Az őrület árnyéka
Ünnepek, szózatok, felemelő fények,
csodájára járunk, mi egyszerű lények.
Imát zengünk álmodón, örömtől zsongva,
színes ködben tündököl a tisztesség szobra.
E szobor mögül kilesünk a ködöt hessegetve
hogy kutató lényünk, a gyönyört megkeresse.
Zene kúszik zsongva, Beethoven szólama,
lelkünket füröszti Verdi, s a Liszt rapszódia.
Rég korok emlékét látjuk ahogy éled,
olimpia szelleme él itt még sok ezer évet.
Édes a küzdelem, csak játék már a fegyver,
nemes kis csatát vív sok-sok erős ember.
Arra lejjebb, szürke ködben furcsa fények,
narcisztikus játékosok, hú gyanús lények.
Festett lelkek menetelnek pofont osztogatva,
a jó népet rút röhögve kizsebeli, ostorozza.
A köd vadul, szemet rontva villog egyre,
fegyver dördül, szilánk repül vad az eszme.
Gyerek halált csak statisztika említi meg,
veszett elmék beteg érve e csúf fergeteg.
Kérem Istent, ki itt született, lelkünk része,
bénítsa a vadállatot, kötelezze építésre.
Nemes fajunk méltó éke a nagyvilágnak,
mosoly legyen mindig végén a vitáknak.
Hozzászólások