SZÉPIRODALOM

Hétfőn reggel morózusan kelt fel a rádiós ébresztőóra hangjára. A hét első napja általában is nehezen indult. Ez alkalommal pláne, mivel ólmos fejfájással ébredt.

Már álmában is „vigyázzban” állt a szőnyeg szélén, a főnöke irodájában, hallgatva a fejére zúduló szokásos dörgedelmeket. Kezdetektől rühellték egymást. Van úgy, hogy az ember első látásra zsigerből ellenszenvet érez a másik iránt, még mielőtt alkalmuk lenne valójában megismerni egymást. A gyűlöletükből fakadó napi küzdelmeik kimenetele nem volt kétséges.  Főnöke, pozíciójánál fogva, mégiscsak helyzeti előnnyel rendelkezett. Ezt rendszerint ki is használta. Minden alkalmat megragadott, hogy felesleges munkák egész sorát zúdítsa rá, ugráltassa okkal, s ok nélkül.

Ő szerette a munkáját, és nem utolsó sorban azt a nem rossz fizetést, ami ezzel járt. Az évek alatt alázatos, de mosolytalan kifejezés ült az ábrázatára, és folyton kiújuló fekély telepedett a gyomrára. Naponta szorgosan mormolta magában a gyermekkorából halványan derengő imákat (hátha, valaki vevő lesz rá odafenn). Buzgólkodásának tárgya lekorlátozódott abbéli kívánságaira, hogy helyezze el valaki ezt a balféket, vagy ő kapjon valami álomállást, de legalábbis hasonló csoda történjen végre.

Fázósan húzta össze magán a köntösét. Főbérlője, a zsugori vénasszony lejjebb tekerte megint a termosztátot. A redőnyt felhúzva, bosszúsan konstatálta, hogy esik az eső. Tehát, tökig vizes lesz a zoknija a repedt talpú félcipőjében, mire beér az irodába. Úgy érezte, hogy életképessé váljon, most egy jó erős feketére van szüksége. A megszokott, két adagoló kanálnyi darálékot megspékelte még eggyel. Hadd legyen csak jó ütős! Míg a kávé főtt a gáztűzhelyen a kotyogóban, megpróbálta fájdalmasan hervadt ábrázatát némiképp emberibbre faragni. A borotvája már vagy két hónapja kidobásra érett állapotban leledzett. Inkább életlen volt mintsem éles. Ezért nézett értetlenkedve tükörbéli képmására, akin három centis vágás éktelenkedett, melyből lüktetve szivárgott az élénkpiros vér. Arcszesz híján a dugi pálinkáját locsolta elsősegély gyanánt sebesülésére.

Üvegrepesztő ordítására, vad zörgetés volt a válasz a főbérlője szobája felől. Anyád!

Aznapi öltözékének gondos összeválogatása, kívánt némi kreativitást. Szennyestartója amennyire tele volt, olyan tökéletesen volt üres szobájának egyetlen ruhatárolásra alkalmas komódja. Némi töprengés után a tettek mezejére lépett. A fotel mélyéről, az újságkupacok alól előbányászta, a pénteken lezserül levetett, és meggondolatlanul elhajított öltönyét. Állaga, már nem hasonlított egyetlen konfekcióöltönyhöz sem. A gyűrődések száma, és mélysége először a kétségbeesés szélére sodorta. Majd isteni szikra pattant ki, megzavarodni készülő agyából. Válása hozományaként hónapok óta a gardróbszekrény mélyén lapult a háztartási gépek egyik vívmánya, a gőzvasaló. Ezt még a volt feleségétől happolta el, a nagy osztozkodásnál. Nem mintha eddig, különösebb igény merült volna fel részéről a használatát illetően. Tessék! Most eljött a szükség órája. A dohányzóasztalon elterülő kupi látványa kissé megtörte a kezdeti lendületét. Az idő, pénz. Így laza mozdulattal, alkarja segítségével egy söprésre a padlóra küldte az egész cókmókot. Az alkalmi vasalódeszka előállt. Hosszú percek ádáz küzdelme után, melyet zakója ráncaival vívott (nemhogy kevesebben lettek, de mintha egyenesen szaporodásnak indultak volna), a szövet itt-ott sötétebb, fényes felületekkel gazdagodott.

A robbanás hangja elemi erővel hatott rá. Összerántotta fekélyes gyomrát, izmai görcsbe merevedtek. Az egész lakást betöltő kávészag futásra késztette. A konyha látványa egy katasztrófa sújtotta övezetével vetekedett. Pár másodpercre döbbent nyugalom áradt szét testében. Átvillant agyán, hogy iskolás korában egy művészettörténet könyvben látott hasonló mintázatú freskót, mely most nála a mennyezetet díszítette. A mindent beborító zacc és kávéfőző maradványok láttán, hisztérikus röhej tört elő a torkából. Nem elég, hogy máris késésben volt, még a tatarozás költségének réme is fenyegette. A banyáról már nem is beszélve, aki a robajra ajtódörömböléssel és óbégatással válaszolt. A zárt ajtó két oldalán állva, emelt hangú eszmecserét folytattak az albérlők kötelességeitől kezdve, a csendrendeleten át, a főbérlők jogaiig bezárólag, egynémely cifra káromkodással kibélelve. A vihar elcsendesültével a rádióbemondó hangjára lett figyelmes. A vasárnap sorsolt lottó nyerőszámait olvasták be, aminek hallatán meghűlt az ereiben a vér. Évek óta harcolt Fortuna kegyeiért, eleddig mindhiába. Ex neje is csak a kidobott pénzt konstatálta rezignáltan, mikor a nyerőszámok kihúzásánál hétről-hétre csalódnia kellett. Nem akart hinni az előbbi robbanástól egyébként még egy kicsit csengő füleinek. Pedig ezek, AZOK a számok voltak: 19, 43, 58, 74, 89. A bemondó szerint, egyetlen egy telitalálatos szelvény volt a héten, melynek nyereménye 850 millió forint. A kárba veszett koffein nélkül is egekbe szökött a vérnyomása. Elméjét lila köd borította el. Hirtelen ötlettől vezérelve, telefonjáért nyúlt, s a győztes hadvezér teljes diadalával tárcsázta főnöke számát. Hosszú percekig (oly hangosan, ahogy a tüdején kifért), taglalta az évek alatt elfojtott vélt és valós sérelmeit. Nem rejtette véka alá az indulatait egy cseppet sem. Teljesen nyílt terepet biztosított számukra. Végezetül, tájékoztatta a köpni-nyelni nem tudó férfit, hogy többé az iroda tájára sem megy. Monológját egy: „Csá, te baromarcú!”- számára, frappánsnak tűnő mondattal zárta. Megkönnyebbülve megannyi év szorongásától őrületes hahotázásba kezdett. Valamint, kisiskolás kora óta nem gyakorolt, tigrisbukfencet vetett előszobája kövén. Ezt az elragadtatott mozdulatát, a földet érés pillanatában kicsit megbánta, mikor a nyakában égő nyilallást érzett. Mit sem törődve groteszk helyzetével, úgy azonmód, hanyatt fekve csak arra tudott gondolni, hogy többet nem kell a barom főnöke süketelését hallgatnia. Az életben nem kell már egyetlen egy főnököt sem eltűrnie. Ő lesz maga a főnök! Kacsalábon forgó, medencés, hodály nagy házat vesz magának. Minimum a Rózsadombon. Vásárol egy rohadt menő, tűzpiros sportautót. Azzal fűzi majd a pesti éjszaka legjobb csajait. Igaz, majd néhány vezetési lecke nem árt, mert már jó pár éve nem ült volánnál. Még a végén taccsra vágja a szuper járgányt. Ismét visító röhögés kapta el. Apukám! Ennyi pénzből, egy rakás verdát vehet magának. Ha lekoccolja, lesz másik! Repülni fog! Bármennyire is retteg a magasságtól, ő bizony szárnyalni fog. Bejárja a nagyvilágot. Már látta lelki szemei előtt a fehér homokos tengerpartot, pálmafákat, kreol lányok izgató táncát, az esti tábortüzeket….

Az orrát facsaró füstszag, térítette magához az álmodozásból. Önmaga számára is, meglepően fürgén lábra szökkent (fittyet hányva, fájdalmasan tiltakozó nyakára), s berobogott szobájába. Már javarészt lángokban állt. Jeges félelem markolta szívét. Remegő kézzel kapkodott zakója foszladozó maradványai után, miközben majd megfulladt a kínzó köhögéstől. A füst és a lángnyelvek, egyre inkább birtokba vették a kis lakást, és az elemekkel küzdő bérlőjét.

* * *

A tűzoltókat és a mentőket, az eszelősen rikoltozó, idős főbérlőasszony értesítette. A férfi, akit kimentettek az égő lakásból, első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Amikor beemelték a mentőautóba, hisztérikusan és összefüggéstelenül, zakózsebet és valami szelvényt emlegetett, erősen sokkos állapotban.