SZÉPIRODALOM

Isteni figyelmeztetés 

A legszörnyűbb tettek előtt az embereknek ezt mondják, ne csinálj olyat amit később megbánsz. Mint egy jó angyal, a bűn elkövetése előtt, figyelmeztet a lelkiismeretre, amely Isteni jóságból, erkölcsökből és empátiából összegyúrva a szívünkben él. Megtettem, amit kértek. Mikor elhagytak, a világom össze dőlt és meg akartam halni. A pszichológusom, csak ennyit mondott: - Ne tegyen semmi olyat amit megbánhat, a halálból nincs visszatérés. Nem tudná jóvá tenni... - Nem érne több bánat és keserűség... - De nem érné öröm és boldogság sem. Nem hallgattam rá, felvágtam az ereimet. A kádban a vért nézve elgondolkoztam a szavain. Az öröm hiányozna. A másoknak adott boldogság elveszne velem együtt és Istennek nem tudnék mit mondani. Nem tudnák jóra mutatni, csak az itt hagyottak fájdalmára. Kihívtam a mentőket és megfogadtam nem teszek többet ilyet. Megfogadtam azt is,hogy nem leszek makacs. Hallgatni fogok a tanácsokra. Az ember a saját fogadalmait szegi meg a leghamarabb. Nem követtem el öngyilkossági kísérletet, de hiába mondták, megbánhatom, csak mentem előre. A lelkiismeret mellett az emberben sok minden kavarok, a harag és a bosszú is. Nem kellett sok idő, ki elhagyott újra vissza jött. - Maradhatok? Megbocsátasz nekem? - kérdezte halkan, szívhez szólóan De a szívem össze volt törve. Süket volt és vak. A harag lüktetett minden szívdobannásban. - Nem. - könnyű volt kimondani, pedig belül, égetett a tudat, ne tedd meg, megbánod. Megbántam, de addigra a szó, már felmarta a másik lelkét. Felállt, még egyszer rám nézett és mint egy kivert kutya, eloldalgott. Sikoltani szerettem volna, megtépni a ruhám és utána vetni magam, de csak álltam és néztem a hátát, amely egyre zsugorodott a látóhatárban. Annyi minden előtt, halottam ne tedd, mert megbánod... Mintha csak a másikból szólna, fájdalmasan könyörögve, ne bántsuk egymást.