SZÉPIRODALOM

Egy kora nyári reggel, Károly, a vörös tollas kakas a kerítés deszkáján egyensúlyozva, harsány kukorékolással köszöntötte a felkelő napot, ezzel jelezve a baromfiudvar lakóinak, hogy új nap virradt fel. Miután befejezte a kötelező reggeli ébresztő kihirdetését, visszasétált a tyúkólba, ahol már várta a párja, Juci, a tyúkanyó. A két szülő büszkén szemlélte a szalmával kibélelt fészket, amiben egy tucat tojás pihent.

• Ma egy különleges nap lesz, hiszen találkozhatunk a kiscsibéinkkel – jelentette ki Károly magabiztosan.
• Alig várom, hogy lássam őket! – kotkodálta izgatottan Juci.

Nem sokkal később néhány tojás a fészekben imbolyogni kezdett, a tojások belsejéből pedig halk kopogás és csipogás hallatszott.

• Látod, én megmondtam – húzta ki magát a kakas.

Ezután sorba bukkantak elő a feltört tojásokból a színes, sárga, barna pihés fejecskék.

• Jó reggelt Anya, jó reggelt Apa! – csipogták vidáman a kiscsibék.

Már csak egyetlen tojás volt a fészekben, azonban az nem mozdult. Juci aggódva lépett hozzá közelebb. Megkopogtatta a tojáshéját és fülelt.

• Ne aggódj drágám, biztosan még mélyen alszik, nemsokára ő is elő fog bújni – vigasztalta Károly a párját. – Hagyjuk még egy kicsit szundítani, addig mutassuk meg a többi gyermekünket az udvar lakóinak, gyere! – Azzal maga előtt terelve a pihés, hangoskodó csapatot, kilépett az udvarra.

Ott várta már őket a többi állat: libák, pulykák, a kíváncsi kecskenyáj mekegő brigádja és a két tejelő tehén, Borcsa és Kati. Mindenki örömmel fogadta az új jövevényeket.

Miközben az udvar lakói a csibékkel foglalkoztak, a tyúkólban, a fészekben mocorgás támadt. Az eddig mozdulatlan tojás elkezdett ide-oda himbálózni, belülről pedig halk kopácsolás hallatszott.

• Jaj, de kemény ez a héj! – sopánkodott a kis tojáslakó. – És még a hely is olyan szűk és sötét – dohogott tovább.

A tojás újabb lendületet vett és még hevesebben himbálózott, mint eddig, ám váratlanul átbucskázott a fészek peremén és gurulni kezdett a tyúkól fából készült falához.

• Ó, jaj, ez szédületes! – kiáltozta odabentről a csibe.

A következő pillanatban a tojás ismét megmozdult és a falon lévő egyik egérlyukon át kigurult a hátsó udvarra. Most már megállíthatatlanul, forogva, pörögve gördült a puha füvön, még a szél is segítette girbe-gurba útját. Egészen a tyúkudvart szegélyező kerítésig jutott, ahol a nyitott kapun át tovább gurult a közeli eperfákig, majd az egyik fa tövénél megállt.

• Végre vége ennek az őrült száguldásnak – állapította meg a kiscsirke. – Ideje feltörni ezt a fránya héjat – azzal újból nekilátott apró csőrével a kopogásnak.

Az eperfa egyik ágán, a sűrű lombkoronában pihent Manci, a kismókus, aki érdeklődve szemlélte a tojás útját. Kíváncsian leszaladt a fa törzsén és apró mancsába vette a tojást. Megszagolta, megtapogatta, majd meg is rázta.

• Na, ezt ne csináld! Ez nem jó nekem! – háborgott a csibe.

Manci nagyon megijedt a váratlan hangtól és ijedtében leejtette a tojást. Amikor összeszedte minden bátorságát, és nem hallott semmit a tojásból, ismét felkapta azt, és felszaladt vele a fára.

• Anya, anya, nézd mit hoztam! Egy beszélő tojás! – vigyorogva mutatta mamájának zsákmányát a vörös szőrmók.
• Manci, ez hogyan került hozzád? – kérdezte gyanakodva Mici, a mókusmama.
• Hát az úgy volt, hogy épp a faágon pihentem… – és elmesélte a tojás megtalálásának történetét.
• Vidd vissza oda, ahol találtad! – parancsolt rá Mici mama. – Ez nem játék.
• De olyan aranyos – nyafogta Manci. – Hadd tartsam meg, kérlek, Anya!
• Eszedbe se jusson! Vidd vissza most! A szülei biztosan keresik már.

Manci elszontyolodva, szófogadóan elindult, ám sietségében véletlenül kiejtette mancsából a tojást, ami lezuhant a fa alatti, őszről ott maradt avarkupacba.

• Szegénykém, remélem nem esett baja! – kétségbeesetten szaladt lefelé a fán, azonban abban a pillanatban megjelent az erdő szélén két róka kölyök, akik hegyezve füleiket, egyenesen a tojás felé vették az útjukat. Manci szipogva, ijedten figyelte fentről őket.
• Hallottad te is Robi, ugye? – kérdezte a lomposfarkú rókalány magasra emelt fejjel.
• Persze, hogy hallottam, itt is van! – azzal egyik mancsával feltúrta a zörgő, száraz leveleket és kipiszkálta a tojást.
• De szép tojás! Biztos nagyon finom is – ámuldozott Réka, a kisróka.
• Meg akartok enni?! – hüledezett a tojásban a csibe.
• Nini, ez beszél! – kiáltott fel Róka Robi és hátrább lépett, tisztes távolságot tartva a beszélő tojástól. – Ki vagy te?
• Csipi vagyok – mutatkozott be a kiscsirke.
• Miért nem jössz elő? – kíváncsiskodott Réka.
• Mert nem tudok – pityergett a tojásban Csipi.
• Segítünk neked, ha akarod – ajánlotta fel Réka.
• Megtennétek? Annyira jó lenne végre odakint lenni.
• Persze! – vágták rá mindketten.
• De várj! Az előbb még meg akartatok enni. Ha kikerülök a tojásból, akkor megesztek? – kérdezte félénken a csibe.
• Nem, dehogy! Ne butáskodj! – nyugtatta Robi.
• Akkor segítsetek rajtam, kérlek!
• Rendben, figyelj! Te kopogtasd belülről a héjat, mi pedig idekint próbáljuk majd feltörni. Együtt sikerülni fog, ne félj! – bátorította Robi a megszeppent kiscsirkét.

Réka keresett egy fadarabot, amit a szájába vett és elkezdte kopogtatni a tojást. Csipi pedig belülről állt neki a kopácsolásnak. Néhány pillanat múlva megrepedt a kemény tojás burka, és előbukkant a csibe fekete, borzas fejecskéje.

• Friss levegő! Végre! – nagyot nyújtózva mászott ki a feltört tojásból. – Nagyon köszönöm nektek! Megmentettetek – mosolygott hálásan Csipi.
• Igazán nincs mit, nagyon szívesen tettük – simította meg a csibe pici feje búbját Réka.
• Haza kellene mennem, a szüleim már biztos nagyon izgatottak, nem tudják hol vagyok.
• Hazakísérünk, jó? – ajánlotta fel Robi.
• Megtennétek? Sajnos, én nem tudom, hogy hol van az otthonom – hajtotta le a fejét bánatosan a csibe.
• Szerencséd van, mert mi tudjuk, hogy hol van a tyúkudvar. Bár biztosan nem fognak nekünk örülni – szomorkodott Réka.
• Miért? Hiszen kedvesek vagytok.
• Tudod, rossz a híre a mi fajtánknak. A rókák és a tyúkudvar lakói nem igazán szoktak barátkozni – világosította fel Réka Csipit.
• Nem baj, ezt a rossz szokást most elfelejtjük, hiszen mi már barátok vagyunk – mosolygott a pihés tökmag a rókakölykökre.

Vidáman fecsegve indultak el a baromfiudvar felé.

• Álljunk meg egy kicsit pihenni. A lábaim nem bírják még ezt a sok lépést – sóhajtott fel panaszosan Csipi egy kis idő után.
• Tudod mit? Gyere, ülj fel a hátamra, majd én viszlek. Csak kapaszkodj erősen a bundámba – mondta Robi.
• Köszönöm! – hálálkodott a fáradt csibe.

Így érkezett meg a fura társaság a baromfiudvarhoz, ahol a kapun belépve óriási riadalmat keltettek. Amikor az udvar lakói meglátták a két rókakölyköt, éktelen lármát csapva fel-alá rohangáltak. A tyúkok rikácsoltak, a libák gágogtak és szárnyaikkal fenyegetően csapkodtak, a kecskék egymás szavába vágva mekegtek, a két tehén búgó, mély hangon bőgött.

• Mit csináltok itt az én kis csibémmel? – förmedt a rókákra erélyesen Károly kakas, miközben csendre intette a többieket.
• Apa! Ne bántsd őket, kérlek! Ők segítettek nekem kikelni a tojásból és hazatalálni – vette védelmébe Csipi a két megszeppent kölyköt.
• Ez igaz? – kérdezte kétkedve a kakas.
• Igen, az – válaszolt tisztelettudóan Robi.
• Ők a barátaim. Semmi rosszat nem csináltak – folytatta a védőbeszédet a csibe.
• Hát fiam, ha ez így van, akkor tényleg nincs miért aggódnunk – nézett körbe nyugtatóan a kakas. – Gyertek közelebb, hadd ismerjem meg a fiam megmentőit – fordult a rókákhoz.

Csipi lemászott Robi hátáról és üdvözölte a testvéreit, akik Juci mellett félénken pislogva figyelték az eseményeket.

• Gyertek velem, ismerjétek meg ti is Robit és Rékát! – hívta őket Csipi.

A kiscsibék érdeklődve, hangosan csipogva vették körbe a két kis rókát, akik boldogan játszadoztak a pihés apróságokkal. A bátrabb kiscsirkék felcsimpaszkodtak a vörös bundás kölykök hátára és onnan integettek pici szárnyaikkal az udvar lakóinak.

• Apa, ugye eljöhetnek máskor is hozzánk? – nézett kérlelve Csipi az apukájára.
• Persze kisfiam, a barátaidnak bármikor nyitva áll a kapu.

Csipi visszament az újdonsült barátaihoz és testvéreihez játszani.

• Ugye megmondtam, hogy ez egy különleges nap lesz – mondta Károly Jucinak, miközben elégedetten nézte a vidám csibéket és a rókakölyköket.