Kislány koromban sok időt töltöttem anyai nagyanyámnál. Sok emlék fűz a régi paraszt udvarba. A cseresznyefák, az egressel teli szúrós bokrok, a frissen fejtett borsó illata, az eper, a szeder, az állatok...na meg az emberek.
Sokat rajzoltam. Szivárványt, királyfit, királylányt, csillagokat, pillangókat, tündéreket. És rossz embereket is rajzoltam.
Nagymama sokat mesélt a háborúról. Rengeteg borzalmat hallottam, ezek az igaz mesék is elraktározódtak az agyamban.
Azt hiszem, akkoriban is sokat gondolkodtam, tanakodtam. Igen, talán kicsit koravén voltam, mert úgy alakult a sorsom, hogy inkább felnőttek között töltöttem a napjaim nagy részét. Keveset beszéltem, de amit hallottam, azt szinte mind elraktároztam. Jót, rosszat, szépet, csúnyát egyaránt.
Otthon nem volt épp harmonikus az élet. Utáltam akkoriban a kocsmárosokat, mert inni adtak apunak. Mit tudtam én, hogy senki nem kényszeríti erre... A rossz emberekről készítettem egy listát, amin a kocsmáros volt az első, aztán a jókról is, és mérleget vontam. Túl sokan voltak az általam rossznak tituláltak.
Amikor elkezdtem az iskolát, anyukám azt mondta nekem: -Ha ügyesen, és sokat tanulsz, akár még orvos is lehet belőled! Na, én ezt halálosan komolyan vettem, és belevetettem magam a tanulásba. Mert volt egy tervem...
-Mama, ha rendesen tanulok, okos leszek?-kérdeztem a nagyit.
-Te már most is okos vagy , ha sokat tanulsz, okosabb leszel sok-sok embernél.
-Mama, orvos is lehetek?
-Az is.
-Az orvosok mindenkit meggyógyítanak?
-Mindenkit.
Nagyanyám szűkszavú, és leegyszerűsített válaszai megerősítettek engem a tervemben.
-Mama, én szívsebész leszek!
Ezt a kijelentésemet két évnyi tervezgetés, tanakodás, és kérdezősködés után, nyolc évesen tettem. Nagyanyám cseppet sem lepődött meg. Szokásával ellentétben kérdéssel válaszolt:
-Szívsebész? Hát ugyan miért pont szívsebész?
-Mert sok a rossz ember.
-No, aztán mi köze ennek a szívsebészethez?
-Mama, figyelj! Én majd megoperálom a rossz emberek szívét. Kiveszem belőlük a rosszaságot, és bele, a szívük közepébe csupa jót teszek, és jól belevarrom. Akkor aztán már ők is jó emberek lesznek!
Nagyi nem nevetett. Egyszerű asszony volt, akit megcibált az élet.
-Az jó lesz...-mondta, és tovább kavarta a levest.
Csillogó szemekkel , mégis értetlenül néztem rá. -Miért nem örül a mama? Nem akarja, hogy megoperáljam a rossz embereket? Vagy mégsem tart elég okosnak ahhoz, hogy szívsebész legyek?! Miért nem tud most az egyszer mosolyogni?!
Nem értettem...Akkor még nem. Nem telt el sok idő, néhány év csupán, amikor rájöttem, hogy a "rosszaság" műtéttel nem gyógyítható. Összetört az én kis álomvilágom, amit olyan hosszú időn át, olyan nagy alapossággal és beleéléssel építgettem...
A kislány felnőtt, de nem lett szívsebész...
Hozzászólások