SZÉPIRODALOM

Hozzászólások

• ALKOTÓ

  NeMo november 22, 2009 14:13

  Látom, mindketten kimondottan jó passzban vagyunk...
  :)
  Sebaj, mire neked lesz időd és energiád kritizálni, mélyelemezni, remélhetőleg én is jobb bőrben leszek lelkileg :)))
• SZERKESZTŐ

  Poroszlay Gabriella november 22, 2009 8:20

  Szőrmentén nem szeretek, az nem az én stílusom. "Mélyelemzésre", érdemi hozzászólásra meg most képtelen vagyok, annyi más gond, baj, tennivaló szorít.
  De... ugye, lesz ez még így se :)))
  Szebb napokat neked!! :))
• ALKOTÓ

  NeMo november 22, 2009 1:41

  Tetszik is, meg nem is... ahogyan az élet. Vannak sötét napok és vannak vidámak is. Ez egy borúson készült. Most is igen késő van, csak egy nappal később... Emésszed, taglaljad, és igen szőrmentén írd, mert kifejezhetetlenül rossz passzban vagyok. No, lesz ez még így se...
  Ölellek, és ígérem, elviselem a kritikát, tudom, hogy a szándék aranyból van.
  :)
  NM
• SZERKESZTŐ

  Poroszlay Gabriella november 19, 2009 0:46

  Tetszik is meg nem is...majd még emésztem és taglalom...de most már igencsak késő van, és fáradt vagyok, csak jelzem: itt voltam :)
• ALKOTÓ

  NeMo november 18, 2009 23:50

  Kedves Judit!
  Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy adhattam Neked valamit, ami személyesen a tied. Ezekért a pillanatokért érdemes írni, megírni mindazt, ami szeretné, hogy megírjam, és publikálni. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak te, vagy én érzünk így...
  Fel a fejjel! A mosoly a legkomorabb pillanatokban is valahogy felbukkan újra!
  Ölellek: NM
• ALKOTÓ

  NeMo november 18, 2009 23:47

  Köszönöm, Péter!
  Sok igazságod vagyon, bár... nem félelem, tény.
  A világunk ilyenné vált: közömbössé.
  A minap álltam a villamosmegállóban a Margit híd budai hídfőjénél. A felújítás miatt nem járnak autók, nyugodtan átsétál mindenki az úttesten a villamoshoz a macerás aluljáró helyett. A korlát persze maradt. Van rajta egy klassz lyuk, nyugodtan el lehet slisszanni, de egy idősebb úriember ezt úgy tűnik nem látta. A korlát alatt bújt át, elhűlve és megrőkönyödve néztem. Hát még, ami utána következett: ahogy felállt, megszédült és elkezdtett tántorogni. A villamos meg jött. Majdnem aláesett... a zsúfolt megállóban rajtam kívül csak egyetlen fiatalember mozdult, hogy elkapja...
  Lézengenek az emberek szem nélkül, fül nélkül, szív nélkül, fásultan és kábultan.
  Szerencsés vagyok, mert vannak, lehetnek barátaim. Szerencsés vagyok, mert van olyan ember, aki megérti, sőt, megérzi, amit gondolok és tudja a válaszaimat... szerencsés vagyok... mégis, a sors időről időre megpróbálkozik azzal, hogy elszakítja ezt a mindennél fontosabb kapcsolatot.
  A vers közel másfél évvel ezelőtt készült, ám aktualitását visszakapta. Nem tudom, mit hoz a holnap. Remélem, nem választ el bennünket!
  A lét: szeretni. A nemlét: mindaz, ami elválaszt a szeretettől: a közömbösség, az önzés, a harácsolás...
  NM