Sírok rívok Magyar vagyok,
hangom színe varázslatom
Éneklek én messzi múltat,
ős kegyelmet, teljes utat.
Álmodom ősi percet,
világ évet szerelmével.
Álmodom én éhet, napot,
hideg világot, régmúlt papot.
Színeimnek hangot adok,
népeimnek mindenhatót.
Élek földet s vadont,
vízesést és alkonyatot.
Legeltetek csillagokban,
reggelizem Tejútomban.
Égben állok úgy kiáltok,
Magyar vagyok,szép világom.
Hangom ének, hangom bánat,
szép világom most kitárom.
Kitárom én alkonyatban,
kiáltom én hangulatban.
Hangulatom emel, cipel,
új érzésem átölel.
Átölelek sok világot,
csodás tükrömben a szívem kitárul,
kitárul a mindenségben,
velem született tisztességben.
Tisztelem az élőt s holtat,
megbántót és tudatlant.
Tudatlannal én leülök,
pofont kapok nem sértődöm.
Sértődjön ki balga, léha,
szétkiáltom hegyen s völgyön,
Magyar vagyok itt a rögöm.
Rögöm nékem étkem, igám,
bocsásson meg a nagyvilág.
Megbocsátok hamis szónak,
a lenyugvó alkonyatnak.
Félreállok halkan csendben,
új emberben Isten nincsen.
Belé lopom amíg alszik,
hogy csodára leljen addig.
Csodára lel, meglepődik,
félelmével nem törődik.
Hozzászólások
Szerintem - igazán megértve magyarságod, mert hisz itt valamennyien jó magyarok vagyunk - nem ilyen irányba kellene fejlődnöd, tendálnod, - hanem a mai kor irányzatainak jobban megfelelő versformákkal, összetettebb, csavartabb gondolatokkal kellene operálnod. Természetesen egy 2010-es szinten így is kellőképpen megjelenhetnének a nem éppen szokványos (elavult) magyarságunkat dicsőítő érzéseid.