Őrülten vágtázó, acsargó,
hiéna napjaid sikátor-sűrűjében
nem hull rád áldás, csak hamu,
korom és felkavart homok.
Keselyűk kárognak füledbe,
tetőkön szórják szét fuldokló jajod.
Köpönyeged kifordítva öltöd,
újabb próba vár, kínzó megfelelés.
Szemed még turmalin,
de gyomrod már émelyeg,
arcodon kigyűlt a kelés.
Tudatod naponta hasad darabokra,
elméd énedet égeti el.
Salak maradsz, kihűlt, berogyott kohó.
Gondolj gyermekálmodra, ne légy mohó!
Talán van még kiút,
mutathat irányt gyufányi fény...
E hamis, sötét világban
parázsló hittel – remélem én.
Hozzászólások
Recuppróka!
Az meg úgy van: "a reményhal megy utoljára." :DDDDDDDDD
Olyan egyszuszra szózat ez, Földim, ami keserű/mérgesen kibukik az emberből látva a világ sorát
cuppacsi!