ALKOTÓ

Este, munkából hazafele


Csattan az ajtó mögöttem.

Megváltva lódulok ki a sötét éjszakába.
Ennyi volt. Vége. Mára már elég!
Dolgoztam híven zümmögve,
mint a gép reggel nyolctól,
és már éjfél felé jár.
Kiégett vagyok, fáradt és sóvár.
Mint csahos kutya üdvözöl a szél.
Mellém szegődik, hogy haza kísér,
de pár lépés után elunja magát,
s a bokrok alatt keres éji tanyát.
A néma fák, és körben a hegyek,
görbe hátukon tartják az eget.
S hogy mégse legyek egészen egyedül,
az árnyékom utánam penderül.
Lomhán követ, néha elém szalad,
ha egy-egy lámpaoszlop elhalad
mellettünk, mintegy ólomlábon járva,
s bambán bámul bele az éjszakába.
A város üres. Az utcák, a terek,
a tömbházak itthagyott díszletek
egy réges-rég felhagyott forgatásról,
ami talán nem rólam szólt, csak másról.
S mint pókhálók az elhagyott szobát
fonják be a fények az éjszakát.
Az égen pár halvány csillag remeg.
A fáradtságtól meg-megrévedek,
mint részeg: csosszan, botlik a lábam,
míg baktatok a sötét éjszakában.
Az öreg Hold is cinkosan tekint rám,
ha meggyújtom utolsó cigarettám.
Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Versed hangulata és néhány fordulata nekem annyira felidézi egy régebbi darabomat, hogy ide is másolom:

    A nappal helyére nyújtózik az éj
    sűrű takarója az ablakig elér.
    Lenn az utcán még virraszt, a vadon
    Betondzsungelében a társadalom.

    Készülök dolgozni, az ajtóban megállok,
    néhány pillanatig bizony visszavágyok.
    Integet a család, vár rám a munka,
    éjszaka kezdek, - szinte nem is furcsa.

    Kívül a házon köszönt a sötét,
    ismerősként nyújtja felém nagy kezét.
    Leheletén érzem, búcsúzik a nyár -
    bőröm borzongatva, hűvös szellő jár.

    Az aszfaltrengetegben sűrű még az élet,
    tombol a forgalom, villognak a fények.
    Besorolok lassan, beszippant az örvény:
    éjszakai műszak, éjjeli törvény.

    Persze én - épp ellenkezőleg - munkába indulok... Az is a vers címe: Éjszakai műszak.

    Remek életképet festettél egy későre járó estédről, benne szűkebb környezetedről is nagyszerű mozaikokat találunk:

    "A néma fák, és körben a hegyek,
    görbe hátukon tartják az eget."

    "A város üres. Az utcák, a terek,
    a tömbházak itthagyott díszletek..."

    "S mint pókhálók az elhagyott szobát
    fonják be a fények az éjszakát."


    Igazán átérezhető, átélhető, vizuális verset hoztál. Gratulálok.
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum