(a versversenybe küldött vers)
Látod, eljöttem hozzád –
pedig nem is hiszlek.
Kellemes kápolna-hűvösödben,
kopott padodon megpihen a test,
s a lélek csendes áhítatba réved.
Nagy a távolság közted és köztem,
de látod, én mégis hozzád jöttem –
bár hallgatsz - te meghallgatsz.
Itt nem kell a szó,
sok ki sem mondható,
csak belül kering szüntelen -
ahogy erekben a vöröslő vér
surrog gondolataimban -
körbe-körbe végtelen,
mert nem múlik el hét,
mit nem árnyékol gond és kétkedés,
s ne feszítene keresztre
régi tévedéseim emléke.
Látod, ezért jöttem hozzád -
te is megfeszített –
tanulni alázatot és hitet,
remélni megváltó holnapot,
s kérni megbocsájtást –
magamtól.
Alkotói biográfia: Poroszlay Gabriella
Kamaszkori próbálkozásaim után, az új évezred elején engedtem szabadjára versíró késztetésemet. Több irodalmi portálon is megfordultam, több antológiában és egyéb kiadványokban jelentek meg műveim. Nem mondanám azonban magamról, hogy költővé formálódtam. Maradtam az, aki voltam: építész, belsőépítész, enteriőrtervező, újabban pedig nyugdíjas pepecselő, kertszépítő. A fotózás és rejtvényfejtés mellett szívesen olvasgatok. Remélem, hogy a vállalkozói terhek alól felszabadultan, előbb-utóbb a verselés ízére is újra ráérzek!
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Interjú tabuk nélkül 7. – Online beszélgetés főszerkesztőnkkel, Czinege László dányi vállalkozóval
Márkus Míra publikálta: május 11, 2019, 10:00, Online beszélgetés
Kortárs magyar irodalom.
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Témák címkék szerint
- szépírások (446)
- vers (244)
- tokio170 (73)
- próza (73)
- versek (66)
- novella (66)
- líra (61)
- olvasnivaló (37)
- szépirodalom (32)
- czinege lászló író (30)
Havi archívum
2024
- november (9)
- október (7)
- szeptember (8)
- augusztus (5)
- július (5)
- június (8)
- május (10)
- április (10)
- március (5)
- február (8)
- január (1)
2023
- december (7)
- november (1)
- október (2)
- szeptember (3)
- július (2)
- június (4)
- május (2)
- április (5)
- március (6)
- február (8)
- január (8)
2022
- november (2)
- október (2)
- június (1)
- május (1)
- április (3)
- március (1)
2021
- december (1)
- november (2)
2020
- augusztus (1)
- június (2)
- április (2)
2019
- december (1)
- május (1)
- január (3)
2018
- december (1)
- november (6)
- október (1)
2017
- június (1)
- április (1)
2016
- december (2)
- szeptember (1)
- április (3)
- január (3)
2015
- december (5)
- szeptember (1)
- augusztus (1)
- május (10)
2014
- október (1)
- szeptember (1)
- augusztus (6)
- július (1)
- június (6)
- május (7)
- április (6)
- március (13)
- február (13)
- január (7)
2013
- december (6)
- november (7)
- október (15)
- szeptember (7)
- augusztus (9)
- július (4)
- június (5)
- május (6)
- április (12)
- március (19)
- február (3)
- január (9)
2012
- december (15)
- november (10)
- október (14)
- szeptember (24)
- augusztus (17)
- július (8)
- június (10)
- május (18)
- április (30)
- március (24)
- február (27)
- január (27)
2011
- december (22)
- november (41)
- október (23)
- szeptember (41)
- augusztus (30)
- július (41)
- június (20)
- május (16)
- április (12)
- március (14)
- február (25)
- január (41)
2010
- december (16)
- november (10)
- október (13)
- szeptember (32)
- augusztus (8)
- július (12)
- június (13)
- május (17)
- április (31)
- március (22)
- február (26)
- január (48)
2009
- december (36)
- november (55)
- október (43)
- szeptember (21)
Hozzászólások
Gratulálok!
Örülök, hogy rendben levőnek találod, ámbár... bár valóban magamba szállós, de nyugalom, meghittség, hmmm....azt egyelőre csak szeretnék... majd lesz, remélem, eljön annak is az ideje! :)
recuppacsi! :)
Bizony, igazad van!