OLVASNIVALÓ IRODALOM

Hozzászólások

• ALKOTÓ

  NeMo november 14, 2009 14:22

  Köszönöm az olvasást, Laci!
  Most, így már a csaknem 20. életévénél kezdünk egyenesbe jönni, egyszerűen azért, mert kezd rájönni a kicsi okos fejével, hogy minden szülői-anyai intelem mögött az aggódás, és a szeretet áll. Ám hosszú és rögös út vezet idáig... A két kicsinél most indulunk, remélem, kevesebb lesz a döccenő (huppanó).
  A gondolataimmal nem szokott baj lenni, viszonylag jól megfogalmazom... No de a forma! Nos, utóbbinál még van, és lesz is mit tanulnom egy jó darabig. Fentivel sem vagyok egészen megelégedve, de úgy érzem, már nem tudnék érdemben javítani rajta, az a pillanatnyi írhatnék messzi már...
  Örülök Neked!
  NM
• ALAPÍTÓ

  Czinege László november 14, 2009 14:03

  Mindig jobbat vár az ember... aztán visszagondolva mégiscsak megszépülnek az emlékek. Türelem kell... nagy-nagy türelem.
  Átérzem a gondjaidat, jól jönnek át a gondolatok.
• ALKOTÓ

  NeMo november 13, 2009 20:17

  :) Kedves Gabi, Andrea, Erika!
  Először is köszönöm, hogy olvastatok!
  A lelkem, szívem valóban benne, s tekintve, hogy több, mint egy éve írtam, sok változást hozott az elmúlt időszak. Először is a nagylányom elolvasta a verset, és megértette, s olyan pozitív változásokat hozott ez mindkettőnk életébe, aminek csak örülni tudok. megértette és értékelte azt a szeretetet és aggódást, ami a vers mögött áll. A döccenőkért mindenkitől elnézést, a kritikákat fogadom és szívesen veszem, s az elkövetkező írásokban biztosan segíteni fognak a tökéletesebb formai alakításban. Ennek ellenére, azt hiszem, ha lesz kritika, ha nem, a fenti alkotást véglegesnek tekintem. Kicsit már pofozódott egy nagyon kedves irodalomkedvelő barátném hatására, de azt hiszem, ha még többet akarok rajta tökéletesíteni, végül az eredeti mondanivalóm fog elveszni.
  Köszönöm, hogy itt jártatok!
  NM (Marcsi)
• ÖRÖKÖS TAG

  Péter Erika november 13, 2009 18:23

  A lelked, a szíved van ebben a versben, NéMo!
  Néhol valóban döccen, picit javítani kellene.
• ALKOTÓ

  Joó Andrea november 13, 2009 6:48

  Nagyon átérzem, sorstársak vagyunk:)))) De tudom, hogy ez múló korszak, s hidd el te is, nem csak talán, biztosan eljön a sok-sok boldog pillanat. Addig is kitartást és sok türelmet!:))))))
• SZERKESZTŐ

  Poroszlay Gabriella november 13, 2009 0:22

  Hmmm, így elsőre tetszik, bár helyenként megbotlottam, de majd még olvasom, most már nem látok a fáradtságtól sem, nemhogy gondolkodjak :) :(
  A téma, az érzés ismerős, túléltem ezt a kort :))