SZÉPIRODALOM

Mumóka hirtelen elhatározással levágta a nagyra nőtt citromfüvet és a mentát a kertben.
– Hűsítő szörpöt fogok belőlük készíteni, ami jót tesz ebben a nagy melegben. – közölte a fájós lábszárát kenegető Medvegúzzal.
– Az igen jó ötlet – válaszolta a hír hallatán kerekre nyílt szemű, alkoholmentes életre tizenhat éve áttért férfi.  
– Kellene viszont hozzá cukor, mert már mind elhasználtam a málnalekvárhoz!
– Rendben, majd veszünk délután a legolcsóbbnak hirdetett élelmiszerüzletben, ha átmegyünk a járási központba, Kátára. – A helyi specialistáknál ne is próbálkozzunk, mert ezek annyira fogtechnikusok, hogy a duplájára emelt áraik mellett sem fér bele, hogy szabott áras kristálycukrot tartsanak. – Érdekes, nálunk minél kisebb egy település, annál magasabbak az árak. – gondolkozott hangosan a férfi. – Harmincnégy éve van kapitalizmus, falun még sincs semmiféle verseny. Kisebb helyeken, még akinek van honlapja, az sem ír ki árakat, csak kiszúrja a vevő szemét az ÉRDEKLŐDJÖN! felirattal. Az ár pedig a „Kit hogy lehet átverni” módszeren alapul. – Emlékszel, a múlt héten bekíváncsiskodtunk a szomszéd faluban lévő fatelepre, hogy hátha… Nehogy feleslegesen vegyünk Pesten hajópadlót és gerendákat a kocsibeálló átépítéséhez megfontolásból, ám majdnem lehidaltam. A pesti ár két és félszereséért kínálta a kedves, nagyon marasztaló üzletember a faáruját. Én meg csak bökdöstem az oldaladat, miközben az eladó öreg cicáját simogattad, hogy gyorsan menjünk már innen! Ám te olyan egy Mumó vagy, amikor macskát látsz, nem érzékeled az árak színvonalát. Természetesen végül csak Pestről kellett rendelnem a faanyagot, mert vidéken – blazírt arccal – kivétel nélkül horror árakat szajkóznak. Mintha a fővárosi kiskereskedőktől szereznék be a cuccot, és az ő áraikra tennék rá a 2,5-ös szorzót.
– Nyugodj meg, a Lidlben biztos lesz kristálycukor, emiatt nem kell felmennünk Pestre! –  szakította félbe férje monológját Mumóka.

Mumóka optimizmusa ellenére a kátai "Lidliben" nem volt egy deka kristálycukor sem. Agilisen ajánlgatták viszont a porcukrot. Fél kilóját másfélszer annyiért. Amikor az asszony már majdnem rábólintott, Medvegúz felhívta a figyelmét, hogy az csupán fél kiló és 370 Ft-ért adják. Erre a boltvezető – egy mókásan csacsogó hangrendszerrel a fején – lesből indítva rá vetette magát:
– Mi a baj jóember, miért perlekedik?
Medvegúz odébb húzta Mumókát.
– Gyere, menjünk innen, nem akarok vitába keveredni. – Ezek a szűkmarkúak inkább leküzdenének bennünket, minthogy rendelnének néhány tucat kristálycukrot.

Hazafelé keresték még jó néhány boltban a kristálycukrot, Coopban, CBA-ban, magánkereskedésben. Nem volt sehol. Másnap elmentek a helyi élelmiszerüzletekbe is, de ahogy számítottak rá, teljesen feleslegesen. A legjobb szerdai válasz az volt: a múlt hét pénteken érkezett négy kartonnal, de délelőtt már el is fogyott.

Ekkor úszott be Medvegúznál a képbe az 1982-es történet, amikor lengyelországi nyaralásunkkor Zakopanében sört akartak inni. Egy sarkon csapolt sört mértek és hatalmas sor kígyózott. Akkori párjával beálltak a sorba és araszoltak türelmesen. Nagyjából ötvenen kaptak előttük a dúsan habzó nedűből, és már épp ők következtek volna, amikor kitettek a pultra egy „Teraz jest zamknięty” szövegű táblát és lelakatolták a standot.
– Bezártak, elkelt a norma – állapította meg a lány.
Ezt mindketten annyira frusztrálónak találták, hogy a közelben beültek egy "Lokal" feliratú, drágának ítélt helyre, és dacosan rendeltek két üveg sört. A felszolgáló kézzel-lábbal magyarázta, hogy az nem egészen úgy működik, ahogyan ők gondolják. Először is nincsen sör. Vodkát lehet kapni két decit, ha megfelel, de ahhoz még szerezni kell két asztaltársat, mert csak négy főnek lehet felszolgálni.
Ez a mostani, befőzési időszakban tapasztalt cukormizéria viszont még durvább, mint a szocializmusban bekattant lengyel piahiány. Negyvenegy évvel később rossz döntések sorozata vezethetett el idáig a piacgazdaság elvű, túlkínálatos kapitalizmusban.
Medvegúz élénken emlékezett rá, amikor a mára erősen kiokosodott szolgaelnök visszaadta a cukorkvótákat az EU-nak, hogy polírozhassa a globalisták popóját. Akkor is jelentkezett rögtön a cukorhiány. Megnyugtatták azonban a népet: nem kell berezelni, hamarosan érkezik a lengyel cukor. Idővel tényleg megjött, de dupla áron.
Magyarország igazi cukorrépa nagyhatalom volt egykor. Minden falusi házban akadt néhány, horgos répahúzó szerszám. Volt tizenkét jól működő cukorgyár. Még az állatok is zamatos melaszt kaptak téli takarmányként.

– No, de most nekünk nagyon gyorsan kell a cukor, mert fontos a szörpike és van tíz kiló meggy is, amit el akarok tenni befőttnek és lekvárnak, ezért induljunk el gyorsan Gödöllőre! – adta ki az ukázt Mumóka. – Ott jóval több üzlet van, és hátha nem ekkora a mesterséges hiány.
Indultak is azonnal, hiszen a nyugdíjasoknak egyéb dolguk sincsen, mint az élelmiszereket beszerezni (legalábbis ez a mainstream elgondolás).
Útközben aztán Mumónak beugrott, hogy van Isaszegen egy kis Tesco, és érdemes benézni oda is, mivel ott időnként hiánycikkekre lehet lelni. Ott van például piros Theodora ásványvíz, amikor sehol sincs, és mindig van Libra ásványvíz is, amit ő kedvel. Ha Gödöllőn elkapkodják az akciós cuccokat, ott még jó eséllyel hozzájuthatnak. Mert ugye már ott tartanak az emberek, hogy a csütörtöki akciónyitás után egy órával elhordanak minden fel nem vert árú cikket. Hiába, no Magyarország kiemelkedően jól teljesít (mármint a jövedelmek devalválásában).

Bementek a hűvös, tiszta isaszegi tecsóba és céltudatosan, minden nézelődést kizárva egyenesen a cukorpolchoz siettek. Szinte hihetetlen, itt négy sor, másfél méteres polc volt fenntartva a kristálycukornak (nem úgy, mint a magyar üzletekben, ahol átlagban egy darab 50 cm-es szakaszon lehetett tapogatni a cukor hűlt helyét.
A négy polcon legalább háromszáz kiló cukor volt, de mellé volt írva persze a fejadag is: 2 kg egy vásárlás alkalmával. Gyorsan döntöttek, ha már ennyire hiánycikk és ennyit jártak utána, akkor ki fogják cselezni a rendszer éberségét és külön fognak vásárolni. Ki is mondhatná meg, hogy egymáshoz tartoznak?
– Az én nevem Medvegúz, a feleségem pedig  a lánykori nevén Mumó, nem pedig Medvegúzné. – Két kiló cukor miatt pedig nem valószínű, hogy az illetékesek felkeresnék az anyakönyvi hivatalt. – vezette le az egyenletet Medvegúz.
Így is tettek. Négy kiló cukrot vételeztek sürgető ellátásukhoz.

Ahogy behelyezték a nagy rangot szerzett tasakokat a csomagtartóba, felötlött bennük: nem kellene még egyet fordulni?
– Most fizessünk a pénztár-automatánál! – javasolta Mumóka.
Néhány perc múlva nyolc kiló cukorral lettek beljebb. 
– Olyan, ez, mint a szocializmusban volt a banánvásárlás, vagy ahogyan a tankolás ment a „red Diesel” idején. – sóhajtott egy jókorát Medvegúz. – Még mindig a rossz döntések, a trükkös belenyúlások levét isszuk, hiába dübörög idehaza a piacgazdaság és tombol harmincnegyedik éve a kapitalizmus.