Csontváry Kosztka Tivadar képe alá
a roppant türelem lassuló csendben
nyújtózó élő hagyatéka titáni fények
s árnyékai megkövült arca a konok
emlékezésnek vág kopár itt hagyott
kegyelmet zordon tűnődő felhők
takarásában álmom mi égszínkéken
avatja fel és nagyobb mint Rafael
e pogány hegygerinceket keretezi
be hol még vízfolyások is kincsek
mert Héraklész bátorsága kell
hogy bemérjem szürkék kékek
zöldek mit rejtenek ódon kastély
bújik meg késő holocén formák
a lélekben ahová talán keskeny
ösvényed vezet ha látna egyáltalán
odatévedő ritka nimfát ki belakná
a Tátrát az apró virágzás árva útja mentén
zöldellő pajkosságod puritánul is buja
remény szaladása sötétlő fáknak időtlen
félistenek vigasza nekem csak feltételes
mód mert e roppant hasadék várakozása
szikár hűségem mielőtt érkeznél hiányod híre
az felhők takarta és fel nem kelt Holdfény
mi nagyobb a Napútnál Csontvárynál Rafaelnél
Hozzászólások
Versed egyszerre tájvers, ekphraszisz (képvers) és meditatív líra. Nem egyszerűen leírja Csontváry: Nagy Tarpatak a Tátrában című festményét, hanem a látványból kiindulva a természet, az emlékezés, a hiány és a transzcendencia kérdéseit járja körül.
Néhány értékelő szempont:
A monumentalitás élménye
Műved egyik legerősebb vonása a nagyság és időtlenség érzékeltetése. Már a nyitó sorokban megjelenik „a roppant türelem lassuló csendben / nyújtózó élő hagyatéka”, amely a hegyvidéki táj geológiai léptékét és örökkévalóságát idézi fel. A természet itt nem puszta háttér, hanem szinte mitikus erő, amely túlmutat az emberi időn.
Képzőművészeti és mitológiai utalások
Költeményed izgalmas párbeszédet teremt a festészettel és a kultúrtörténettel. Rafael és Héraklész említése magas művészeti és mitológiai horizontot nyit. Különösen érdekes az a gondolat, hogy a táj „nagyobb mint Rafael”, illetve a záró kijelentés, miszerint a Holdfény „nagyobb a Napútnál Csontvárynál Rafaelnél”. Ez nem a művészek értékének tagadása, hanem annak hangsúlyozása, hogy a természet és a lét titka minden művészi ábrázolást meghalad.
A nyelv sűrűsége
A vers szabadverses formája, a központozás hiánya és a hosszú, egymásba futó képsorok áramló, meditatív olvasást kívánnak. A szöveg gyakran nem logikai, hanem asszociatív kapcsolatok alapján épül. Ez a sűrű metaforikus nyelv egyszerre gazdagítja és nehezíti a befogadást: az olvasó nem kész jelentéseket kap, hanem egy belső látomásba lép be.
A táj és a személyesség összefonódása
A vers közepe táján a monumentális természet fokozatosan személyes dimenziót nyer. A „keskeny ösvényed”, „pajkosságod”, „érkeznél”, „hiányod híre” kifejezések arra utalnak, hogy a táj egy hiányzó vagy vágyott személy emlékének hordozójává válik. A Tátra nem csupán földrajzi hely, hanem lelki tér, amelyben a beszélő saját érzelmi tapasztalatait vetíti ki.
A hiány motívuma
A zárás különösen erős. A „roppant hasadék várakozása”, a „hiányod híre”, valamint a „felhők takarta és fel nem kelt Holdfény” képei egyszerre sugallnak várakozást, veszteséget és beteljesületlenséget. A vers végére a külső táj belső lelki tájjá alakul, ahol a hiány szinte kozmikus méretet ölt.
Összegzés:
Írásműved legnagyobb értéke a látomásos képiség és a természeti monumentalitás hiteles megteremtése. Versed sikeresen kapcsolja össze Csontváry festői világát a személyes lírai tapasztalattal, miközben mitológiai és művészettörténeti távlatokat is nyit. Nehéz, sűrű szöveg, amely nem első olvasásra adja meg magát, de éppen ez a rétegzettség biztosítja különleges erejét és atmoszféráját.
Szempontjaim
Értékelésem
Képiség, metaforikus gazdagság
★★★★★
Atmoszférateremtés
★★★★★
Nyelvi eredetiség
★★★★★
Gondolati mélység
★★★★☆
Kompozíció, szerkesztettség
★★★★☆
Zeneiség, ritmus
★★★☆☆
Olvashatóság, befogadhatóság
★★☆☆☆
Érzelmi hatás
★★★★☆
A Csontváry-képhez való kapcsolódás
★★★★★