SZÉPIRODALOM

ALKOTÓ

Bugyuta angyal

André Ilona-Ibolya publikálta: december 21, 2009, 14:15
Valamikor az idők legelején, amikor még csak két gyermekem volt, és én még hittem, hogy ez az idők végezetéig így is marad, amikor még nem jegyre adták a kenyeret, csak a cukrot és az egyéb alapélelmiszereket adták adagra, de azt már megszoktuk, mert fiatalok voltunk és tele voltuk reménnyel, szóval, valamikor nagyon-nagyon régen nagy lelkesedéssel készülődtünk a karácsonyra.A gyerekek a legideálisabb korban voltak: a nagyfiam pár hónap múlva töltötte a hatot, és a lányom éppen betöltötte a négy évet.- Anya, mikor jön az angyal? – hangzott el mindegyre a kérdés.- Úgy fél tizenegy után pár perccel – adtam meg hamiskásan mosolyogva a választ.- Ma?- ragyogott fel a kicsi.- Ne viccelj, na! – szontyolodott el a nagy.- Azt mondd meg, hányat kell még aludni addig?Az ujjaikon számolgattuk, hogy: még tízet, még nyolcat, még hatot.- De csak akkor, ha jók lesztek, csak úgy jön – öltöttem magamra a szigorú szülő arcvonásait.- Gyorsan aludjatok el, hogy lássa az angyal, milyen jók vagytok!Ahogy fogyatkoztak a szükséges ujjacskák az alvások számának megjelölésére, úgy szaporodtak a kérdések.- Anya, a napközibe is jön az angyal, vagy oda csak a Télapó jön?- Az ajándékokat az angyal hozza, vagy a Télapó? És a karácsonyfát?- És Jézuska is hoz ajándékot?No, most légy okos, Domokos! Tessék szépen összeegyeztetni a hivatalos pártideológiát a vallási hagyományokkal, úgy, hogy végre a gyermekeim tisztán lássák a karácsony misztériumát, és ne faggassanak újabb kérdésekkel, mert ekkora gyereknél olyan vékony a határ a tündérmesék és a valóság között, mint a márciusi jég: egy óvatlan lépés, és máris széttörik.- Az úgy van, hogy együtt hozzák – kezdtem bele a magyarázatba, - mert hát az angyalka kicsi és gyenge, ő nem bírná fel a karácsonyfát ide, a tizedik emeletre. Azt a Télapó hozza, meg a többi nagyobb ajándékokat is. Bepakolja a szánjába, befogja a rénszarvasit, és huss, repülnek, mint a szélvész. Az angyalka meg ott repdes körülöttük, ő hozza a díszeket, ő díszíti fel a fát, rakja fel az angyalhajat, a gömböket, gyertyákat, csillagszórót, mindent. Segítenek egymásnak.- Megnézhetjük őket?- Nem lehet – ráztam tagadólag a fejemet, - nem szeretik, ha a gyerekek figyelik őket. Megsértődnek, és elrepülnek. Még jó, ha otthagyják a fát, a díszeket, az ajándékot, hogy bár a szülők fel tudják díszíteni a karácsonyfát.- Miért sértődnek meg?- Nem tudom. Ilyen a szokásuk. Nem szeretik, ha a gyermekek látják őket.- De hogy tudnak mindenkihez elmenni? Hogy olyan gyorsak? És soha senkit sem felejtenek el? – bújt elő a szorongás a nagyfiamból.- Te tudsz-e olyan gyorsan szaladni, mint egy autó? És mint egy rakéta? Na, látod? Az angyalkák is ilyen gyorsak, hogy csak egy villanás, egy csendülés-bondulás, és már ott is van a fa feldíszítve, alatta az ajándékok, és már repülnek is tovább. Ők ilyen gyorsak. És a Télapó sem azt csinálja, hogy egész évben vakargatja a hasát. Ő megírja a listákat, hogy melyik gyerek hol lakik, és hogy mit szeretne ajándékba, az angyalkákat megkérdezi, hogy melyik gyerek volt jó, és ki volt rossz. Összegyűjti az ajándékokat, becsomagolja. Egész évben dolgozik, nem csak karácsonykor, úgyhogy egész évben jónak kell lennetek, hogy ajándékot hozzon.- És Jézuska? Ő mit hoz?- Jézuska hozza a szeretetet, a boldogságot, ő a szívét hozza el nekünk, hogy karácsonykor mindenki örüljön – fejeztem be a rögtönzött munkamegosztási elméletemet, remélve, hogy ezzel mindenki elégedett lesz: a Télapó, az angyalkák, a kis Jézuska, de még a nagymamák is.És megérkezett a várva-várt nap. Munkából hazaérve nekem ezeregy dolgom került még a konyhában: töltöttkáposzta, disznósült, mákos-, dióskalács, meg a mindegyre alattomos módon halomba gyűlő mosatlan. Férjemuram beleállította a fát a talpba, jó erősen kikötözte a fűtéscsőhöz meg az ajtósarkához, - már nem kezdő szülők voltunk, tapasztaltunk egyet s mást a gyermeki leleményességről, – és indult, hogy kivegye a gyerekeket a napköziből. Az volt a terv, hogy elmennek szánkózni, járják a várost, és lesik, hogy nem látják-e meg valahol az angyalkát.- Mikorra jöjjünk haza? – kérdezte.- Hat óra előtt semmiképp – néztem szét a konyhában a rám váró tennivalókon.- De honnan tudjuk, hogy kész vagy-e? Hogy ne hamarább érkezzünk?- Hát, ha látod, hogy a kisszobában már nem ég a villany, akkor az azt jelenti, hogy megvagyok mindennel, hogy kész a fa, és jöhettek.Mondom, hogy ez valamikor nagyon régen történt, nem volt akkor még ilyen mobiltelefonos világ, így a fényjeleket kellett felhasználni kommunikációs csatornának, hogy tökéletesre sikeredjen a tervünk.Vacsorára meghívtuk anyámékat, anyósomékat, bátyámékat, hogy együtt lehessünk mind, az egész család, és így én a konyhát sehogy sem hagyhattam ott, de szerencsére megérkezett apám. Be is tuszkoltam azonnal a kisszobába, és a kezébe adtam a cukorkákat, hogy kezdje díszíteni a fát. De szegény apám nehéz munkához szokott bütykös kezei sehogy sem boldogultak a cukorkák vékony cérnájával, és hallottam a konyhából is, ahogy két-háromszori koppanás után, nyögések és sóhajtozások kíséretében került fel egy-egy szem cukorka a fára. Nem apámnak való feladat volt ez, talán életében akkor először és utoljára vállalt ilyen megbízatást. Én meg egyre türelmetlenebb voltam, hogy nem készülünk el időre.Megoldásnak megérkeztek bátyámék, fürgén, fiatalosan, tettre készen. Friss házasok voltak, egy hónappal azelőtt volt az esküvőjük: a bátyám mindig is higgadt, alapos, megfontolt ember volt, ő nem kapkodta el az ilyen életbevágó fontos dolgokat, mint a húga.Le sem tudtak vetkőzni, már tereltem munkára őket, mondván, hogy a fával csak egy ügyetlen bakangyal kínlódik, és ha nem segítenek neki gyorsan, nagyon gyorsan, oda a karácsonyi cécó, vagy megfagynak a gyermekeim.Hát valahogy majdnem úgy történt. Most, nagy korukban kacagva mesélik, hogy az volt életük legborzalmasabb délutánja. Dehogyis volt kedvük szánkózni meg sétálni. Addig nógatták az apjukat, amíg hazajöttek a tömbház elé, de hát égett a kicsi szobában a villany, nem lehetett még feljönni. Elsétáltak a szomszéd tömbházig, de már fordultak is vissza, hogy lássák, aludt-e ki a villany, jött-e az angyal, és haragudtak rám, hogy miért nem oltom már le azt a villanyt, hogy tudjon végre jönni az angyal. Fáztak, pisilniük kellett, éhesek voltak, és sehogy sem akart már végre elsötétedni az ablak. Borzalmas volt, mesélik.Még hat óra sem volt, és mi már mindennel készen voltunk. Sok kéz, sokat bír.Megérkeztek anyósomék és édesanyám is. Az ajándékok a fa alá kerültek, a vendégeket leültettem a másik szobába, a karácsonyfa körül gyors, utolsó simítások, hogy minden rendben legyen, és villanyoltás. Jöhetnek a gyerekek!A bátyám, a naiv, a kisszobában maradt a fényképezőgéppel a kezében, hogy amikor majd a két gyermek megérkezik, és megáll az ajtóban, kezüket fogva, szájtátva, csodálkozva, úgy mint a rajzfilmeken, hát akkor ő milyen csodás fotókat készít majd róluk!De ami következett, az inkább akciófilmbe illett volna.Két percre rá, hogy lekapcsoltam a villanyt, már döndült a lift, kivágódott a bejárati ajtó, és a két csemetém indiánüvöltéssel rohant végig az előszoba labirintusán, hogy: 'Megjött az angyal!'. Mire a bátyám észbe kapott volna, már csak a fa alól kidudorodó feneküket és a kalimpáló csizmáikat fényképezhette. Tényleg érdekes képek lettek.Nagy nehezen sikerült kiszednem őket a fa alól, hogy levetkőztessem, és megkezdődött az ajándékok szétosztása. Nem részletezem, mert az egy dokumentumfilm unalmasságával érne fel, mert hát rengeteg ajándék volt: a gyerekeknek mindenkitől, meg mi is tettünk oda mindenkinek valamit, és viszont, szóval hosszadalmas és izgalommal teli esténk volt.Amikor a végére értünk, és minden ajándékot kiszedtek a gyermekek a fa alól, kibontották, szétosztották a segítségünkkel, olyan volt a szoba, mint egy csatatér: széttépett, gyűrött papírok a földön, ágyon, fotelban, kisasztalon, a játékok, ruhák szanaszét, de a fa - előrelátásunknak köszönhetően - állt, és csillogott, villogott.Mi, nagyok, kihúzódtunk a szobából hagyva, hogy a gyerekek örvendezhessenek kedvükre a fának, ajándékoknak, és hogy egy-egy pohár borral öblítsük le az izgalmakat, de azért mégis mind ott ólálkodtunk az ajtó előtt, hogy láthassuk őket is.És ekkor megszólalt a lányom. Zömök, vasgyúró gyerek volt, - ellentétben a cingár bátyjával,- és mély, rekedtes, fiús hangon mondta:- Te, Kajec, eccej jó bugyuta angyajunk vót. Na, nézsd meg, mennyi mindent hozsott! Asitte jók vagyunk.
Megtekintések: 46
Címkék elbeszélés
★
★
★
★
★
Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
Követés

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ
    André Ilona-Ibolya február 4, 2010 18:41
    Halihó Laci!
    Ez ám az elégtétel! Köszönöm.
  • ALAPÍTÓ
    Czinege László február 4, 2010 16:47
    Na, egy kicsit lekéstem erről a karácsinyi történetről, de valahogy elkerülte a figyelmem. Most is csak a Google által indexelt oldalak böngészése közben botlottam bele.
    Bevéstem magamnak két fekete pontot... :))
    Nagyon mulatságos és igazán eredeti, korhű, - mesélős írás. A gyerekek azóta biztos megjavultak... vagy az angyalok elnézőbbek lettek.
    Örülök, hogy véletlenül megtaláltam ezt a novelládat, kellemes perceket szerzett.

    Gratula az írásodhoz, és természetesen az eleven gyerekeidhez is!
  • SZERKESZTŐ
    Poroszlay Gabriella december 26, 2009 17:43
    Élvezettel olvastam és mosolyogva, kedves, karácsonyi történetedet. (már előbb is, de csak most van időm írni)
    Békés ünnepet - így utólag is.
Ezt a választ törölték.

Utolsó tevékenység

Legnépszerűbb beküldések

Témák címkék szerint

Havi archívum