Egyszer volt, hol nem volt, egy aprócska mandulafa, melynek ágai között élt egy keserűmandula nevű magocska. Keserűmandula nem értette, miért kerülik el őt az emberek, miközben a többi mandulát boldogan gyűjtötték és csemegézték.
– Miért vagyok más? – sóhajtott, miközben figyelte a nap fényében csillogó aranybarna társait.
Egy nap egy bölcs cukrászmester sétált a mandulafa alá. Észrevette Keserűmandulát, és a kezébe vette, elgondolkodva nézegette.
– Érzed a keserűséget magadban – mondta szelíden –, de talán benned rejlik a legnagyobb titok.
A cukrászmester hazavitte Keserűmandulát és hosszan kísérletezett vele. Hozzáadott cukrot, gyúrta, kevergette, míg végül egy különleges édességet alkotott.
– Megvan! – kiáltott fel. – A keserűség édes csodává változott!
Így született meg a marcipán, mely minden ünnepi asztalon ott ragyogott, boldogságot hozva kicsiknek és nagyoknak. És bár Keserűmandula egykor magányosnak érezte magát, végül ő lett minden édesség szívének legfontosabb összetevője.
A tanulság? Néha, amit keserűségként érzünk, valójában csak egy lépés a legédesebb csodák felé.
Hozzászólások