Fehér párán fetreng az éj vadul,
tömött takarója földre lehull.
Homály leskelődik – tétova fény,
az úttest is inog, vonzza a kéj.
Mint dühöngő vadvízen zátonyok,
bukkannak fel sötét kőpásztorok.
Haramialelkük sárkánytorok,
ködcsizmában álló éles sarok.
Ismerős utca – csalóka sziget –
ködingoványból egy ház méreget...
Hazaérkeztem, vagy talán álom,
odaát járok a túlvilágon?
Szédülve szállok ki, szinte még félvakon,
tűnő kísértetem ingujját markolom.
Pattogó tűz mellett szűnik a látomás,
felbontom boromat, s mondok egy áldomást.
Hozzászólások