjszaka, fél kettő. Még nem virrad, nyomasztó a sötét, de legalább haladni lehetne az Andrássy úton...

A remekbe szabott kandeláberek csillárjaiból leszűrődő fényt elnyelik a fák. Olyan, mintha kísértetek ugranának az úttestre, amikor félrészeg fiatalok kitódulnak valamelyik becsületsüllyesztőből. A közlekedési lámpák sorra pirosak - szinte ellentétes fázisúak. Miért kell, hogy éjszaka is dugók legyenek a rosszul beállított lámpák miatt? Legalább a sugárutak forgalmát ne szabdalnák (direkt) vonagló, szakaszokban elinduló-fékező kocsisorokkal.
De hát, mindig van felsőbb szintű intelligencia, mit érthet ehhez egy hangya, egy földönfutó, gondolkodásában is korlátolt egyed?

Végre elmarad a lámpaerdő és felsejlik a Városliget.
Itt is, ahelyett, hogy a gyorsabb, dinamikusabb áthaladás érdekében kiszélesítették volna a 100 évnél öregebb kis hidat, inkább levágták a régi 2x2 sáv szélét a bringásoknak - hisz ők fizetnek mindenféle gusztustalan, és mérték nélküli járműadót, illetéket, sarcot az állam bukszájába, nem az autósok, akik már-már néha az üldözöttek kategóriájába tartozó (még) megtűrt, ám igencsak deklasszált elemek.

Így, most már csak 2x1 sávon araszol a forgalom a Városligeten át, ami nappal jelentősen növeli (az eredeti dilettáns szándék a csökkentés volt) a liget szennyezettségi mutatóját, hisz a legnagyobb "kövér emissziók” az elindulás, gyorsítás környékén keletkeznek (nem is beszélve a fékporról, a koromról, és a gumik anyagából  lekopó nehézfém részecskékről).
Nos, elég gyorsan elhagytuk a ligetet. Éjszaka 1:45 van, nappal ez eléggé vánszorgós lett volna. Robogunk az M3 kivezető szakaszán. 80-as táblák a csatlakozásoknál szép sorban, ami tényleg rendjén való, legalább ennyi járjon az autóstársadalomnak a kifosztásért.
Hopika, de mi ez a beszúrás? 70 – 60 - 50 és tábla "Baleseti gócpont" felirattal. Mintha nem ismerném, de azért folyton elgondolkodom rajta, amióta elkészült a Szerencs utcai szintbeli átjáró: meddig, kérem, meddig még? Ennyi év és sok-sok érv sem volt elég a baleseti gócpont megszüntetéséhez?
Pedig közben volt "gengszterváltás", és befolyt több billenőplatós Kamaz adó; jöttek, mentek kormányok.

A baleseti gócpont mindenesetre stabilan megmaradt, se remény se terv nincs a változásra.

Sorolhatnánk még persze, mire nincsen már reményünk nekünk, javakorabelieknek. Ott van például a Teleki Blanka úti felüljáró - ugye ott át lehetne menni Angyalföldre Zuglóból a Rákosrendező Pu. fölött -, de az is csak egy álom. A félig elkészült híd végén ott a Nagy Kanyar.
A nagy kanyarokról jut eszembe: Budapesten a legtöbb híd budai vége egy nagy kanyar (szinte vissza a múltba).
Képzeljünk csak el, egy néhány kilométeres alagutat fővárosunkban (Bostonban, vagy Svájcban akár 50 kilométereset is el lehet).
Nevetséges, hogy manapság már a vár alatti alagutat is kispórolnák. Ha 1857-ben Adam Clark nem építette volna meg, egyszerűen két irányban elkanyarodna a róla elnevezett téren a forgalom. Az mennyivel kézenfekvőbb megoldás lenne - ugye?
Ám nehogy elkanyarodjunk a témától is: ott van a csodálatos Lágymányosi híd, a homályos tükör világítótesteivel.
Na hát! Ott nincs is hegy, mégis eléggé sodrós kanyar készült a végén. Mehetnénk pedig egyenesen is a vasút töltésén, de nem lehet. Hiányzik valami... az út, meg az elhatározás és az akarat - mármint a felsőszintű. Inkább kanyargunk össze-vissza az Andor utca felé, ami már olyan teknős, meg vályús, mint az öreg roma portékája a nagyecsedi vásárban.
No, menjünk csak vissza Pestre, és nézzük mi történik a "peremeken" pl. a XVIII. ker. Méta utcánál:
Ez az út az ún. "külső kerületi körút" egy darabja most még. Tervbe van véve, hogy majd egyszer (30-50) év múlva, megépítik talán a XV.-XVI.-XVII.-XVIII.-XXIII.-XXII. kerületeket összekötő gyűrűt, és akkor eme kerületek között nem kell szlalomozni. Friss jogosítvánnyal is bátran lehet közlekedni, mert ezidáig többen tévedtek el, mint amennyien odataláltak. Ezért van itt is állandó csúcsforgalom (sok eltévedt "fűzfánfütyülő" csatangol a külvárosi szlalompályán).
Térjünk azonban vissza a Méta játszmához: a közelben megépült néhány nagyáruház, nos ezek támogatásával jött létre egy felüljáró, mivel régebben szintbeli kereszteződése volt itt a vasútnak.
És lássunk csodát, ezután alul semmi, felül 2x1 sáv a hídon. Ezt is jól kitervelték. Mostanság a sor vége már nem a 800 m-re lévő Pozsony utcáig áll, mint anno, hanem csúcsidőben egybefüggő a sor a Gilice térig, és áll a Margó Tivadar utca is (kb. háromszoros hosszban, mint előtte).

Ha már erre járunk, akkor néhány szót ejtsünk az M0-ról is. Ott sem tudta mit csinál a bal kéz, amikor tervezett jobb.
Az M0 régi vonalvezetése ugyanis megcélozza Pestimre közepét, mintha egy nagy dobbantás után át is akarná ugrani azt, (alagút kizárva) de nem... Több év kilátástalansága után létrafokszerűen elterelték az M5-re, majd később hozzátoldva egy szakaszt halad kifelé (néhány km-rel odébb még befelé húzott) jócskán, míg elhagyva Gyált újra Bp. körüli pályára áll, és Vecsés, és Üllő közötti kerülővel tér ismét vissza - majd egyszer - Rákosborzalmas irányába, ha megérjük.
...itt is csak a kerülő, a plusz kilométerek, de kit izgat ez? A többlet üzemanyag sokszintű adója jól jön a hányaveti költségvetésbe. Az alagút építése pedig szóba sem kerülhetett. Reptér alatt? Újmagyar gondolkodással? Ezek után a forgalom jelentős hányada maradt a Méta úti felüljárón azóta is, ahogy a sorállásból naponta tapasztalható.
Bizony, ha a reformkorban is így gondolkodtak volna nagyjaink, amikor még nem volt fejlett motorizáció, és az Andrássy út is olyan széles lenne, mint a Méta utcai felüljáró, igencsak háborognánk mi, mostan élők, hogy azok a "régi csibészek", fikarcnyit sem gondoltak a holnapra. A mai visszásságokat látva ugyan ki emeli fel a szavát? Csak megyünk két-háromnaponta a benzinkúthoz 5000-ért tankolni. Így aztán mindig ugyanannyiba kerül egy adag üzemanyag, csupán a megtehető táv egyre kisebb.

Mikor lesz végre körgyűrűnk Budapesten, mikor lesz külső kerületi körút, mikor, mikor, mikor, mikor!?
Nekünk javakorabelieknek már nehezen. Vén korunkban viszont unokáinknak lelkesen mesélhetjük, hogy amikor még aktívak voltunk, mennyit toltuk a közjó szekerét, mennyit fáradoztunk pl. a közlekedés javításán, mennyit izzadtunk az élhető városért.
Ők majd megértően bólogatnak, és mosolyogva kirakják Budapest lakott terület kezdete mellé a "Baleseti gócpont"  patinás tábláját.


2007-07-08

 

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Egy éve heftelgetik az M0 déli szakaszát, de még most sincs vége, várhatóan 2020-ig eltart. Jelenleg 21 km-es a dugó.

    Baleset miatt nyolc kilométeres a torlódás az M0-s autóút fővárosi szakaszán az M1-es autópálya felé, a Nagytétény kihajtónál - közölte az Útinform alapján szerda délben az MTI. A Google Maps forgalomszámlálója szerint viszont ennél még rosszabb a helyzet, mert a felújítások miatt is torlódik ez a szakasz, összesen 18 kilométeren lehetett lassan haladni 13 óra körül:

    27237965_e17f14377250a7757b2559107a8e4611_wm.png?profile=RESIZE_710x

    Fél 2-re már 21 kilométeresre nőtt a torlódással érintett terület

    A rendőrség szerint három teherautó ütközött az M0-s autóút 12-es kilométerénél, a XXII. kerületben, senki sem sérült meg, de nagy a torlódás.

    A forgalomkorlátozást 14 órakor feloldották, de a GPS alapú forgalomszámláló szerint a torlódás még nem oldódott fel teljesen. 

    A balesetben károsodott gépjárművek elfoglalják a külső sávot, az M5-ös autópálya irányából az M1 autópálya felé csak egy sávon lehet közlekedni.

    Az Útinform tájékoztatása szerint Csepel felől a II. Rákóczi Ferenc úton az M0-sig 40-45 perccel nőtt a menetidő.

  • SZERKESZTŐ

    Jó, hogy leírtad, legalább emlékszünk majd rá 11 év múlva, ha megérjük. Emlékszel arra is, hogy a gyerekeket utolértük az M7-en? Pedig ők a városon keresztül mentek.  Secko jedno.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum