SZÉPIRODALOM

Ha álomköd ült szemén,

Akkor is szerettem én

Mert szavai simogattak, vagy ha,

Mint éles pengék

Hasítottak is belém,

Igazat szóltak.

Könnyes szemében a kék

Tükörként verte

Rám vissza a fényt,

Vagy az éj sötétjét.

Záporokkal álmodott nyáron,

Futott át a világon,

Színes mezőkön feküdt

Hanyatt, s nem bánta a forró

Nyarat.

Télen meleg kandallót

Rakott meg fával,

Betakart jó meleg ruhával

És énekelt halkan

Hogy csak alig, de

Halljam édes-bús dalát.

-Majd ha költő leszek…!-

mondtam, de rám szólt

azon nyomban:

-A költőket nem értik meg

lányom, így volt ez, s

már így is marad.

- Ám ha ez a

Te nyarad, a virágod,

A teled, a havad,

Ez a Te álmod és Élted, hát

Hagyd magad…és írd, de a szíved nekik

Soha ne add!