Mogorván ballag a matuzsálem idő,
unottan lendít az év kerekén -
újra karácsony van, s a táncoló
gyertyaláng a szeretetről mesél.
A csillagszikrákban felizzanak
még a régi szép emlékek –
zengő Mennyből az angyal,
s boldog gyermekölelések.
A bili
Olvasnivaló (41)
Sorrend
ma éjjel
elindultak a fák
városi varjak
üvöltésem
halott csendbe zárják
rád gondolva
borédes
impressziók közt
hárfám pihen
ezüstfeketében
a már késő
és nekem nem maradt más
mint hajnal előtt
megérinteni az eget
*
sokszor feltör az emberből
az egyszer
holdárnyékban
hi
Az éjszaka üres csarnokában
ugye nem maradok egyedül,
ha fenyők gyökerei között
betakar a jeltelen hallgatás.
Ugye táncolsz velem arcomhoz
szorítva néma kacagásod,
s a Hold sugárból font kötelén
hozzám ereszkedsz szelíd harmóniába'.
Homokba sorvadt érintés
Az éjszaka folyamán a falucska postaládáiba felhívást csempésztek. Megsárgult, kék vonalas füzetlapon dülöngélő írás hirdette: „Papírgyűjtés lesz. Felesleges újságjukat helyezzék a kapu elé péntek este hét óráig. Színes újság nem kell. Karton jöhet.
https://www.youtube.com/watch?v=R6DeOpd39dU&feature=related
nem is tudom felkel-e a Nap
hisz hozzám olyan ritkán látogat
nem is tudom mikor van az éj
szememre nem jön álom rég
nem is tudom hogy élek vagy csak holt
lelkem barangolja be a nyárfasort
hogy l
Ma éjjel újra vár híd,
ma éjjel újra vár!
Inog mint rég, – rettentőn ropog.
Nem viszem bőröndnyi emlékem –
gyermekkorom történéseit –,
elmém üres, gondolat sem kopog.
…csak markomban izzad egy kavics.
A vízen bolond szél mesé
Néhányan áthajolnak a drótkerítésen, meg olyan is
akad, hogy hintáznak az elektromos vezetéken, de
nálunk a családban mindig is a mértékletességen
volt a hangsúly.
Én nem mászom meg a lángot csak diszkréten, nem olyan
nagy ügy léket vágni egy szüfrazse
Petőcz Tamás fotója nyomán
Szecessziós ékszer
a várandós faág,
bimbója Tiffany-
tükörbe fagyott,
pár napos tavaszát
jégbe zárva őrzi,
opálcseppbe rejtve
a boldog tegnapot.
láttam a szenvedőt, ki a kínról mindent tudva
szívből mosolygott. És kicsiny gyermeket,
kinek arcát keserű könnyek folyama áztatta,
a sarokban összekuporodva mérhetetlen kínnal
gyilkolt a magán
Zilálva ébredtem. Zavartan felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen álló kislámpát és körbenéztem, de az ósdi, nagy ruhásszekrényen kívül – ami már gyerekkorom óta uralja a szobám nagy részét – semmi mást nem láttam. Hirtelen valami furcsa, megmagyarázhat
cigaretta rég nem izgat
elcsent zöld csészealj
sem lapít a zsebemben
a hold csiszolatlan kráter-
vonulat látványa sem vonz
éjjelente drága dombtetőkre
s nem vonyítok farkasként
ha elillan a bódító maszlag
csak suttogom a szomszéd
ágyra szíjazottnak
zaklatott lett a tó vize
eltűnt belőle minden kék
mikor siratták halálod
földbegyökerezett az ég
kriptacsendben osont az éj
belesápadtak a házak
vajon te hogy adtál volna
otthont Isten fájdalmának
voltál nekem
két pólus között a vonzás
virágbibére hulló harmatom
amplitúdóba zárt harangkongás
elmúlásból is éledő hajnalom
voltál nekem
szerencse, boldogság, alázat
falombot ringató őszi szél
télben szunnyadó barázdája tájnak
ölelős tavaszból rajz
két pólus között a vonzás
virágbibére hulló harmatom
amplitúdóba zárt harangkongás
elmúlásból is éledő hajnalom
voltál nekem
szerencse, boldogság, alázat
falombot ringató őszi szél
télben szunnyadó barázdája tájnak
ölelős tavaszból rajz
Nincs semmim amit adhatok,
elfogyott már mindenem.
Ez a pár rongy, mi rajtam lóg,
csak ez van már énnekem.
Magányomban táncolok
tűz-virágos réteken,
szavak között elkopott
lelkemet keresem.
Hangom fakó, de dalolom
gyémánt őszi énekem
ha kéred,
Amikor felsír egy új élet, s élni tanul,
Ki figyeli ilyenkor a Halált,
Ki csontos kezével az órához nyúl,
S elindít egy új visszaszámolást.
Mert minden születés, halál is egyben.
S csak kérdés, hol, mikor s hogyan,
De hogy megtörténik, tudható biztosan
Éjpalástra varrott vágyak
tűnő messzeségben,
Porcelánhold udvarostul
jön szembe az égen.
Csilingelő csillagképek
halkulnak holnapba,
Selyemkendő álmok
hullnak nagy kalapba...
összebújnak a
reggeli fények
a fák is
egymáshoz érnek
szelíden leng
a szél
*
forrón zuhog az ég
színeket álmodik
a Nap
szétfolynak a
viaszmadarak
*
tócsába lép az est
az Istent ne keresd
majd bekopog az
ablakon ha fázol
*
egyszer úgyis menned kell
mondd
miért félsz a
Felsírtak akkor a fák
Meztelen vállukkal,
Fényesen, feketén;
Az esőcseppek megfordultak -
Visszafogadta mindet az ég,
S a fák csak álltak ott
Égre tárt karokkal
... feketén
Keservünk egy: a születés
A lassított felvételekből
kiálmodott alkalmi lét.
Azok a fekete-fehér kockák...
Azok a pillanatképek!
Melyeket értelmezni kevés
harminchat élet...
saját fotó
Levelezőlappá változott a város,
bájos-lustán libeg, lomhán hull a hó,
vacogó bokrokon szél gyakorol táncot,
felcifrázott fák közt időt mutató.
Hótól vakult szemmel figyelem a múltam,
boncasztalra teszem magam, s a szívem,
bolond Ophe
