A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
csöndesen hevíti a tűzvihart.
Áthatolhatatlan éjbe botlik az álom,
nyelvek alatt kesernyés pirula,
a távolban megsebzett várrom…
egy színpadon lép fel a tegnap és a ma.
Hozzászólások
Többféleképp értelmezhető soraid elgondolkodtnak, egyben kíváncsivá is tesznek. Vajon ki is lehet az ékesen szólító kisvirág, és kiknek a nyelve alá kerül a keserű pirula?
Versed mondandója átvitt értelemben lehetne akár társadalmi jellegű is, ám a címből úgy sejtem a háttérben inkább egy tartózkodó nőt kell keresni. A nyilvánosság azonban már adott, a megtörténteket nem lehet visszavonni.
Elismeréssel gratulálok!
Köszönöm szépen, hogy bekukkantottál hozzám, kedves, Míra! A műalkotás /ezesetben a vers/ a befogadója kezébe adja át a gyeplőt, s elkezdődik egyfajta párbeszéd a felek között. Párbeszéd, ami remélhetően egy bizonyos időn túl harmóniává alakul.
Mégegyszer megköszönöm, hogy nálam jártál...
A múlt megátalkodott, vaskemény szürkesége, illetve a kisvirág hívogató látványa alkotja a nyomatékos képi elemekkel támogatott vizuális ellentétet. Pusztulhat tovább a várrom, a színpompás kisvirágé a jövő.
Igényes a versed dramaturgiája. Egy komplett drámai mű, markáns színpadi díszletekkel.
Kézszorítás és nagy gratula!
Köszönöm szépen az elemzésed, és a gratulációdat kedves, Milán!
Igen, a beépűlő ellenpontokkal szándékoztam könnyíteni a megmásíthatatlan katarzist. Köszönöm szépen, hogy olvastál kedves, Laci!
A zord hangulatú táj monumentális képét csak a havasi gyopár különleges ékessége töri meg. Álom és valóság, látvány és érzelem, múlt és jelen vetekszenek, miközben az olvasó csak ámul.
Különleges érzésvilágot sugárzó vers.
Gratula + ötös pacsi!