Medvegúz legalább háromszor futotta végig az ingyenes linkajánló katalógus kultúra rovatát, de ismét szomorúan kellett konstatálnia, annak ellenére, hogy nagybetűkkel kibiggyesztették: „Visszamutató link használata során, minden esetben elfogadjuk a beküldött linket”, mégsem tették ki az ő két hete beküldött portálhivatkozását.
Medvegúz már írt a szerkesztőnek, de semmiféle visszajelzést nem kapott.
– Van ilyen – állapította meg félhangosan – néhányan hülyének nézik a partnert, csak azt bírják, ha őket tolják a szemétdomb csúcsára, ahonnan aztán semminek tűnnek az eltaposott hangyák.
Felötlött benne az is, hogy hányan küldözgetnek neki a hatalmas kék közösségi felületről ajánlásokat – a kedveled ezt-azt óhajjal egyetemben –, ám amikor ő tuszkolja át saját cuccát, simán lefordulnak róla.
– Szóval, ilyen az emberi állat; háládatlan, törtető, önző és szelektív a memóriája – tudatosította magában sokadjára.
Elkalandozott volna még ezen a szálon egy ideig, de ekkor a nappaliból felhangzott Mumóka rémült kiáltása:
– Feldobta a talpát a neon!
– A neon… a neon… a neon – próbált ráhangolódni a történtekre Medvegúz. – Mit csinált már megint az a kis lókötő?
– Gyere, intézd el, mert már a víz tetején fekszik mozdulatlan! – A kutya pedig ki akar menni, sétálgatni…
Medvegúz lesántikált a meredek falépcsőn, óvatosan helyezgetve bal lábát, mivel már megint begyulladt a talpában valami ideg.
– A halat elintézem, a kutya viszont ma nem megy szimatkörútra. Örülök, hogy papucsban elsántikálok, még csak az kellene, hogy kimenjek az utcára – gondolta.
Az akváriumban nem csak egy neont talált hassal felfelé, hanem hármat is.
– Dögvész van, vagy a különleges, német gyártmányú, vízzavarosító haltáp buggyant meg? – Egy órája még mind a négy apróság a többivel evett. – Tényleg, hol van a negyedik, fluoreszkáló halacska?
Medvegúz felemelte baljával az akvárium tetejét, hogy jobban szétnézzen a kövek és növények mögött, de ekkor belehasított vállába a reumás fájdalom. Visszaejtette a fedelet.
– Különben sem lehetett jobban látni – nyugtázta, mivel a fényforrás elfordult. – Viszont a karom… a karom… a vállam… a karom… a vállam – ütögette végig bal felét. – Így dobjuk fel végül mindannyian a bakancsot, mint ez a három neon – morfondírozott savanyú képpel.
Egy órája még ettek ezek is, most meg már annyi nekik. Persze az állatok mások – emlékezett Medvegúz néhány olvasmányára – rajtuk vén korukban sem hatalmasodik el emberléptékűen az öregség. Küzdenek, civódnak, harcolnak az élelemért, aztán egyszer csak váratlanul felbuknak és kész.
– Szerencsére itt van nekem Mumóka – borzongott bele a gondolatba – közösen öregszünk, támogatjuk egymást, és soha nem esszük el egymás elől a kaját.
Szomorú képet vágva húzta le a WC-ben a neonokat, és kényszeredetten még visszaült az akvárium elé. Gyanakodva nézegette a harcsákat és a két algaevőt, akik már napok óta ki sem mozdultak a barlangjukból, csak néha lehetett a farkukat észrevenni, ahogy odabenn lavíroztak.
– A negyedik halacskát felfalhatták ezek a haramia kannibálok – azért olyan tunyák. – Jól behalóztak, most meg punnyadnak a barlangjukban. Vadállatok… vadállatok… hullaevők!
– Gyere ebédelni! – jutott el tudatáig Mumóka hangja.
– Oksa, csak még egyet gyászolok – válaszolt Medvegúz lehangoltan. – Így dobjuk fel egyszer mi is a bakancsot, így valahogy, mint a neonok. Karácsony tájt lettek volna még csak kétévesek...
Medvegúz beleszimatolt az illatos gyümölcslevesbe, és megelégedettem mosolygott Mumókára:
– Ezt a leves talán még a fájós vállamat is gyógyítja, te Mumó!
– Hát, ha azt nem is, de az orrodat mindenképp tisztítja – csapta le a magas labdát az asszony.
Medvegúznak füléig nyúlott a szája:
– Ezért jó, hogy itt vagyunk mi egymásnak Mumókám, együtt vénülünk, együtt kacagunk, és a rakott krumpliból sem esszük ki egymás elől a húsvétról maradt, harmadáig kék, csinos szeletekre vagdalt tojást.
1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Hozzászólások
Lehet, hogy az apróságok azóta már elérték a tengert... Medvegúz szerint a neonok nem akartak egy japán akác tövében szikkadni. :)
Kedves Laci!
Nem az számít, hogy a szerző mire hegyezi ki a mondandót..., hanem az, hogy az olvasó milyen üzenetet kap általa.
Lélektani krimid folytatása kíváncsisággal tölt el. Mi jöhet még? :)
... Azok után, hogy kedvenceit - a neonokat - Medvegúz lehúzta a klotyón...
Nekünk is voltak halaink. Sírjaikat kertünk őrzi, akárcsak elhunyt kutyáink testét. Egy japán akác őrködik felettük, most virágzik éppen. Csupa illat és dongás... Méhecsék muzsikálnak a gyökerek védelmében nyugvóknak.
... Ja, és egy hal még mindig akad felénk..., személyemben. :)
Jobbulást kedves Medvegúz, embernek, halnak egyaránt.:)
Erzsi... nem akartam igazán keményen fogalmazni. (Egyébként sem erre lett kihegyezve ez a kis sutka.) Sajnos az ember gyakran a legpocsékabb vírushoz hasonlít, akárhogy is szépítgetjük. Suttyomban alattomoskodik, nyíltan nem mer, mivel fél, hogy megbélyegzik, és akkor nem lesz belőle elsővonalas street manager. :DD
Valszeg, majd még folytatom ezt a lélektani krimit, mivel nem állt meg a rejtélyes halpusztulás Medvegúzéknál...
Köszönöm a figyelmed, ötös pacsi!
Nagyon jó írás ez, kedves Laci!
Gondolom a problémát erre a mondatra hegyezted ki... "Szóval, ilyen az emberi állat; háládatlan, törtető, önző és szelektív a memóriája"...
Olyan találó, annyira tökéletes, igen, én is ilyennek látom az embereket! - mondanám..., de nem teszem.
Mert igen, vannak ilyenek, ... de vannak nagylelkűek is, önzetlenek, olyanok, akik nem másznak a csúcs felé, hanem bakot tartva a másik embernek segítenek, drukkolnak.
Keserű írás, gúnnyal, és ítélkezéssel teli.
Biztosan a sok rossz tapasztalat, a csalódások, és vesztett csaták emléke kérgesítette meg Medvegúz szívét.
Pedig, akár boldog is lehetne. Ott van Mumóka, a leves, és a kutya! Örömforrások!
Szeretettel gratulálok, tetszett!
A fényforrás az akvárium tetejébe van beépítve, azért fordul el ha megemelik. Ilyenkor tényleg rosszabbul lehet látni. :)
Köszönöm a hozzászólásodat kedves timetour!
Köszönöm szépen a figyelmed és a javaslatod.
Üdv. + pacsi: tokio :)
A felnőtteknek is szüksége van a mesére. Még ha kicsit szomorú is...
Olyan fura: majd mindenbe igazad van, kivéve abba nem, hogy "a fényforrás elfordult." Mert vannak egymásnak, és van "happy end" is: együtt vénülés, gyümölcsleves, meg húsvéti maradék főtt tojás.
Tündéri kis olvasmány lenne, ha nem lenn véresen igaz. Tele vagyunk bosszúságokkal és apró sérelmekkel, de amíg Mumóka és Medvegúz számíthatnak egymásra, a veszteségeiket is könnyebben viselik. Medvegúz pedig keresse az Abexine nevű készítményt, amely méhcsípésszerű hatású. Megszűnik a fájdalma !!!!