Csillag hull, s én nézem egyedül,
az ég szeme rám sem rebben,
mint koldus, ki kulccsal zörget,
úgy várok befelé a csendben.
Szívem fázó vándorod,
kiben az Isten is megpihen,
s az éj szelíd fekete bársonyán
múltam suhan halkan, hidegen.
Most bennem csend van és harang,
fél imádság, s néhány talány,
s ha kérdenéd; hol az otthonod,
válaszom e lüktető magány.
Hozzászólások