SZÉPIRODALOM

„Csíksomlyó az átlag kolostorok felett áll. Kegyeletre gerjeszt, vonzó hatást gyakorol, benső indításra kelt puszta létében is. Százezrekre gyakorol élő benyomást ösztönösen érzett erejével is. Mérhetetlen egyedi és kizárólagos közös értékeket hordoz Csíksomlyó léte és története magában.”

- P. Benedek Fidél: Csíksomlyó

            A Kis-Somlyó hegy lábánál állunk. Előttünk a Kálvária út stációi emelkednek a meredek hegyoldalon. Körben karcsú fenyvesek őrködnek a beszédes kövek felett. Talpunk alatt az elmúlt napok esőzéseitől kicsit vizes, puha pázsittakaró. Nem éppen hegymászásra való terep. Ennek ellenére fel sem merül bennünk, hogy nem másszuk meg. Felnézünk. Olyan tiszta kék az égbolt, amilyet már napok óta nem láttunk. Visszanézünk a békés, csendes csíki településre. Síkvidékhez szokott szemünknek lenyűgöző a hegyvidéki táj. Lenn a völgyben látjuk a ferences kegytemplomot, mellette a 18. századi ferences kolostort, az 1930-ban épült KALOT (Katolikus Legények Olvasó Társasága) Házat, amit Kós Károly tervezett. Delet harangoznak. Erőt gyűjtünk a felfelé menethez. Robi ellát bennünket egy-két jó tanáccsal, majd elindulunk.

            Nehéz a járás edzetlen lábainknak. Stációtól stációig haladunk. Megállni nem tanácsos, mert könnyen elveszíthetjük az egyensúlyunkat. Egyre erősebben süt ránk a szeptemberi nap. Szerencse, hogy a buszban hagytuk a pulóvereket, szélkabátokat. Hátizsákunkban csak az esőkabátok, életmentő vizes flakonok egy kis elemózsia lapulnak. Most ezt is nehéz cipelni hegymászáshoz nem szokott tagjainknak. Egymást pár lépés távolságra követve megyünk, a stációknál megkapaszkodunk. Kicsit megpihenünk, olvassuk a kövekre vésett mindenki számára megszívlelendő bölcseleteket. A stációkat hívő keresztények különböző időpontokban adományozták a búcsújáró helynek. Jó időbe telik, mire felérünk a Kis-Somlyó tetejére. Innen nézünk vissza hegyi túránk helyszínére.

- Remélem nem erre kell visszafelé menni. – mondjuk többen, szinte egyszerre. Valóban elég meredeknek tűnik a mögöttünk hagyott terep. Robi megnyugtat, hogy más úton megyünk lefelé.

            A Salvator-kápolna festett kazettás mennyezete újabb csodát tár elénk. Állunk a kápolna bejáratánál. Bemenni nem lehet, kívülről csodáljuk a többször restaurált, több, mint ötszázötven éves műemléket. Pihenjük a meredek kálvária megmászása okozta fáradalmakat.

            - Nézzétek, van egy másik kápolna is! – kiált fel kis útitársam, Mesike, s már szalad is a másik kápolna felé. Indulunk utána. Valóban az egy kisebb, elhanyagoltabb kápolna. Falai épp olyan szélesek, mint a Salvatorénak. Bemenni ide sem lehet. Jézus üres koporsója látható közepén, benne különböző pénzérmék fénylenek. Néhányan mi is bedobunk egy-két magyar pénzérmét. A két kápolnáról már olvastam korábban. Vécsey Gyula, 1908-ban Csíkszeredán született elektrotechnikai mérnök tanulmányában.

            „A Kissomlyó tetején lévő két kis kápolna szentélyrésze a régi székely természetkultusz ünnepjelző réseit őrizte meg a mai napig…”

 „…A csíksomlyói pünkösdi búcsúra zarándoklók egy része a szombati nagy búcsún kívül Pünkösd vasárnapra virradólag részt vett egy „pap nélküli” régi búcsún is. Ezek az éjszakát jórészben a templomban töltötték, sokan azonban kedvező idő esetén a Kissomlyó cserjés oldalán aludtak, vagy szent énekeket énekeltek és úgy várták a hajnalt és „az Áldott megjelenését a Felkelő Napban”. Mire pirkadni kezdett, sorra érkeztek a napköszöntők a templomból és a cserjésekből és sok száz ember zárkózott fel szorosan a Salvator és a Passio kápolnák mellé, hogy hitük szerint a Felkelő Napban megláthassák az Áldottat, az istenanyát fehér lepelben, vagy a fehér galambot a Napban.

Jómagam is többször kimentem a Kissomlyóra Pünkösd vasárnap virradóra, egyszer éjfélkor, hogy időben láthassam, hogyan készülődnek a csíkiak, gyergyóiak és a csángók már 2 óra körül, hogy a régi gimnázium mellől szent énekeket énekelve menjenek a szokásos búcsújáró úton, más részük pedig a nagyon meredek Kálvária útján, a”Jézus Hágóján” a két kis kápolnához. Ott aztán csendben imádkozzanak.

Az izgatottan várakozó tömeg a Felkelő Nap első sugarai láttán felemelt karokkal, összekulcsolt kezekkel vallásos áhítattal kiáltotta: „Jön az Áldott”.

A mély vallásos áhítatnak és a régi szokásnak az emléke 15-20 évvel ezelőtt még élő valóság volt. A hívők egy része összekulcsolt kezekkel régi egyházi énekeket énekelt, melyek a régi nagy búcsúk dallamaira emlékeztettek. A moldovai csángók rendszerint a Passió kápolnától jobbra helyezkedtek el és a régies szövegeik és dallamaik a Kájoni Cantionale énekgyűjteményt juttatták eszembe. Ezen a Pünkösd hajnali régi búcsún főleg felcsíkiak, menaságiak, gyergyóiak és moldovai csángók vettek részt, olyan hegyvonulatokból, ahol a régi hagyományok a legtovább éltek….

Az ismertetett élmény arra késztetett, hogy összegyűjtsem a hagyományokat. Kétségtelen volt, hogy a kereszténységgel párhuzamosan élő régi székely természetkultusz emlékével a mai napig fennmaradt napkultusszal állunk szemben. Hogyan magyarázható mindez? Csak úgy, hogy a székelyek és csángók kereszténység előtti vallása a napkultusz volt, a természetkultusz egyik ága…

…A Babba-Mária fogalmát is sikerült tisztáznom több felcsíki asszonytól és férfitól gyűjtött adatok alapján. A Holdat nézve mondották: „Be szépen süt Babba Mária, Babba Mária a Holdban lakik, Babba Mária Csíksomlyón van!” (1985. október havában)

            Továbbmegyünk a Kis-Somlyó tetején, s egyszer csak megpillantjuk a Nagy-Somlyó hegyet, előtte a hatalmas, szétterülő sima zöld pázsitot, amit körbeölelnek a dús bükkösök, fenyvesek. Előttünk a Hármashalom-oltár. Felejthetetlen pillanat. Óriási a tér, történelmi atmoszférája van a helynek. Mindenkiben megjelenik egy kép, egy emlék, amit az eddigi búcsúk valamelyikéről már láthatott. A valóságban látni egészen más. Tizenkét éve szeretném már látni ezt a helyet. Persze Pünkösdkor lett volna ideális. Most ideképzelem a sok tízezer embert, aki fáradtságot nem kímélve elzarándokol erre az ősrégi hagyományt őrző szent helyre.

            Leülünk a lankás hegyoldalon, s hallgatjuk túravezetőnk előadását a Csíksomlyói búcsú eredetéről:

            - Az idén 443. alkalommal tartották meg – kezdi Robi mondandóját.

-Ha visszaszámoltok, az első Csíksomlyói búcsú 1567-ben volt. A reformáció tanait Erdélyben is elkezdték terjeszteni. Tömegesen tértek át az új hitre az emberek. Egymás után jöttek létre a protestáns felekezetek. Ugyanakkor a katolikus vallás melletti szent elkötelezetteket nehezen lehetett eltéríteni. 1567-ben a fejedelem katonasággal akarta megtörni az ellenszegülőket, de nem tudott úrrá lenni a híveken. István, a gyergyóalfalvi pap maga mögé állította katolikus híveit. A Tolvajos-tetőn 1567. pünkösd szombatján aratott győzelem után örömökben Csíksomlyóba mentek, hálát adni a Boldogságos Szűznek. A diadal a katolikus vallás győzelmét jelentette. Ez volt az első csíksomlyói pünkösdi körmenet. Azóta minden pünkösd szombatján felkerekednek a katolikusok, hogy a csíksomlyói búcsún emlékezzenek a hitüket megtartó, tiszta lelkű elődökre...

Hallgatom Robi hangját, de tekintetemet nem tudom levenni a tájról. Ez a pillanat egyszeri, megismételhetetlen. Nyugalom és békesség terül szét a horizonton, a szeptember déli napsütés még megmutatja erejét, szinte perzsel, úgy melegít. Órákig tudnék maradni itt ebben az áhitatban. Szeretnék Pünkösd szombatján eljönni ide, hogy megtapasztaljam milyen együtt lenni több tízezer emberrel. Szeretnék együtt lenni a hömpölygő tömeggel ebben a felemelő, lenyűgöző természeti környezetben. Jó lenne együtt lenni az azonos nyelven beszélők- és értőkkel. Jó lenne együtt lélegezni, énekelni Isten szabad ege alatt, hogy megtapasztaljam a valóságban azt, hogy sok-sok ember meg tud férni békében egymással.