SZÉPIRODALOM

Valamikor 2000 környékén kezdtem írni. Az első nagy rádöbbenésem volt, hogy nem azzal foglalkozom, amivel talán kellene, de győzött bennem a lét és a család fenntartásának józansága. Azóta okosabb lettem, és rájöttem, minden úgy van (volt) jó, ahogy történt, különben nem én lennék most az, aki vagyok.
Átestem az amatőr irodalmi lét minden fázisán: regisztráltam portálokra, írtam és véleményeztem, estekre jártam, antológiákban jelentem meg, én is vitatkoztam művekről, az élet problémáiról, a tollforgató magányosságáról, az elszigetelődésről, vagyis a többiekkel együtt én is élveztem ezt a különlegesnek hitt létállapotot. Írót, költőt játszottunk. (Némelyikünkből talán az is lett.)
A szereplőim nem valódiak, mégis benne vagyok minden írásomban valamiképp. Voltak elképzeléseim, hogy egyszer majd saját kötettel jelenek meg, de letettem erről a vágyamról, hacsak nem hull az ölembe egy visszautasíthatatlan lehetőség, nem lesz belőle semmi - egyébként manapság bárki megjelenhet nyomtatásban, ha rászánja magát. Ma már nem tartom fontosnak. Sokkal inkább azt, hogy amit leírtam, azok az én gondolataim, az én ötleteim, az én világértelmezéseim, amikért én küzdöttem meg éjjelente. És néhány embernek talán tetszenek. Az írásaimon keresztül magamat is dokumentálom, ami bizonyíték arra, hogy létezem. Így szemlélve a dolgokat, ennyi év után, elégedett vagyok.