Vakablakból nézed a világot,
s húsz éve igérsz egy
kastélyt nekem.
Mantrázod teremtőd
nevét, s más takarója
alatt várod, míg a csoda
véletlen ideér.
Most tető nélküli
parasztházadba
szivárog a napfelkelte.
Mégis azt hiszed, végre
felemelkedhetsz a megszentelt
megsemmisülésbe.
Isten nevében kuporogsz,
mint kísérleti állat, s megszédülsz,
ha forgat a bizonytalanság.
Holnap nagykabátban mosol
fogat, s ha szívet karcolsz
a jégvirágos tükörbe,
arcom nem látod benne.
Messziről nézlek, egy
távoli szerelem merényletéből.
Hozzászólások
Sajnos, van úgy, hogy a folyamatok kiszaladnak az ember kezéből, és csak bámul bizonytalanul a tükörbe. József Attila is azt írta kevéssel a szárszói tragédia előtt:
...aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja)...
Akkor talán még lehetett volna segíteni rajta.