égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
  Rács – mely eddig sokat nem takart, most teret nyer, 
  hámló rozsdarétege új festésért perel. 
  Sarka, pókok gyarmata – szemem még fókuszál –, 
  kusza hálójukon a gondolat-szél riszál. 
 
  Egy üzenet hull bele, aprócska muslinca. 
  Két pók fedi fel magát – hiába volt titka –,
  rohanva araszol vagy araszolva rohan? 
  A másik sarokból is megindul a roham. 
 
  Középtájon azonban, csak egymást találják, 
  és morcos indulattal nyolc lábuk darálják. 
  Előpukkan a nap, sóhajt a reggeli szél –
  elszáll a muslinca, a rabul ejtett levél. 
 
  Potyognak a póklábak, ízek, béna percek 
  (így emberként átélve: forró lett a helyzet), 
  végül a két póktest halkan huppan a kőre... 
  Majd emlékezz mérgükre – ne légy ilyen dőre!
Hozzászólások
Igen, találkozhattál már régebben ezzel a verssel Péter, kb. 4-5 portálon fenn van.
Re-üdv. + a pacsi!
Recuppróka!
Ahogy a tetszésem is (meg az is, amivel máig vitatkozom :) )
cuppacsi! :))
Nem mostani darab már ez, akkoriban még gyakorta álldogáltam a garázsablakban hajnalonta. Figyeltem a felszálló gépeket, valamint a pókokat és a mohó muslincákat, amik rendre gyűltek a cefreszagra. :DDD
Köszönöm a véleményed, pacsizlak!
* Beküldő: Bartalovics Zoltán; dátum: Február 8, 2010; idő: 3:26pm