SZÉPIRODALOM

mert nincs már csatlakozás
csak a naftalinba tett megszentelt
vágyak felszakadozott szövetei
az álmok boltíves félhomályában
a málnaszínű apró szemafor húny ki
mikor tizennégy kora nyarán
az utolsó elment zöld-sárga vonat
után a hármas kötés szétperzselődött
hamvai üzenik: a garzonban én lakozom
homlokomon szétkenődött neved koromsötét
s elpárolgott ráncaimból az izzadtság
de cigarettám parazsának őrtüzét is
beszippantja elrabolt emlékek
kiátkozott katlanjaiban a körmozgásos
fogcsikorgatást és sírást
találó külső sötétség
de a garzon is csak vonakodó füstös ól
s a szolgálaton kívüli apostol
Damaszkuszból lélekben visszafelé
láncdohányos éberséggel a régmúlt
síneken túl megtalálja tán Uram
a Várkerületet még s a görbe utcát
noha messzire szakadt piros
kabátos szolgálóleányod kreol
barna csókja immár nem vár
Tűztorony-vigyázta holt jelenlét
összetört alabástrom a füstös időben
jobblétre szenderültek az Igék