Csodálatos tavaszi reggelre ébredt a világ. A kellemes, meleg levegő hírnöke volt a közeledő nyári forróságnak. A madarak csicseregtek, a távolban a nap felfelé igyekezett, jó reggelt kívánva mindenkinek. Az autópályán a mikrobusz százharminccal repesztett, immáron végre hazafelé. Az ötnapos munkáját a hattagú brigád időben elvégezte. Felvette a fizetségét, majd úgy döntöttek, hogy nem várják meg a reggelt, hanem még az éjszaka folyamán elindulnak haza. A sofőr, ébersége fenntartásához, résnyire lehúzott ablakon keresztül engedte magára a hűsítő éjszakai huzatot, energiaitalt szürcsölt, közben hallgatta a rock and roll műsort a rádióban. Körülötte a munkatársai nyugodtan aludtak. Próbálták kipihenni a nehéz hetüket. A sofőr a telefonjára nézett. Megkapta azt a bizonyos üzenetet, amit egy ideje már nagyon várt. Arcára nyugodt, széles mosoly húzódott, majd megakadt a szeme az üzemanyagszint mutatóján. Tankolni kellene.
A benzinkutas ásítozva lépett ki a háza ajtaján, majd az autójába ült és indította a motort. Munkába készült, de ahogy mostanában mindig, most is alig tudott az éjszaka folyamán aludni. Folyamatosan forgolódott, az agya, akár egy gép, úgy zakatolt. A kanapé kényelmetlensége csak fokozta a szűnni nem tudó nyugtalanságát. Becsatolta a biztonsági övet, közben a gondolatai az előző este rémségei felé kanyarodtak ismét vissza. Zsinórban már megint a negyedik napja, hogy veszekszik a feleségével. Az elmúlt fél évben mindez egyre gyakoribbá vált, sőt, szinte állandóan puskaporos a levegő közöttük. Intim kapcsolat lassan egy éve nem volt. Vagy talán már több is. Már ő maga sem tudta. Azt sem tudta felidézni, hogy mikor csókolóztak utoljára, vagy mikor ölelték át egymást. A kellemes emlékek helyébe a rémképek léptek. Az elmúlt időben viszont fokozatosan eldurvultak a dolgok. Nem is szívesen járt haza. Hároméves kislányuk folyamatosan hallgatta a veszekedéseiket. Őt sajnálta a legjobban. Jobb életet érdemelt, ugyanis szerencsétlen semmiről sem tehetett. Megdörzsölte csipás szemeit, és ekkor tudatosult benne, hogy még az arcát sem mosta meg. Arra sem emlékezett, hogy a kávéját megitta-e vajon, vagy csak kitöltötte, aztán ott hagyta az asztalon. Mintha nem is a valóságban lett volna, viszont a gondolatai akaratlanul is visszaterelődtek a probléma forrására. Vajon mennyire roncsolhatja ez az állandó feszültég a kislány lelkivilágát? Mennyit ért meg az egészből? Milyen hatással lesz mindez a későbbiekben szegényre? Nem kellett sokat agyalnia rajta, ugyanis a válasz egyértelmű volt. Megoldást kell találni a régóta elhúzódó helyzetre, méghozzá mielőbb. A pár hete csupán kósza gondolatként benne lappangó érzés egyre inkább felszínre tört. Méghozzá szélsebesen. Nem hagyta nyugodni. Ahogy az autóból a hálószobájuk ablakára nézett, az éppen sminkelő feleségére, már szinte teljesen biztos volt abban, hogy az asszony megcsalja őt. Talán a kapcsolatuk elején szépítkezett ennyire, de az elmúlt tíz évben egy kezén meg tudta számolni, hogy mikor rakott akár egy kis rúzst is a szájára. Ő saját maga a természetesség híve volt, felesége meg tudomásul vette férje érzéseit, de az elmúlt hetekben mindennap tetőtől talpig kiglancolta magát. Szexi ruhák, alapozó az arcra, szemöldök, szempilla, szemhéj, az élénkpiros rúzs. Még a gondolattól is teljesen elborzadt. Valamelyik nap nem bírta már tovább. Ott, akkor, teljesen elszakadt a cérna, így egyik este titokban belenézett az asszony telefonjába. A rengeteg fénykép és videó között csupán egyetlen képet talált, amire azonnal összerándult a gyomra. A felesége egy idegen, nála jóval fiatalabb férfival bájolgott valami szórakozóhelyen. Az asszony mosolya és csillogó szemei mindent elárultak. Mint a házasságuk első pár évében, amikor még gondtalanok voltak a mindennapjaik és boldogan éltek. Ez a fotó ugyan nem volt kellő bizonyíték, de miután egy heves vita közben szóvá tette a nőnek, csak annyit válaszolt, hogy a férfi az egyik munkatársa, de ő szinte biztos volt benne, hogy nem mondott igazat. Az elmúlt hetek elég indokot szolgáltattak a férfi gyanakvásának megalapozottságára. Tíz esztendő boldogsága, szerelmük köteléke, mindez, sötét árnyként települt rá immáron a hajnali órákra. Sóhajtott egyet, majd hátramenetbe rakta a kocsit, és úgy gondolta, jobb lenne meghalni. Nem tudta kiverni a fényképet a fejéből. Szüntelenül csak azt látta maga előtt. A kereszteződésnél lassítás nélkül áthajtott a piroson. Az autók egymás után dudáltak rá, de nem értette a dolog miértjét. Két sarokkal messzebb pedig, a zöldnél felejtett el elindulni. Az ismételt harsonák térítették vissza a valóságba, mire hangosan elkáromkodta magát, majd a gázpedálra lépett, és az autó éles gumicsikorgással elindult. Az útja hátralevő része homályos folt maradt, csupán akkor eszmélt fel, amikor megérkezett a benzinkútra, hogy megkezdje a műszakját. Leállította a motort. Egy percig még maga elé meredt, végül kiszállt a kocsiból, becsukta az ajtót, majd amikor megfordult, az azonnali felismerés halálos haragot szított fel benne.
Az asszony úgy ragyogott, mint egy kiskamasz, aki az első randevújára készül. Tudta, hogy csak pár órájuk lesz, de azt a kevéske kis időt szerette volna varázslatossá tenni. Kislánya viszont nem osztozott anyja boldogságában. Az asszony hiába könyörgött, a lány az óvodánál nem szállt ki az autóból. Igért neki fűt-fát, de semmivel sem tudta lekenyerezni. A gyermeki lélek hiába fejletlen még, de több érzés kering benne, mint bármely felnőttben. Tudta, hogy gond van. És azt is tudta, hogy az eddigi nyugodt életének hamarosan vége lesz. Az asszony már minden lehetséges eszközt bevetett, míg végül a gyerek nagy nehezen kötélnek állt. Nem így tervezte a reggelét, már így is késésben volt, és az még csak meg sem fordult a fejében, hogy a kislány talán megsejtett valamit. Akkora volt a rózsaszín köd körülötte, hogy a valóság teljesen elvakult számára. Amíg a kislányt átöltöztette, már megbánta az iménti viselkedését odakint a parkolóban. Bocsánatot kért, egy rögtönzött hazugságot generált, majd átölelte lányát, aki viszonozta anyja gesztusát. Megígérte neki, hogy délután elviszi fagyizni, arcon csókolta, majd bekísérte a társai közé, végül távozott. A kocsiban viszont észrevette, hogy bent hagyta a táskáját, majd ösztönösen, mindenféle körültekintés nélkül nyitotta az ajtót.
Hajnali kettő órakor egy teherszállító repülőgép megkapta a felszállási engedélyét. Pár perc múlva elhagyta a kifutópályát, és a levegőbe emelkedett. Ellátmányokat szállított a háborús övezetbe, a rászorulók részére. Az állandó, négytagú személyzetnek ez az út rutinmunkának számított. A felszállás utáni kilencvennyolcadik percben azonban a műszerfalon kigyulladt a piros lámpa.
A munkásbrigád mikrobusza átlépte az utolsó határátkelőt. Immár hazai terepen jártak. A nap már teljes pompájában ragyogott. A sofőr kiitta az utolsó kortyot az energiaitalából, majd szívott egy utolsót a cigijéből, aztán a csikket egy laza mozdulattal kihajította az ablakon. Társaira nézett, akiknek feje a szélrózsa mind a négy irányába lógott. Az igazak álmát aludták még mindig. Egyre sűrűbben ásított. Hiába öntötte magába a koffein adagokat, egy idő után már nem hozták a kívánt hatást, így majdnem sikerült elhajtania a benzinkút mellett. Ráadásul a gondolatai is már teljesen máshol jártak. Alig várta, hogy hazaérjen, de üzemanyag nélkül mindez nehézségekbe ütközik. Tényleg időszerű volt a járgányt megetetni. Lehajtott az autópályáról, majd beállt a kúthoz. Amíg a pisztolyt a tankba helyezte, már tervezte a napját. Vele. Mellkasában egyre jobban szétáradt a melegség. Hiányzott neki az a csodálatos hölgy, akit néhány hete ismert meg egy jótékonysági esten, azon a helyen, ahol a hölgy is, és akkor éppen ő is ott dolgozott a brigádjával. Ugyan idősebb volt nála, sőt férjezett, de valahogyan hamar szikrára kapott köztük az a bizonyos láng. Összemelegedtek. Annyira egymásba gabalyodtak, hogy a nő ígéretet tett, hogy pontot tesz a megromlott házasságára, így végre teljesen egymáséi lehetnek. Eszébe jutott az asszony gyermeke. Szerette a gyerekeket. Olyannyira szerette őket, hogy remélte, a válóper során a bíróság az anyának ítéli majd. Elővette a telefonját, és üzenetet írt a nőnek. Jó reggelt kívánt és megírta, hogy két óra múlva hazaér. A kút lassan szivattyúzta az üzemanyagot, és ekkor, nem olyan messze tőle, egy hangos, teli torokból érkező ordítás csapta meg a fülét.
A férj remegve lépkedett. Egyre gyorsabban közelített az éppen tankoló, üzenetet író melóshoz. Ökölbe szorított kezét ütésre emelte. Pupillái kitágultak, arca eltorzult a méregtől, feje elvörösödött; már nem látott semmit, csak az ütést. A melósok a férfi ordítására riadtak fel álmukból.
A levegőben lévő ököl nem ért célba. A fiatal férfi elejtette a telefonját, de nem tudott már kitérni az ütés elől, pedig a lendülete megvolt hozzá. A felriadt munkatársai sem tudtak közbeavatkozni.
A kislány az oviban éppen a polcról készült levenni a kedvenc kirakós játékát, amit naponta többször is kirakott.
Az asszony figyelmetlenül szállt ki a kocsiból, majd egy elnyújtott dudaszóra kapta hátra a fejét, ijedtében megbotlott és a fékező autó elé zuhant.
Ő is, az őt majdnem elgázoló fiatal férfi, a benzinkútnál ütni készülő férj, a melósok és mindenki, aki a zónában tartózkodott, ugyanazt a vakító, éles fényt látta életében utoljára.
A piros lámpa folyamatosan villogott. A személyzet a felszállás előtt, a protokollt szigorúan betartva, ellenőrzött mindent. Viszont a rendszer mégis hibát jelzett. Értetlenül néztek egymásra, kapkodva keresték a hiba forrását. Semmit sem találtak. Mindennek tökéletesen kellett volna működnie. Felötlött bennük a gondolat, hogy valaki belenyúlhatott a rendszerbe. Minden próbálkozás késő volt már. A kioldás elindult. A gép gyomra feltárult, a szerkezet pedig végleg felmondta a szolgálatot — nem volt visszaút. Az égi fenevad a világra bocsájtotta az ember legkegyetlenebb, legpusztítóbb találmányát. A világ egy pillanat alatt kettéhasadt, amit egy hatalmas fehér villanás követett.
Szabotázs történhetett. Ez volt a vezércikk a két nappal később megjelent egyik legnagyobb sajtóanyag címoldalán. A vastag, félkövér betűk egyértelműen lehozták a lényeget. A részletekből kiderült, hogy az emberi mulasztást kizárták, ez szándékos merénylet lehetett. A körzet több pontján egyszerre haltak meg emberek. A helyszínen radioaktív szennyeződést találtak.
Hajnali egykor az említett napon, a teherszállító repülőgép elhagyta a felszállási pontját. A koordináták szerint az úticélja közép Európa egyik diplomáciai állomása volt. A gép viszont nem sokkal az általa okozott katasztrófa után eltűnt. Nyomtalanul. A radarokon nem találják azóta sem. A központi számítógépből az adatok egytől egyig elvesztek.
Senki, semmit nem tud, semmiről.
Mintha az eset meg sem történt volna.
Az esetet nagy erőkkel vizsgálják.
A hatóságok nem nyilatkoznak.
Egy egész világ foglalkozik a témával.
Hozzászólások