Ülj a tenyerembe te libegő levél,
várhat az avar-sír egy percet még!
Mondd, milyen az őszidő, ha kopog a tél,
fájnak-e az emlékek, ha közel a vég?
A tavasz varázsa, mint selymes igézet
még mosolyt kelt-e sárgult lelkeden?
Mesélj a napsugárról, mi arcodra tévedt
s csókolt, csókolt napestig kedvesen.
Fájt-e nyárelőn, mikor a szirmok lehulltak,
s csak a szél susogta riadt búcsúzásuk?
Ámultál-e, amint a gyümölcsök árnyadba bújtak,
majd a fény fürdette színes bódulásuk…
Ha barázdáim nézed, sorsodat olvasod,
sorjáznak ráncosan az idő rótta nyomok.
Már elfújták az évek a tavaszi illatot,
maradt nekünk a kétség, a remény is zokog.
Hozzászólások
Az életkor folyamatosan átrendezi a világot, megváltozik a dolgok értelme. A remény viszont mégiscsak kíméletesebb, mint a biztos tudat. Reméljünk nagyot, számoljunk száztizenhárom tavaszi megújulásra, mint a legidősebben elhunyt magyar ember!
Az őszi levél és az idős arc szívszorító párhuzam. Versed tanulságos, megindító visszatekintés.
Elismeréssel gratulálok!
Köszönöm a figyelmedet kedves Mira, az évek nyomasztó jelei nem szívderítőek, de a múlt szép pillanatainak felidézése kicsit oldja a reménytelenséget
Kedves Károly, finoman, mégis áthatóan közelíted meg az érzékeny témát. Valóban, komoly tiszteletet érdemelnek az őszülő halántékok, és kitüntető figyelmet a sárguló emlékek. Az őszidő és a levelek megszemélyesítése igazán remekül sikerült. Versed hangulata, képvilága magával ragadja az olvasót.
Kézszorítás és nagy gratula!
Kedves Milán, köszönöm az elismerésedet, de sajnos nem kellett fantázia hozzá, mert igaz „maradt nekünk a kétség, a remény is zokog.”
Kedves Károly!
Gyönyörűen megfogalmaztad az elmúlás és az emlékek fájdalmát, miközben a természet változásait használtad metaforaként. Az ősz és a tél képei az élet végéhez közeledő időszakot idézik, míg a tavasz és a nyár a fiatalság és az élet szépségeit jelenítik meg. A versben érződik a nosztalgia és a melankólia, ahogy a múlt emlékei felidéződnek.
Különösen tetszik, ahogy a természet elemei, mint a levél, a napsugár és a gyümölcsök, mind szimbolikus jelentést kapnak, és az emberi élet különböző szakaszait tükrözik. A vers végén a kétség és a remény zokogása erős érzelmi hatást kelt, ami mélyen megérinti az olvasót.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szeretettel: Kata
Kedves Ktalin,hat ránk a környező világ,. Az élők sorsszerűen végigjárják az út gyönyöreit, fájdalmait, és ha kicsit félve is de megnyugodnak ha várja őket az avarsír.
Melankolikus, szép és szomorú a versed. Érzékletes, ahogy az évszakok és az emberi lét változásai összefonódnak. Valóban így van ez, és erről többnyire az tud elmélkedni, aki már "megette a kenyere javát". És talán azért is fogott meg engem is jobban, mert már magam is igencsak őszbe csavarodtam :).
Gratulálok, tetszett!
. Kedves Gabriella, a mi őszünk, ha megkönnyeztető is néha, bölcsen viselhető, mert a tapasztalás megmutatta az utat minden élőnek.
Szomorú, szomorú, na... Valahol olvastam, hogy minden temetésen magunk halálát gyászoljuk. Sajnos ez így van, amikor látótérbe kerül a vég, már az őszi avar-sír is az elmúlásunkat juttatja eszünkbe. Szomorú, szomorú, na...
A levél emlékezetéből érzékletesen tűnnek át képeid az emberi sors végső magányába, ahol a "remény is zokog". Megható hangulatú, erős benyomást keltő vers.
Elismeréssel gratulálok + ötös pacsi!
Köszönöm az elismerésed Kedves László. Igen, az életutak végesek minden élőnél, és a párhuzam ugyanoda sodor mindannyiunkat.
-
1
-
2
oldal 2 Következő