SZÉPIRODALOM

1

Tudom jól, a születésnapom ünneplésére készülnek, a 964-re! Annak ellenére, hogy nem szeretem a figyelmet magamra vonni, látom az arcukon, hogy titkolóznak és egy ünnepségre készülnek. Drága Judith és Alma cinkosok. Soha egyetlen alkalmat sem felejtenek el. Nem felejtik a születésnapom.

Judith soha nem változik meg. Olyan, mint századokkal ezelőtt, hihetetlen kalandunk kezdetén. Abban az időben csak 28 éves volt és én 41. Csak tizenhárom év különbség van közöttünk.

Hetek óta tart Judith, Alma és utódaink összeesküvése. Méltóan akarják ünnepelni születésem napját. Állítólag én vagyok a világ legöregebb embere! Abban az időben, amit Nagy Változásnak nevezünk, mindenki fiatalabb volt nálam.

Kora reggel hagytam el házunkat, hogy ne zavarjam őket és egyedül maradjak. Újra megtaláltam szeretett Afrikámat, mint mindig a válságok alkalmával. Az elmúlt századok alatt a földrész megváltozott, úgy mint az egész világ. A megzavart természet megtalálta jogait és újra benépesedett állatokkal.

A szigetemen voltam. Az esős évszak alatt a Lualaba takarta, fákat és zöldellő szigetecskéket sodorva hátán. Amikor az esőtől terhelt nehéz felhők a ragyogó kék égnek átadták helyüket, a víz elpárolgott, lassan lement és elő tűnt egy kis sziget. Néhány nap alatt kiszáradt a föld és hihetetlen gyorsasággal bokrok, fácskák, elefántfű borította s benne madárfészkek és milliárd bogár. Nyüzsgött az élet rajta.

A homokos parton elnyúlva néztem a lusta sárgás vizet. Hallgattam az életet magam körül.

Három idea körül forgott a gondolataim kakofóniája. Éhség, félelem, enni. Néhány erősebb gondolatot sikerült elszigetelnem. Nem voltam veszélyben, senki nem akart megtámadni, de hallottam minden aggodalmukat és törekvésüket egyetlen cél iránt: túlélni.

Nyugalomra volt szükségem, belső hallásom bezártam. Újra a természet látszólagos csendjében voltam. Emlékeim közt keresgéltem, ebben a majd kimeríthetetlen kútban az elveszett első pillanatokat, közös életünk kezdetét.

2

Levitációs képességük megszokottá vált. Alig néhány napra volt szükségük.

— Sok lehetőségünk van Judith. Carnavon eltolta a tányért és egy üveg szódát nyitott.

„Messzire mehetünk gépkocsi nélkül. Súlyokat tudunk szállítani...

— És nem tudjuk, hogyan és miért, fejezte be mondatát a fiatal asszony.

— Igen, ez igaz. Talán soha nem tudjuk majd.

Kapcsolatuk különös volt. Egyedül voltak a világon és hetek óta testvérként éltek. Képességeik újdonsága egy ideig izgalomban tartotta őket, majd, amikor megszokták, újból letargiába süllyedtek.

Judith még mindig eltűnt férjére és gyermekére gondolt, míg Carnavon a jövőjükre. Időnként hosszan keresgélt egy rádión, amit egy üzletben talált. A nő nézte, hogyan csavarja a gombot a hullámhosszokon, majd kiment a kertbe. Nem tudta sokáig elviselni a gép fütyülését.

— Semmi, soha semmi! Nincs adás!

 Ez végleges megállapítás volt. Soha többé nem nyúlt egy rádióhoz. De zenét azt tudtak hallgatni. Az üzletekben rengeteg elemet találtak és sok időt töltöttek kazetta kereséssel, hogy mindent felejtve hallgassák a zenét.

Napnyugta után nehéz volt az élet. Kint valóban éjszaka volt. Nem úgy, mint azelőtt. Semmi fény, az élet semmi zaja csak a szél. A vacilláló gyertyafényt két kellemetlen szagú petróleumlámpa váltotta fel. Amikor Judith képtelen volt tovább elviselni az örökké mozgó árnyakat, Carnavon elindult. Kocsi nélkül.

A levitáció mámoritó volt. Ötven centiméterre a föld fölött, mert nem mert magasabbra menni, gyorsan, egyenletes sebességgel haladt. Órákon keresztül keresett egy villamos társaság raktáraiban mielőtt megtalálta a szükséges generátort egy hatalmas kocsin. A fűtőolaj tartály is telve volt, csak indulni kellett. Az indítás pillanatában támadt az ötlete.

Leszállt és néhány lépéssel eltávolodott az óriási kocsit nézve. Kívánsága szerint a kerekek elhagyták a földet. Igy indultak együtt zajtalan. Ő elöl, a teherautó követte a generátorral és a tartalék olajjal. Lebegve utaztak a mélységes csendben. Csak koncentrálnia kellett és minden magától ment.

Esténként hallották a motor brummogását, de a szobákban fény volt. A villanykörték életre keltek és ő bekapcsolta a televíziót, de csak szürke vonalak vibráltak a képernyőn. Lefekvés elött takarékosságból leállította a motort és ismét csend vette őket körül. Újra hallgatták a tücskök cirpelését.

Mivel egyedül voltak a világon, soha nem zárták kulcsra az ajtót, és nyitott ablakokkal aludtak egy szúnyogháló védelme alatt.

Carnavon az egyik, Judith a másik szobában aludt és a szobák között az ajtót nyitva hagyták. Egy éjjel hirtelen felébredt. Az ébresztő a mennyezetre vetítette az időt. Hajnali kettő volt.

Néhány pillanatig az álom és a valóság határán lebegett mielőtt teljesen öntudatra ébredt. Az éjszakát csend takarta. A tücskök elhallgattak s csak egy távoli moraj gördült időnként. Valahol vihar tombolt. Biztos volt, hogy valami más ébresztette fel, nem ez a moraj. Mozdulatlanul várt.

Most újra hallotta. Egy kapargálás és lihegés az ablak alatt. Mellében szíve erősen dobogva zajtalanul felkelt. Tekintetét az ablakra, a szoba sötétjében világosabb négyszögre szegezte miközben az ébresztő körül tapogatódzott a zseblámpa után. A fehér sugár lyukat fúrt az éjszakába. Az ablakpárkányon a szúnyogháló mögött egy nagy kutya szeme foszforeszkált a fényben. Egy őrült tekintet.

Felkiáltva ugrott az ablak felé. A kutya eltűnt és látta menekülő társait eltűnni az éjszakában.

Judith kiáltására felébredt. A zseblámpa fényében látta átlátszó hálóingét és félelemtől eltorzult arcát. Mikor hozzá szaladt, az éj burkolta be őket.

— Nyugodj meg! Csak éhes kutyák voltak...! Érezte hozzá tapadó remegő testét.

Ezen az éjszakán szerették egymást.     

3

Ettől kezdve együtt aludtak és kulcsra zárták a házat. Éjszakára egy deszkát szögelt a szúnyogháló aljára megakadályozva, hogy egy kutya szétszakítsa és beugorjon.

A gazdátlan és megvadult kutyák veszélyesek voltak. Másnap egy fegyverkereskedésben több fegyvert, puskát és revolvert kerestek hozzávaló töltényekkel. Igy felszerelve biztonságban érezték magukat.

Carnavon szerelmes lett, soha nem érzet érzés egy nővel szemben. De felszínesen eltemetett aggodalmai felélénkültek, mikor kapcsolatuk esetleges következményére gondolt. Végül is feltette a kérdést.

— Mi lesz ha teherbe esel?

— Lesz egy gyerekünk. Úgy tűnt fel, hogy a nő nem értette a kérdés jelentőségét.

— Azt tudom. És a szülés? A korházakban nincsenek orvosok. Én nem vagyok orvos, semmit nem ismerek! Haifa néptelen tengerpartján sétáltak. A földközi tenger langyos hullámai a lábuk elött múltak el.

„Attól félek, hogy megbolondulok, Judith! Képzeld el, hogy mi vár ránk, a betegségeket! Egy fogfájás. Hogyan kezeljük a fogainkat? És a szülés? És ha valami komplikáció történik? Vérátömlesztés, vagy a gyerek nem egészséges? Úgy érzem, hogy nem akarod megérteni, hogy nem élhetünk éveken keresztül konzerveken sem. Arról nem beszélve, hogy néhány év múlva veszélyes lesz és lisztet sem találunk többé! Szükségünk lesz egy zöldségeskertre, olyan munkákra, amit nem ismerek, és mindez miért? A legkisebb baleset végzetessé válhat! Miért kell nekünk gyerek? Képtelen vagyok elképzelni, hogy igy élhetünk 30-40 éven keresztül, mint most! Negyven év múlva tehetetlen öregek leszünk.

Nyugtalansága érezhető volt. Judith is félt a jövőtől, de nem mutatta kételyeit. Ellensúlyozni kellett a férfi reménytelenségét, ha élni akart. Látta, hogy lelkileg kimerült. Az asszony elnyomta saját aggodalmait a valóban képtelen ideához kapaszkodva, hogy egy szép napon helyzetük megváltozik.

— Gyere úszni és eltűnnek gondjaid! A vízbe szaladt és úszott a nyílt tenger felé. Carnavon próbálta követni. De nem volt gyakorlata és valójában nem úszott jól. Mikor a fiatalasszony lassított, hogy nézze hol van, majdnem mellette állt a vízen.

— Csaló, és felnevetett. A vízen jársz, mint Krisztus?

— Csak fölötte lebegek. Kérlek, hogy ne beszélj vallásról.

— Te...?

— Nem, nem akarok többé istenekről, prófétákról hallani és más, az embereket megkülönböztető dolgokról. Mi csak ketten vagyunk és képesek lennénk egymást ölni nem létező istenek nevében.

Hosszú időn keresztül vallásról nem is beszéltek.

4

Szokásukká vált a naptáron az idő múlását nézni. Hétfő, majd kedd... A hetek gyorsan hónapokká váltak.

— Jövőre nem lesz naptár, jegyezte meg Judith.

— Igy van. Carnavon beismerte, hogy nem volt nyomdász és nyomda sincs a naptár gyártásához.

— Gondolom, hogy mégis van egy lehetőség, és ásóját a földre tette.

„Várj egy kicsit, mindjárt jövök.

Együtt dolgoztak a vadkutyáktól féltükben körülkerített kis zöldségeskertben. Csak két órával később, napnyugta elött jött vissza hóna alatt egy notepaddal.

„Villanyunkat használva könnyű lesz egy jövő évi naptárt nyomtatni, magyarázta Carnavon.

Minden este kétórán keresztül működött a hangzatosan villanyközpontnak keresztelt generátor.

— Jó gondolat, gratulálok! A teraszon ülve nézték a lenyugvó nap utolsó visszfényét a felhőtlen égen. A generátor hallgatott, csend volt. Judith ezt az alkalmat választotta, hogy bevallja, gyereket vár.

A férfi nem mozdult és semmit nem szólt. Judith már azt hitte, hogy nem értette meg.

— Boldog vagyok és félek, válaszolt végre.

— Ne félj, minden rendben lesz, próbálta a nő eloszlatni saját kételyeit is.

— Jól át kell nézni a kérdést. Könyveket keresni, hogy megismerjem a szülés folyamatát. A lényeg, hogy többet nem dolgozhatsz a kertben. Az erőfeszítés...

— Ne mondj butaságokat! A sötétben a férfi nem látta mosolyát. Csak két hét késésem van!

Több napig kereste az egyetemi könyvtárban a hasznos orvosi könyveket. Minden reggel tiszta fejjel két órát olvasott egy bútorüzletben talált kerti székben. Ez alkalommal, két órával később vett észre egy újabb változást. Amit olvasott, az orvosi szakkifejezések, a magyarázatok, mindenre emlékezett! Nem egy gépies regisztráció, hanem megértés. Mindent értett!

Csak egy hét múlva próbálta magyarázni Judithnak a megmagyarázhatatlant.

— Értesz engem? Mindenre emlékezem és mindent értek.

— Soha nem voltak orvosi tanulmányaid?

— Soha. Pilóta vagyok, jól tudod!

— Akkor nincs más magyarázat, csak... Elgondolkozva szakította félbe a mondatot.

— Csak?

—Megváltoztunk. Emlékezz vissza, amikor az első alkalommal lebegtél a fizikai törvényekkel ellentétben!

— A levitációra gondolsz?

— Igen. Ma már annyira megszoktuk, hogy természetesnek tűnik, pedig ez sem normális. És ha képesek vagyunk a levitációra, repülni a levegőben mechanikus segítség nélkül az valami mély, lényeges változást jelent bennünk.

— Az agyunkra gondolsz?

— Pontosan. Igy nem meglepő, hogy minden erőfeszítés nélkül mindent értesz.

Egész éjjel beszélgettek az ágyban. A nyitott ablakon keresztül látták a hold halvány fényét és körülötte a némán remegő csillagokat.

— Gondolod, hogy a gyerek örökli majd képességeinket, kérdezte Carnavon.

— Meglehet. Egy pillanatig elhallgatott. Feltéve, hogy én is olyan könnyen tanulok mint te! Ha ez csak egy rád vonatkozó véletlen, nem hiszem, hogy örökli. Holnap meglátjuk majd...

— Mondjuk úgy, hogy ma. Későre jár.

— Igen. Ma meglátjuk, hogy milyen könnyen tanulok.

— Mit választasz?

— Valamit, amit nem ismerek, mint például a fizika. Semmi matematikai, fizikai vagy kémiai képességem nincs. Soha semmit nem értettem ezekből a tárgyakból. És ha most megy majd, ez lesz a bizonyitéka a változásnak és én leszek orvosi ismereteid kiegészítője.

—Valóban meg akarod tanulni?

— Igen! Judith izgatott volt. Rengeteg időnk van ugye? Semmi más munkánk nincs csak egy kis kertészkedés és az idő reménytelenül, haszontalanul múlik.

— Haszontalanság.

— Talán igazad van, válaszolt ingerülten az asszony és felugrva az ágyból egy bútorba ütközött.

— Úgy újabb fekete folt, bosszankodott és tovább tapogatódzott a sötétben a konyha felé. Egy üveg vizet keresett.

„Lehet, hogy neked van igazad. Visszajött és az ágy szélére ült. Végül is semmi nem jó semmire. Ha semmit nem csinálunk az sem jó semmire. Igy nem marad hátra más csak az öngyilkosság, nem gondolod? Ez logikus, ugye? Keresd a revolvert és ölj meg, és a gyermekünk, s utána rajtad a sor! És a három utolsó ember eltűnt! Feltéve...nem folytatta tovább, bénultan mozdulatlan maradt.

— Feltéve, kérdezte Carnavon.

— ...Hogy valóban mi vagyunk az utolsó emberek, fejezte be mondatát Judith.

— Arra gondolsz, hogy...?

— Nem tudom. Semmit nem tudunk.

5

Neki is épp olyan meglepő képességei voltak. Néhány hét alatt egyetemi színvonalú matematikai és fizikai ismeretekre tett szert. Órákat töltöttek az egyetemi könyvtárban. Mindig együtt voltak s mikor elfáradtak Tel-Aviv halott városában rótták az utcákat.

Régóta megszokták lépteik visszhangját a járdán a gépkocsik csontvázai között. Néhány negyed leégett, míg más városrész csodálatosan sértetlen maradt. Még az elvadult kutyák is elhagyták a várost. Csak néhány napozó macskát láttak.

Az Ibn Gevirol vásárközpontban keresték a szükséges élelmet. Elképesztő volt sétálni az üzletekben. A finom porral lepett árukhoz nyúlni, válogatni, egy rossz álom benyomását keltette. Látni az elhagyott irodákban a vak képernyőket. Carnavon nézte a papírokat, és nem létező problémákról írt néhány levelet olvasott. Útrakész zárt borítékokat talált mit soha senki nem olvas el.

Egyszer megnézte a repülőjét.

— Nem tudok felszállni vele. A csalódás látható volt az arcán és Judith nem válaszolt.

„Nem lehet megbízni a motorokban ennyi idő után.

— Nem akarod, hogy kocsival keressünk egy másik menekültet? Benzint mindenütt találni.

Két héten keresztül hiába keresgéltek. Az éjszakát ismeretlen lakásokban vagy üres házakban töltötték. A bezárt szekrényekben mindenütt találtak szépen vasalt, összehajtott ágyneműt. Végül is haza mentek, ahol kis kertjük csodálatosképp még zöld volt és tele gazzal.

— Vége a turizmusnak, mondta egy reggel asszonya gömbölyödő hasát simogatva.

Ettől a naptól kezdve néhány órára egyedül ment a városba. A tengerparton sétált az elvadult Charles Glove parkban. A tenger olyan volt, mint mindig, végtelen. A hullámok jöttek a láthatatlanból és megtörve haltak el a homokon. Olyan volt, mint tíz vagy százezer évvel ezelőtt: üres. Nem látott vitorlát, füstöt a látóhatáron. A Föld újra elvadult, szinte történelem előtti állapotba került.

Sokat gondolkozott egyedül. Látta a város lassú de kérlelhetetlen változását. Halott városból történelmi leletté vált, mint Cartago vagy Machu Pichu romjai. A véletlen vezette Tel-Avivba. Ketten együtt meglátogatták a kihalt Jeruzsálemet, az elhagyott táborokat. Mindenütt házak, élettelen városok, lövések nyoma a falakon, évtizedes céltalan harc megdermedt képe.

Az utcákat járva elképzelte a világ városait. Halott városok, mint Párizs, New York, Róma vagy Budapest. A változás elött átrepülte, meglátogatta őket. A falvakra gondolt, a tanyákra, az állatokra, a mesterséges határok közé szorított és egyszerre eltűnt országokra, egy hihetetlen katasztrófa eredményére.

Egy mozi elött egy régi nagy siker elsárgult képeit nézte. A színészek végleg eltűntek, de arcuk még látható volt. Csak elfakult képek, amit senki nem nézett. Simogatta a könyveket egy könyvkereskedésben, senki nem olvasta őket. Megdermedt szavak és gondolatok várták szétmorzsolódásukat. Az egyéni problémák, milliárd ember problémái eltűntek a semmiben abban a pillanatban mikor megszűntek létezni.

A könyvekben lapozgatva tudományos, a valóság jellegébe öltözött teóriákat olvasott. Most, hogy egy megmagyarázhatatlan csodának hála mindent megértett, egy ismeretlen valóságra talált! A valóság az abszolút érthetetlenség volt az emberek és környezetük között. Egy elit tudományos eredményeit mindenki használta anélkül, hogy értenék. Természetes volt a lakásban a villanyt felgyújtani. Természetes volt egy dobozba beszélni és a választ a világ másik végéről hallani. Senki nem értette pontosan, hogy mi történt valójában. Csodák mellett mentek el életük minden pillanatában anélkül, hogy észrevennék! Áthatolhatatlan szakadék volt civilizációs nívójuk, a kultúra és megértésük között. A föld lakosai primitívek maradtak, alig hagyták el a kőkorszakot. A civilizáció máza eltűnt amint az ösztönök átlépték a magán és közélet bizonytalan határát, mi jó a többinek és mi jó nekem!

Gondolataiba mélyedve nem vette észre, hogy a Centre commerciál lépcsőházában van. Megbotlott. Bal bokája megbicsaklott és fejjel előre a lépcsőkre bukott. Balkézzel próbálta enyhíteni az esést, de a csillagokat látott miközben elájult.

6

Századokkal később Carnavon megértette, hogy ez volt életük legnehezebb időszaka. Elmúlt életük emlékei túl frissek voltak, hogy elfogadják uj életmódjukat. Néhány óra alatt századokkal estek vissza! A könnyű közlekedés ellenére, anélkül, hogy ismernék miértjét, a közlekedési eszközök hiányát, mint gépkocsi, villamos vagy vonat, nehezen tudták elfogadni. Ha a tiszta égre nézett, nem látta többé a csalóka, Nazca térképpé alakuló, repülők húzta kondenzációt.

Megváltoztak a szokások. Minden, ami azelőtt megszokott volt, végleg eltűnt. Nem voltak többé hírek, események. Sem rádió, sem televíziós adás. Nem volt sporttalálkozó, hírek és folytatásos darabok, semmi. Sem újság, sem hirdetés, sem csábitó reklámok, kapcsolat, telefon, internet.

Még a régi filmeket sem nézték. Mikor volt áramuk, bekapcsolta a televíziót egy régi film kazettával. Judith azonnal megállította. Az eltűnt emberek látványa, az élet a halott városokban, számára elviselhetetlen volt.

A gáztartállyal működő konyha a civilizáció benyomását keltette, de egyikük sem merte feltenni a kérdést, mi lesz egy-két évvel később, mikor nem találnak több gáztartályt?

És az élelmezés? Teorikusan kimeríthetetlen konzerv tartalékuk volt, de néhány év alatt minden hasznavehetetlenné válik. A húsról és a tejről nem beszélve. Nem volt több friss hús! A Nagy Változás után a világ húskészlete megromlott mert nem volt villany. Sajt sem volt, csak hosszúlejáratú tej.

Jövőjük aggodalommal töltötte el és éjszakánként sokszor gondolt rá, nyitott szemét az ablak világosabb négyszögére szegezve. Időnként csendben felkelt és mezítláb az ablak elé állt a csodálatos felhőtlen eget, a megszámlálhatatlan fénylő csillagot nézve.

Senki nem élt rajtuk kívül! Csak ők léteztek! A magány gondolata, hogy ők voltak az egész emberiség, elviselhetetlenné vált. Hiába kínozta szellemét, minden irányba forgatva a kérdést, hogy magyarázatot találjon a történtekre. Csak egy konkrétum volt, hogy mindenki eltűnt rajta és Judithon kívül. Miért? Hogyan? Egyiküknek sem volt válasza erre a kérdésre. Még feltevés sem! Minden hihetetlen volt és váratlanul jött. Pillanatnyilag csak egy céljuk volt: fennmaradni.

7

A víz. Legnagyobb problémájuk a víz volt. Annak ellenére, hogy a világ minden vizét egy bolha ugrásra találták a lábuk elött, nem ihattak tengervizet és még mosakodni sem volt jó. A bőrükre rakódott a só. Mivel nem volt villany, a víz sem folyt a csapokból.

Ivóvíznek pillanatnyilag az üzletekben talált ásványvizet használták. De mosakodni legalább 50 palack kellett és a felét felmelegíteni. Nem bíztak a Naked Yarkon kis folyó vizében. Évekre volt szükség, hogy megtisztuljon.

Heteken keresztül kerestek egy kézi pumpával működő artézi kutat. Végül találtak nem messze, egy kibuc-ház udvarán.

— Nagyon nehéz, talán képtelenség is a szükséges vizet szállítani, volt Carnavon meggyőződése. Nem találtak más megoldást, költözködni kellett. Könyveiket összeszedve elindultak egy másik házba árammal hajtott kocsijukkal.