Az éj fáradt arccal nyújtja ujját
barázdált lángmezőkön át billeg
a létezés fösvény útja felé.
A holdat ketté szelte egy felleg,
torz gallyak között remeg az álom,
rövidke pórázon nyüszít a csend.
Alagút lámpája tompán hallgat,
vastag fénye kesernyésen csillan,
a híd rácsán pár rozsdálló lakat,
szárad a száj néhány fakult csókban.
Balga szellemű lényekké törpült
a Nap uralkodó szenvedélye,
most néma íriszekben hadonász,
a botladozó fénytelenségtől
visszhangzik a tisztátlan héjanász.
Hozzászólások
Késő éjjel megváltozik a környezet racionalitása. Megjelennek a dolgok valóságon túli víziói, felsejlik a véletlenszerű szürrealitás. Versed nagyszerűen adja vissza az éjfél utáni absztrakt hangulatot. Képi megjelenítéseid lenyűgöző impressziók, amelyek nagy hatással vannak az olvasóra.
Gratula + ötös pacsi!
Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám, László! Amit a sötétség rejt, azt a képzelet jeleníti valamivé :)