SZÉPIRODALOM

Hozzászólások

• ALKOTÓ

  NeMo november 21, 2009 13:28

  Hm... a szárnyalást nem lehet sem erőltetni, sem megidézni. Vagy úgy élsz, hogy megkapod ajándékként, vagy valahol úttalan utakon, magányosan kóborolsz.
  Sok-sok évig éltem földhöz ragadtan, úgy, hogy valóban csak álmomban tudtam szárnyalni, akkor is csak ritkán. Nem is volt miről írnom, hát hallgattam, bő hat esztendeig. Aztán megajándékoztak az Égiek egy csodálatos emberi kapcsolattal. Sok szenvedést és önmarcangolást követően sikerült egy másik dimenzióba lépnem, ahol az önzést eltemettem valahová a föld alá mélyen. Megérte! Egy lélektárssal való találkozás valóban szárnyakat ad, főként, ha az illető Múzsa is tisztán tudja megőrizni ezt a kapcsolatot. Amióta a szó klasszikus értelmében barátokká váltunk, sokszor sikerül lebegni, suhanni, repülni.
  Ma, ha épp nem nyomnak a földre az egyéb problémák, elég, ha behunyom a szememet, olyan világba csöppenek, amiről érdemes mesélni... ez a versek hazája, valahol az álom és ébrenlét határán
  :)
• ALAPÍTÓ

  Czinege László november 21, 2009 12:30

  Egy időben én is mindig szállni szerettem volna álmomban. Persze nem volt egyszerű, mert csak állva repülhettem, elfeküdni nem engedett valami törvényszerűség. Volt amikor remekül sikerült, ám volt amikor levertem az összes kéményt, és letéptem az utcai villanyvezetékeket.
  Arra jöttem rá, hogy ha nagyon akaratból teszem vagy menekülök, akkor nem sikerül a lebegés, ha viszont csak egyszerűen elengedem magam, akkor csodálatosan működik.
  Biztos, neked is a szabadság, a lazaság ad tündérszárnyakat, amihez persze jól passzolnak ráadásként a mélykék tündérszemek.