Köd ül a hegyek vállain,
a fák, mint vén, szelíd halottak,
hallgatnak, s néma lombjaik
az égről válaszokat lopnak.
Lépésem árnyékba süllyed,
minden járda csupa elmúlás,
a tegnap hűlt teste egy falevél,
mi sírna más…
Az ősz bezárta a nyarat,
mint vigasz a régi könyvet,
bennem is csend van, míg a szél
lapoz verset, álmokat, könnyet.
De mélyemben valami
lát még a tél mögötti fényen,
amint a Szíriusz nagy magányában
tavaszt őriz egy csillagévben.
Hozzászólások