Te szép tavasz, halványkék ragyogása.
Bennem: bús Dunai emlék.
Érzem didergő hideg hullámaid,
riasztó képet festenek szűkölő elmék.
Árvult lelkem kutatja mindhiába,
elmúlt ragyogás helye üres emlék.
Fosztogatta mind, ki megkapta,
nem találod többé, örökre múlik.
Tágas palota a szívem, hiúzok tanyája,
tombolnak, isszák véremet.
Elárvult testemnek élhetne bája,
lelkem ostoroz, múlik szépségem varázsa.
Vad tüzek csitulnak szelíd lángoknak,
elégett álmokat dédelgetőn.
2012. 03. 19.
Hozzászólások