Bernáth Aurél képe alá
részvétlenség s részvét holt arcai szűnnek
ellopott szemfedők már-nem-rejtette
elillant Janus-i sugarakkal egyazon érme
két oldalán lassulón lopakodó rozsda
komor hűvös ünnepe eldobott homlokok
maszatolódott kevély szívek még a Styxen
innen nem gyújtom meg már a körte-lámpát
az asztalon az akváriumban aranyhalak
kergetőznek s vonulásával kéklő felhőknek
nyitok ablakot szelíd s konok remetelak
ígérte hűs szellőkkel simított dombhátak
lejtenek feloldódón zöldes s lélekben üde táj
ébred a selymes horizontról lelép világolva
ami ártatlan s derűs sodrásával a folyónak
egy testetlen-vöröslő szirmaival időtlen
újra s újra felköszöntő csend virágai
tündökölnek a lélek gyöngyvirágillatú
enteriőrjében talál így rám részvétlen s részvéttel
túl homlokokon s Janus-i elillant sugarakon
mosolygó felejtéseken átkelve lesz
égszínkék remény ez a reggel
Hozzászólások
Írásműved erőteljesen épít a sötétségből a fénybe, az elmúlásból a megújulásba vezető belső útra. A nyitó sorok komor, szinte metafizikai hangulatát fokozatosan oldják a természet és a reggel képei, míg a zárlatban a remény hiteles és költőileg megalapozott formában jelenik meg. A szöveg legnagyobb erénye a gazdag képalkotás és az a képesség, ahogy az elvont fogalmakat érzékletes látvánnyá alakítja.
Értékelés:
Következetesen felépített, mély és árnyalt érzelmi világ.
Eredeti, emlékezetes és sokrétű képek, amelyek gazdag asszociációs teret nyitnak.
Saját hangú, karakteres versnyelv, merész szókapcsolatokkal és szimbolikus sűrítéssel.
A vers íve jól követhető, a komor nyitánytól a derűs lezárásig. Egyes mondattani kapcsolatok azonban első olvasásra nehezen kibomlóak.
Visszafogott, de erős; a remény nem deklarációként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg.
A filozofikus tartalom és az érzéki képiség harmonikusan erősítik egymást.
Gazdag rétegzettségű, komoly költői tudatosságról tanúskodó vers, amelynek képei és hangulata a befejezés után is tovább dolgoznak az olvasóban.