ALAPÍTÓ

Téridő-óceán

10843567283?profile=original

Izzadt nyár volt – fáradt.
Remegő emlékként idézem fel szádat –
szóbuborékaid iszapból szállt hangok,
nem fogta fel elmém, a tavon visszhangzott.

Mikor elpattantak a fátyolos szógömbök,
csak néztem ajkad ívét, mint dacosan felgyöngylött.
Ócska horgonyláncként csikorgott az idő,
s e rozsdás pillanatban megszorult a tüdő.

Most balga ősz van – álmos.
Szemed kísértete a tó felett szálldos,
felizzik – elhamvad, mint régmúlt éjszakán
a szikrázva ránk hulló téridő-óceán.


2006-11-07

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Igen, jól érzed. Ősszel gyakran nosztalgiázik az ember és így néha nyomasztó, "elmúlásközeli" élmények hatása alá kerül.
    Köszönöm kedves véleményed!
  • ALKOTÓ
    Kedves László,
    ellentétekre épített versed, nyomasztó hangulatú költői jelzőiddel egy fajta elmúlást idéz fel.. Tetszik.
    Szeretettel: Radmila
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum