ALAPÍTÓ

Groteszk



Fonnyadzik elmémben a setét, bús idő,
érzem tagjaimban: fájt nyit meg a jövő.
Ráró gondolatom éjszakában járó,
tudásszenvedélyem böglyöt utánzó.

Bár semmibe haraptam ivor fogakkal,
részeg hajnalokon horhosban kutattam.
Későn nyílt fel szemem, látásom még homály,
tétova tanaim lomtára: csúf hodály.

Száz felé félúton, merengésem groteszk,
gond kavarog bennem, s gazdátlan arabeszk.
Szédülés környékez, kimarjult a kedvem,
akárhogy számolom, nyolc nap múlva ötven.


2007-08-12

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Nem utolsósorban hihetetlen váteszi képességekről tesz igen konkrét tanúbizonyságot.: "...érzem tagjaimban: fájt nyit meg a jövő." :DD
    Igen, neked könnyű kikövetkeztetni, hogy mikor írtam, de azért alárajzoltam a biztonság kedvéért.
    Köszönöm a véleményed!
    Recuppróka :))
  • SZERKESZTŐ
    Akárhogy számolom biz ez két és fél éves darab :))
    Erről a versről aztán biztosan lehet tudni a keletkezési idejét, nem kell a dokumentumok közt kutatni mikor is írtad :)
    Egyébiránt semmit nem vesztett az értékéből a korral, sőt! Jól megírt búsongó a lélektanilag nagy évfordulóra várva :)
    Cuppacsi ! :)
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum