SZÉPIRODALOM

Őrült egy körhinta repített az éjjel,
S jutottam fel újra, Bacchusnak csúcsára,
Borgőzös szemekkel, támasztom az asztalt,
S mártom a pennám a hullámzó tintába,

Petárdák vad hangja, pezsgő édes csókja.
Ébreszt reá arra, egy ajtón átléptem,
Őszintén örülök, részese lehettem,
Új év, új remények, megszületésében.

Fogadalmak vannak, ez a lista hosszú,
Tervezett is lehet, benne minden álom,
Közel Fortunához, hisz ez évhez ez kell,
Ám mi fontos nékem, ez egyszer kitárom.

Számba venni minek? Hisz balga is lennék,
Felsorolni őket, ejtve hamis hangot?
Ott belül meg érzem, mindez csalfa álca,
Vesztem el az elvet, s kapok öntelt rangot,

Ám akad egy dolog, amit itt említek,
Hiszed vagy, nem mindegy, most is hajt a vérem,
Menekül egy vad, s bár ő is csak érzi,
Szűk neki a sűrű, ezen játszótéren,

Pedig párszor sebzett, az a ősi fegyver,
Kedvesség a neve, sokan látták élét,
Ahogy megforgattam, a nap buja tánccal,
Járta el rajt olykor, nevének a fényét,

Tán még nem is tudja, s csapkodja az asztalt,
Pupillája tágul, csak azt érzi dühödten,
Szűkebb lett a porond, nincsen merre futni,
Gondolatban, képben, közelébe jöttem.

Mondhatjátok álnok, hogy lehet ez bárki,
Nevetek egy nagyot, s vak fátyollal óvom,
Ami belül szólal, annak nincsen hangja,
Sugallatja ébreszt, majd kint a porondon.

No de sokat mondtam, többet, mint akartam,
S temetem az arcom, szenvtelen mosolyba,
De pontosan tudom, évnek születésén,
Ott hullámzott arca, pezsgőben s a borban.