SZÉPIRODALOM

 

Ugyanolyan lassan kelt fel a nap, mint minden reggel, de ez mégis más volt, mint a többi. Évi lassan kinyújtóztatta végtagjait, ásított egyet és felült az ágyán. Még mindig hunyorított kicsit, mivel a felkelő nap sugarai bántották a szemét.
- Fent vagy hétalvó? - dugta be édesapja fejét az ajtó nyílásán.
- Hasadra süt a nap, a reggeli ott vár az asztalon.
Amikor ezt meghallotta kipattant az ágyból, mert a hasát mindennél jobban szerette. Évi 7 éves a társainál fejlettebb kislány volt és ami a legfontosabb nagyon jó tanuló. Mivel kitűnő eredménnyel zárta az első osztályt szülei megígérték, hogy kap egy kiskutyát ajándékba. Megbeszélték, hogy ezen a vasárnapon elmennek a vásárba és a kislány választhat egy kiskutyát magának. Évi nagyon izgatott volt, előző este szépen kikészítette ruháit a szék karfájára, mert hát nem mindegy, hogy miben látja meg először kis barátja. A kedvenc piros színű rövid ujjú pólóját akarta felvenni az ugyan olyan színű kis piros szoknyával és a hozzá illő szandállal. Köntösét gyorsan magára kapta kiszaladt a konyhába lehuppant a székére az asztal mellé és mohón nekilátott a reggeli elfogyasztásához. Jó étvágya volt, nem volt válogatós, mindig mindent megevett, amit elé raktak, most sem volt ez másként. Édesanyja kitöltötte a kakaóját, nagyot hörpintett belőle a bundás kenyér mellé, amit bőszen falatozgatott. Miután befejezte reggelijét, megköszönte azt, felpattant a székről, beszaladt a szobájába és gyorsan felöltözködött. Szülei már vártak rá az autóban, és amint elkészült, már robogtak is a város felé. Jól jött ez a kis kirándulás, mivel nem sűrűn mozdulnak ki piciny falujukból. A vásár, ahová igyekeztek, a város mellett helyezkedett el egy hatalmas parkban, és egy hónapban csak egyszer került megrendezésre. Volt ott minden, amit csak ki lehetett vinni árusítani. Nagyapám mondta mindig:
- A lukas gumitól kezdve a törött merőkanálig minden, ami csak jó lesz még valamire.
Gyerekeknek vattacukor, mézeskalács. Asszonyoknak fűszerek, edények. Férfiaknak minden, ami az autó javításhoz szükséges, és persze az állatvásár. Egyszóval egy nagy színes kavalkád. Évi izgatottan csúszkált a hátsó ülésen, izgett-mozgott.
- Vajon milyen is lesz leendő barátja?
Mintha édesanyja megérezte volna gyengéden megsimogatta arcát, és így szólt:
- Ne aggódj, a legszebbet fogjuk elhozni.
- Nem az a baj, ha csúnya, akkor is kell nekem, csak azon gondolkodom, mi lesz, ha az összeset elviszik, mire odaérünk.
- Ne aggódj, marad még!
Kiszálltak az autóból és bevették magukat a hömpölygő embertömegbe. Évi körül megszűnt idő és tér egyaránt. Nem hallott semmit csak a belső hangra tudott összpontosítani:
- Hol vagy kis barátom?
Szülei nézelődtek, minden sátorba benéztek. Van-e még valami, ami jó lehet még valamire otthon. Végigjárták az összes sátrat, de kiskutyát nem találtak. Cicák voltak, de az Évit nem érdekelte.
- Mondtam, hogy elviszik őket mire kiérünk.
Két ember árult összesen, de eladták, mire a kislány odaért. Évinek legörbült a szája, és megállíthatatlanul előtört a szeme sarkából a szomorúság két kis patakja. Szülei próbálták vigasztalni, de hasztalan.
- Visszajövünk a jövő hónapban - mondta az édesanyja.
- Átmehetsz az osztálytársadhoz játszani a kiskutyájával - vigasztalta tovább az apja. Évi vigasztalhatatlan maradt, sűrűn törölgette arcát a kis ruha zsebkendőjével, amit kis piros cseresznyék díszítettek. Egyszer csak megszólalt egy mély hang mögötte:
- Kislány nem te akarsz egy kutyát?
- De, én szeretnék - fordult meg Évi meglepetten. Egy magas jómódú éltesebb ember állt előtte egy szőrgombolyaggal a kezében.
- Ez a kis árva letáborozott a sátrunk mellé, kóbor eb lehet. Gondoltam hazaviszem, mert roppant barátságos és tiszta. Igaz van otthon házőrzőnk, de neki még jutott volna hely. Láttam milyen keservesen sírsz, és úgy gondoltam, idehozom, ha a szüleid beleegyeznek, vidd haza, és viseld gondját.
- Na mit szólsz? - kérdezte az apja.
-Köszönöm szépen.
A férfi átadta neki, és Évi boldogan ölelte magához új barátját. A kis szőrpamacs mintha megérezte volna, hogy hányattatott sorsának ezentúl vége, boldogan nyaldosta a kislány simogató kezeit. Évi boldogan szaladt vele egészen az autóig, alig várta, hogy hazaérjenek, meg akarta mutatni még a mai napon a barátainak. Az idő elröpült azon a vasárnap délutánon. Este 9 óra volt, amikor édesanyja végre le tudta fektetni. Fárasztó napja volt, azonnal elaludt. Szülei megengedték, hogy az ágya mellett aludjon Bellus. Ezt a nevet kapta, mivel utólag kiderült, hogy kislány. Telt-múlt az idő, Évi és Bellus a nap minden percét együtt töltötte. A kiskutya meghízott, a szülők azt hitték, hogy Évi tömi titkon kis barátnőjét. Ám egyik reggel Évi nem találta kiskutyáját az ágya mellett. Kipattant az ágyból, és lélekszakadva rohant kifelé.
- Anya, apa Bellus eltűnt.
Szülei a konyhában kuporogtak egy fonott kosár mellett, amiből vékony vinnyogó hangok hallatszottak ki. Apja épp akkor fejtette le kezeiről a piszkos orvosi műanyag kesztyűt, és azzal a mozdulattal a kukába dobta. Megtörölte verejtékben úszó homlokát és fáradtan leült a kosár mellé.
- Nem tűnt el, csak szaporodott. Kis kutyát akartál kaptál négy kis rosszaságot. Gratulálok.
Évi odaszaladt a kosárhoz, és boldog mosollyal az arcán nézegette a kis családot.